5 szuper budapesti helyszín disztópikus és posztapokaliptikus filmek forgatásához

Nyúlánk oszlopok, betonfalak, kísértetiesen pislákoló fények és az egész teret betöltő, különös moraj jellemzi a Gellért-hegy gyomrában elnyúló Gruber József víztárolót, ahová évente egyszer, a víz világnapján bejuthat a szemfüles városnéző. A hatalmas, 40 ezer köbméteres medencetérben olyan érzés volt sétálni, mintha egy kihalt tájon bolyongtunk volna. A vizet áramoltató kecses betonoszlopok akár egy leégett erdő megkövesedett csonkjai is lehetnének, de eszünkbe jutott egy atomrobbanás utáni világ is, a hátborzongató érzést pedig csak erősítette a derengés. Budapest vízellátásának központi helyszínén simán el tudunk képzelni egy világvégi történetet vagy a Mátrix néhány jelenetét.

Ez az az épület, amit mindenki a hazai art deco építészet csúcsának tart, különösen a kapcsolóháza miatt, amit a kis darabokból összerakott hatalmas üvegtető tesz ikonikussá. Ebben a térben simán el tudjuk képzelni, hogy valamikor a 2200-as években a földalatti ellenállás csoportjai titkos terveket szőnek, hogy visszafoglalják a felszínt és megdöntsék az elnyomó rendszert. Az asszociáció nyilván nem véletlen, az 1930-as években elkészült Kelenföldi Erőmű már több sci-fi-filmben feltűnt, bár jellemzően a gonosz főhadiszállásaként. 

Évek óta üresen áll, és ma már elég hátborzongató a lipótmezei szanatórium rideg lépcsőházában, málló falak és üres boncasztalok között bolyongani. Az ötméteres belmagasságú folyosókon hol a falból kilógó csövek, hol gyermeteg falfirkák kísérik az idetévedőt. José Saramago Vakság című regényében hasonló helyre zárták be a titokzatos járvány áldozatait, akik aztán az elhagyott kórházi épületben egészen új, állatias és ösztönök vezérelte törvények szerint kezdtek működni. 

Budapest külkerületeiben nem nehéz belefutni elhagyott, pusztulófélben lévő épületekbe, sajnos az ország egyetlen szecessziós kórháza és annak „új” tömbjei is ebben az állapotban állnak Pestújhelyen. A modern tömbök egyike a 30-as években épült, és a kor legmenőbb építészei, Molnár Farkas és Fischer József tervezték, ma azonban már olyan statikai állapotban van, hogy a közelébe sem érdemes menni, nemhogy a falak közé. Viszont az omladozó és elhagyott, gazzal benőtt épületek között keringve elég könnyen eszünkbe juthatnak az olyan antiutópiák, ahol akkora mértékű katasztrófa következett be, hogy a társadalom teljesen szétesett, és a környezetet az elnéptelenedés és a folyamatos borongás jellemzi.

Budapest egyik legjobb kortárs épületét nem a föld felett, hanem alatta fogjuk megtalálni, ráadásul nem is egyről van szó, hanem rögtön 10-ről. A 4-es metró valamennyi állomásánál érdemes leszállni a metróról és felfedezni az apró részleteket, mert garantáltan beindítja a fantáziánkat. A Fővám teret keresztül-kasul beszövő betonhálók és a falat borító corten acél között alámerülni a mélybe olyan, mintha időt ugranánk, de nem a boldog utópiába, hanem a nyomasztó jövőbe kerülünk – még akkor is, ha tényleg a magyar kortárs építészet csúcsának tartjuk. A Kálvin téri megállóval is hasonló a helyzet, de ott a félig csőszerű mozgólépcsőn úgy érezzük magunkat, mintha az űrben lennénk, egy hatalmas anyahajón.