Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az „álomgyár” nyersanyaggal való ellátásában, nem lehetett kétség afelől, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak.

Ruth Orkin nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozta meg fotográfiai munkásságát. Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészetében a tér magában hordozza az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának. Az idő illúziója – Ruth Orkin (1921–1985) címmel, a Mai Manó Ház legújabb tárlatát október 10-étől látogathatjuk.

Címkék