A város fejlődése során egyre több századfordulós vagy a 19. század közepén épült háznak kell búcsút intenünk, hogy helyükön egy újabb hotel, irodaház vagy többemeletes társasház épüljön. Persze az átalakuló fővárossal nincs baj, de vannak olyan 120–150 éves vagy még idősebb épületeink, amelyeket már csak a korabeli Pest-Buda hangulatának emléke miatt is jó lenne megőrizni.

Amellett, hogy Budapesten járva mindenhol csodás historikus palotákba, szobrokkal vagy színes mozaikokkal díszített bérházakba botlunk, ha letérünk a sokak által ismert útvonalról, vagy a kevésbé turistás részeken barangolunk, jó pár olyan épületet találunk, amelyekre ráférne a felújítás. Bár akadnak olyan házak, amelyeket végül felújítanak, a beruházónak sokszor hamarabb jut eszébe a bontás, mint az értékmentés, így

számos 120 évnél is idősebb épületnek mondhattunk már búcsút az elmúlt időszakban.

Listánkban olyan házakat gyűjtöttünk, amelyek a közeljövőben hasonló sorsra juthatnak, vagy a homlokzat megtartásával és emeletek ráépítésével egyfajta hibrid megoldás születhet a helyükön.

Gerlóczy utca 3. / Vitkovics Mihály utca

Idén kezdődött a 2010-es évek óta üresen álló belvárosi bérházcsonkok bontása, hogy helyükön „magas minőségű” tízlakásos társasházat alakítsanak ki. A telken eredetileg egy 1869-ben épült kétemeletes bérház állt, amely a könyvkereskedéssel és könyvkiadással foglalkozó Lampel család tulajdonában volt egy ideig, a földszinten később egy sor szerkesztőség működött, míg a nyomdában szép számmal készültek a szépirodalmi kötetek és a tankönyvek. A két világháború között női kalapgyár és lakatosüzem működött a házban, amely a II. világháború során bombatalálat miatt majdnem összedőlt, a helyreállítások után viszont a földszintig bontották vissza.

Bókay János utca 34.

A századfordulós épület helyére, amelyben egykor a Gólya működött, korábban társasházat terveztek, most viszont nagyon úgy néz ki, hogy szálloda lesz a helyén. A Józsefvárosi Önkormányzat oldalán található telepítési tanulmánytervből derült ki, hogy a telken egy hatemeletes, 59 szobás hotel épülhet konferenciateremmel és wellnessrészleggel. Bár a pár éve védetté nyilvánított homlokzatrészlet megmarad, mivel a régi földszintes épület tömege eltűnik, a beruházás erősen megváltoztatná a korabeli Józsefváros hangulatát még őrző utcaképet (ami a Corvin-negyed létrejöttével lényegében már amúgy is eltűnt).

Lónyay utca 26.

A Lónyay utcában még áll ez az 1838-ban épült bérház – legalábbis ami a homlokzatát illeti, ugyanis az épület hátsó részét és udvarát már elbontották. A tervek szerint a 2006-ban műemléki védettséget kapott homlokzat megmarad, azt felújítják, mögé pedig egy nyolcemeletes társasház épül majd.

Az eredeti egyemeletes klasszicista házat Hild József testvére, Hild Károly tervezte (aki a Bródy Sándor utcai Kéményseprő-házat is), de már az 1870-es évekre teljesen megváltozott a megjelenése: újabb lakásokkal és egy udvarral bővítették ki, a század végére pedig már közel háromszázan laktak benne. A komfort nélküli épületet a kétezres években megpróbálták átalakítani és felújítani, de a 2008-as válság elsöpörte a terveket. A használaton kívüli, korszerűtlen épületet a Bánáti + Hartvig Építész Iroda tervei szerint alakítják át, a műemléki részt pedig a legnagyobb gondossággal újítják majd fel.

Mester utca 29–31.

Ez volt Budapest legrégebb óta (1903) működő hentese, ráadásul a 2001 óta műemléki védettséggel bíró üzletet egyedülálló módon Zsolnay csempék díszítették. 2020 végén árasztotta el a médiát az épület (amelyben a Brauch Ferenc-féle hentesüzlet is működött) bontásáról szóló hír, illetve az, hogy a helyén egy nem túl érdekes társasház épül majd. Az új épület azóta már elkészült, egész érdekes látványt nyújt, ahogy a századfordulós egykori földszintes házat szinte teljesen bekebelezi. A védett iparművészeti és kereskedelemtörténeti hentesüzletről itt írtunk hosszabban, az épületet végül nem bontották el teljesen, az eredeti házból megmaradt a homlokzat, a Zsolnay csempék és a jó állapotú húskampók is. A Spirit Residence néven megvalósuló beruházás kényelmes otthonokat, földszinti üzlethelyiségeket és irodákat kínál. 

(Borítókép: Balkányi László – We Love Budapest)

Címkék