A zene közösségformáló erejére és az iránta való rajongásra építő helyek között nemcsak hagyományosnak mondható koncerttermeket találni, hanem olyanokat is, amelyek ennél valamivel többet kínálnak.

1. Budapest Music Center (BMC)

A Kálvin térhez közel eső Mátyás utcában találni az 1996-ban alapított, majd 2013-ban önálló épületet kapott Budapest Music Centert (BMC), amelyben természetesen van koncertterem, az Opus Jazz Club, ami étterem is, ám maga a BMC ennél jóval több. Az itt működő Magyar Zenei Információs Központ és Könyvtárban a magyar klasszikus és jazz-zenészek, valamint a magyar kortárs zenedarabok adatait gyűjtik össze és teszik hozzáférhetővé nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is. A BMC-ben működik továbbá a fiatal karmesterek és zeneszerzők továbbképzésével foglalkozó Nemzetközi Eötvös Intézet Alapítvány is.

2. Beat On The Brat Vinyl & Bar

Egy igazi zeneőrült nálunk is elsősorban lemezeket vásárol, és erre számos lehetősége van a városban, a Révay közben található Wave-től kezdve az Aradi utcai Deepen át az Almássy téri Neon Musicig. E három kiemelt üzlet azért is több, mint egy lemezbolt, mert az első egy igazi, nemzetközi szinten is jegyzett legenda, az utóbbi kettő pedig lemezkiadó is. A bulinegyedből pár éve a Margit-negyedbe költözött, zeneileg elsősorban az indie zenékre meg a 90-es évekre szakosodott Beat On The Brat pedig buliesteket szervez különféle helyszínekre (nevük elég jól csengő brand az éjszakában), így azon túl, hogy egy zenés kocsma, még egy DJ-kollektívát is jelent. Amikor belépünk a helyre, a falakat borító zenei plakátok azonnal jelzik, hova is jutottunk, ráadásul a bár lemezbolt is, így mindenfelé bakelithegyek állnak, nem beszélve arról, hogy még DJ-pultjuk is van, és az sem marad kihasználatlanul. 

3. Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt

Amikor az ember belép ebbe az igazán békebeli üzletbe, jusson eszébe azonnal, hogy a jelzővel nem viccelünk: a Rózsavölgyit ugyanis 1850-ben alapították, vagyis életkora közelebb van már a 200-hoz, mint a 100-hoz. A Szervita téren található, Európa-szerte jegyzett hely nem egyszerűen egy lemezbolt, több annál. Az alapvetően zeneműveket gyűjtő bolt kínálatába sok minden belefér. A koncertjegyek, a képzőművészeti alkotások és a különféle hanghordozók mellett persze a könyvek viszik a prímet, és abból mindenféle kapható: szépirodalmi, szórakoztató, személyiségfejlesztő, tudományos, művészeti és természetesen zeneművészeti, ráadásul nemcsak magyarul, hanem különféle idegen nyelveken is. 2011 óta itt működik a Rózsavölgyi Szalon is, ahol színházi előadásokat, könyvbemutatókat, irodalmi beszélgetéseket és zenés esteket tartanak az üzletben.

4. Magyar Zene Háza

A Városligetben található, már látványra is lenyűgöző intézményt 2022. január 22-én adták át a nagyközönség számára. Szó szerint a zene háza, mert itt aztán tényleg mindenféle zenei stílus fellelhető, a koncertkínálat pedig kimondottan szofisztikált, és az olykor fel-felbukkanó nagy nevek mellett nagy hangsúlyt fektetnek az új hangokra, nemcsak a hazai, de a nemzetközi előadók tekintetében is. Ám nemcsak koncerteket tartanak itt, hanem konferenciákat is, workshopokat és kiállításokat rendeznek (van állandó és időszaki is), és minden mással is foglalkoznak, ami az ember és a zene kapcsolatába belefér. Hát ez lenne a Zene Háza alapvető célja: ennek a sokrétű kapcsolatnak minden lehetséges oldalát megvilágítani, legyen az zenetörténet, tanulás, élmény vagy kísérlet. Külön kiemelendő a Kreatív Hangtér, ahol mi magunk is kísérletezhetünk a hangokkal, és a Hangdóm, ahol a zenei élmény emelkedik egy egészen új, vizuálisan is megtámogatott szintre. 

5. Budapest Jazz Club (BJC)

A hagyományos koncerthelyszínhez az eddig sorolt helyek közül ez áll a legközelebb. Azért válogattuk be mégis, mert ha a színes és nemzetközileg is ismert és elismert hazai jazzéletnek van központi bázisa, akkor az a Budapest Jazz Club. Persze jazzklub több is van a városban, mégis ez az, ami elsőre jut az ember eszébe, ha meghallja a jazz szót. Nem véletlenül. A hely egykor mozi volt, és ez a külső kimondottan jól áll neki. Nemcsak két koncertterem van, hanem nappal kávézóként, estefelé pedig bárként és bisztróként is üzemel. Hamisítatlan jazzklubhangulat, már-már eminens módon, ahonnan tényleg csak a dohányfüst hiányzik. Olyan szentélye a jazzrajongóknak, ahova akkor és pont azért ül be az ember, mert jazzrajongó. Egy bázis, ahol a hasonló ívásúak között lehet akkor is, ha épp nincs koncertjegye. Ráadásul még hanglemezeket is vásárolhat.

+1 Blutorange

A hely eredetileg a Király utcában működött, és egy Japánból származó és elég különleges koncepció alapján alakították ki. A Blutorange egy ún. listening bar, ahol máshol nem nagyon hallható, különleges és minőségi zenék szólnak, és a minél tökéletesebb zenei élmény eléréséhez a helyszín kialakítása is hozzájárul a szuperkényelmes fotelekkel és kanapékkal. Itt a zene nem a háttérben szól, miközben eszegetve-iszogatva beszélget az ember, hanem ide elsősorban zenét hallgatni tér be a vendég. Idén a bulinegyed zajától hangos Király utcából új helyszínre költöztek, pár sarokkal odébb, az Akácfa utcába, a Ruin Brew nevű söröző pincéjébe. Jelenleg a koncepció újragondolása zajlik, ami még inkább a nyugodt és zavartalan közösségi zenehallgatás megerősítése és hangsúlyozása irányába tolja el a Blutorange küldetését. Érdemes figyelni az oldalukat. 

(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)

Címkék