Az biztos, hogy az év utolsó negyedévének legfontosabb és legnagyobb volumenű tárlata a Szépművészeti Múzeum Pierre-Auguste Renoir-életmű-kiállítása, ám nem ez az egyetlen érdekes, izgalmas művészeti program Budapesten. Szétnéztünk hát a városban, a kisebb meg a nagyobb kiállítóhelyeken egyaránt, és összegyűjtöttük a kedvenceinket.
1/7
Az idő illúziója
A Mai Manó Házban 2024. január 14-ig látható az amerikai fotográfia egyik jeles alkotójának életmű-kiállítása. Ruth Orkin egy férfias szakmában, a filmezésben szeretett volna érdemeket szerezni, de a kamera mögött nem tudott, így fotózni kezdett, majd abban ki is teljesedett. Ruth Orkin különös, mágikus világával nagyon érdemes megismerkedni a fotózott képek szerelmeseinek.
2/7
Határátlépések. A képek politikája
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tárlata október 15. és 2024. január 14. között tekinthető meg, és aki látta már az idei World Press Photo kiállítást, annak szinte kötelező ezt is megnéznie, pláne hogy van olyan fotó, ami itt is, ott is látható. Húsz különböző országbeli (van köztük helyi alkotó is) művész 150 fotójából és videoinstallációjából áll össze a kiállítás, ami Ukrajnával foglalkozik, a múltban és a jelenben egyaránt.
3/7
A koreai stílus
Október 18. és 2024. február 18. között nézhető meg a Néprajzi Múzeum nagyszabású kiállítása, ami Koreával foglalkozik. A Szöul Történeti Múzeum Budapestre érkező kiállítása a dél-koreai főváros, Szöul történetét mutatja be, de a modern hétköznapokról is átélhető képet ad, megismerkedhetünk többek között a koreai stílussal, divattal és öltözködéssel, valamint az ottani lakáskultúra változásaival is.
4/7
TechnoC
A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása október 27. és 2024. február 11. között tart nyitva, és nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy bemutassa a rendszerváltás utáni bő 10 év képzőművészetét, csupa olyan (akkoriban fiatal) alkotót, akinek munkáira az elektronikus zene forradalma óriási hatással volt. A tárlat kimondottan sokszínű, láthatunk festészeti munkákat, objekteket, fotókat, printeket, videókat és számítógép-alapú művészeti alkotásokat mintegy félszáz alkotótól.
5/7
Teremtés – válogatás Jakovits József New Yorkban készült képeiből
A festő, grafikus és szobrász Jakovits József 1965-ben úgy döntött, hogy Magyarországon hagy csapot-papot, családot és gyerekeket, és Amerikába emigrál, vagy ahogy akkor mondták, disszidál. Bár akkor már közelebb járt a 60-hoz, mint az 50-hez, nem beszélt angolul, és kapcsolatai sem voltak, mégis sikerült megújulnia és nevet szerezni magának. A Műcsarnok november 12-ig nyitva tartó kiállításán az amerikai évek munkáit tekinthetjük meg.
6/7
Kaszás Tamás és Lóránt Anikó: Igazán fontos, hogy itt vagyok
Loránt Anikó és Kaszás Tamás kiállítása egy különleges helyszínen, a Magyar Hospice Alapítvány épületében tekinthető meg 2024. január 1-ig. Az egykori élet- és alkotótársak munkái közül Kaszás Tamás alkotásai az intézmény kertjébe kerültek, míg a 2020-ban elhunyt Loránt Anikó rajzai az intézmény folyosóin láthatók.
7/7
vagyok aki
A Várkert Bazárban található YBL6 Művészeti Térben tekinthető meg Jáky Balázs műgyűjtő gyűjteményének 120 darabja – mind festmény –, melyek az 1945 utáni magyar képzőművészetről nyújtanak majdnem teljes képet. A hat tematikus teremben látható munkák több stílusirányzatot is lefednek, és október 14-től 2024. június 22-ig tekinthetők meg.