Bár a teraszok nyitása küszöbön áll, a kulturális intézmények nyitásáról továbbra sincsenek információk. A múzeumok is zárva vannak, ugyanakkor a kisebb galériák a novemberi lezárások ellenére folyamatosan fogadják a kultúrára nyitott érdeklődőket. Hat lehetőséget gyűjtöttünk össze azoknak, akiknek hiányzik a képzőművészet.

1/6

Várfok Galéria

A „Más tájak jönnek” című csoportos kiállítás a galéria harmadik olyan kiállítása, mely az aktuális vírushelyzet szülötte. A címet és a tematikát Ujházi Péter azonos című műve adta, mely a 80 éves művész bolygós sorozatának egyik szellemes darabja, ahol egymásba fonódó, tölcsér alakú csatornákon keresztül zajlik az űrugrás. A képhez hasonlóan a kiállításon is teljesen különböző festői világok és tájak kapcsolódnak egymáshoz. Korniss Péter fotográfus Szénaforgató lányának viharos, szélfútta lombjaitól kezdve Szotyory László a rokokó Watteau ihlette borzongató idilljein át helyet kapnak Françoise Gilot keleti utazásainak emlékképei is, ahogyan Herman Levente köddel borított mezőitől eljutunk egészen Mulasics László végtelenül finom, viaszba burkolózó, jelszerű síkságaiig. A tárlat kiemelt műve Rozsda Endre 1959-ben Párizsban festett, egészen finom, lírai alkotása, mely kiemelkedő festői kvalitásain túl rendkívüli történettel is bír, és most kerül sor a magyarországi ősbemutatójára. A kiállítótérben egyszerre maximum 10 fő tartózkodhat, kötelező maszk viselése és belépéskor a kihelyezett kézfertőtlenítő használata.

Bővebb információk

Várfok Galéria
1012 Budapest, Várfok u. 11.
április 13. – május 22.
Részletek

2/6

Kálmán Makláry Fine Arts

Kolozsváry Zsigmond ­– vagy ahogy külföldön ismerik: Sigismund Kolos-Vary – munkáit világszerte jelentős nemzetközi múzeumok őrzik, a párizsi Musée National d’Art Moderne-től Izraelen, Algérián át az Egyesült Államokig. Magyarországon néhány alkotása látható a Szépművészeti Múzeumban és Pécsett, a Janus Pannonius Múzeumban. A Kálmán Makláry Fine Arts Galéria új kiállítása a Magyarországon kevéssé ismert művész különböző alkotói korszakait, pályája fejlődését igyekszik megismertetni a hazai közönséggel. A több mint húsz, különböző korszakokból származó, gazdag szín- és formavilágú alkotás egy méltatlanul elfeledett, páratlan életműbe enged betekintést. A tárlat a járványügyi intézkedések betartása mellett, regisztráció után látogatható.

Bővebb információk

Kálmán Makláry Fine Arts
1055 Budapest, Falk Miksa u. 10
2021. március 30. – április 30.
Részletek

3/6

Budapest Fotófesztivál

Az immár hagyományosnak számító tavaszi Budapest Fotófesztivál idén is megtartja programsorozatát, március 27. és május 21. között. A kiállítások egy része az online térben nyílik meg és lesz megnézhető, több kis galéria azonban fizikailag is kinyitja az ajtót az érdeklődők előtt. Előzetes bejelentkezéssel látogatható például a K.A.S galéria „In & Out” című kiállítása az autizmussal élőkről, az acb Galériában Eperjesi Ágnes kiállítása (egyszerre 3 fő tartózkodhat a kiállítótérben), a Hybrid Art Space Fresh Meat című, a kortárs magyar fotográfia legifjabb generációját bemutató kiállítása, a TOBE Galériában Bede Kincső Három színt ismerek a világon című, a Ceaușescu-korszak Romániája által ihletett kiállítása. Több kiállítás csak később, április végén, május elején nyílik meg, érdemes követni a fesztivál honlapját.

Bővebb információk

Részletek

4/6

Kieselbach Galéria

Eladással egybekötött kiállítást rendez a Kieselbach Galéria  és az acb Galéria, ami annyit tesz, hogy a jól ismert klasszikusoktól a fiatal kortársakig terjedő kínálat minden darabja megvásárolható, az árakról a galéria munkatársai személyesen adnak felvilágosítást. A klasszikus és modern képek a Kieselbach Galéria saját válogatási elveit tükrözi, míg a kortárs képzőművészetet reprezentáló anyagot Pados Gábor, az acb Galéria tulajdonosa állította össze.

Bővebb információk

Kieselbach Galéria
1055 Budapest, Szent István körút 5.
április 15. – május 10.
Részletek

5/6

Virág Judit Galéria

Kortárs művekből és első alkalommal, kizárólag grafikákból álló, tematikus árveréseket rendez a Virág Judit Galéria április 23-án és 24-én. A művek teljes keresztmetszetét nyújtják a magyar művészet történetének, többek között Lotz Károly, Rippl-Rónai József, Victor Vasarely, ef Zámbó István, Nádler István, Fiedler Ferenc és Maurer Dóra alkotásaira lehet licitálni online. Az aukciós kiállítás virtuálisan is megtekinthető, de személyesen is megnézhető április 22-ig a Falk Miksa utcai galériában.

Bővebb információk

Virág Judit Galéria
1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.
Április 10–22.
Részletek

6/6

Várkert Bazár plakátkiállítása

Az egyik legismertebb hazai plakáttervező, Faragó Géza kiállításához nem is kell zárt térbe menni. Faragó Géza Párizsban, a híres Alfons Mucha osztályában tanult, ahol elleste a plakátkészítés művészeti fogásait. Miután visszatért az akkor már világvárosnak számító Budapestre, 1903-tól sorra jelentek meg színházi és kereskedelmi plakátjai, sajtórajzai és karikatúrái. A 20. század első évtizede Budapestjének izgalmas hangulatát megidéző munkáit a Várkert Bazár Déli panoráma teraszán állították ki március elején, ahol a Mesél az utca – avagy egy csipetnyi századelő a Faragó-plakátokon egészen júniusig látható lesz. A 25 plakátot bemutató kültéri installációkon – a teljesség igénye nélkül – szerepel például a Fővárosi Orfeum, a Holzer Divatház, a Törley-pezsgőgyár, a megnyílt Corvin Áruház, valamint a Fővárosi Operettszínház Halló Amerika revüjének plakátja is.

Bővebb információk

Várkert Bazár, Déli panoráma terasz
március 2. – június 30.
 Részletek

Címkék