Amikor 1910-ben megvette ezt a Deák Ferenc utcai telket az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb posztó-nagykereskedője, a Modern és Breitner vállalat, még egészen máshogy nézett ki a környék. Sőt, azon a telken, ahol ma ez az erődszerű épület található, akkor még az Eger-ház állt, melynek bővítését egyébként Pollack Mihály tervezte, és ő maga is itt lakott feleségével. Ahhoz, hogy Modern Móric és Breitner L. Zsigmond felépíthesse itt lakó- és áruházát, el kellett bontaniuk a nagyjából százéves épületet.
A Modern és Breitner áruház épülete ma is meglehetősen monumentálisnak tűnik. Ráadásul eredetileg egy grandiózus kupola is tartozott hozzá – ennek hiánya okozza a bástyaszerűséget. A terveket a kor kedvelt építészpárosa, Révész Sámuel és Kollár József készítették, akik 1900-ban nyitottak közös irodát, a Központi Zálogház épülete mellett pedig több budapesti bérházat is köszönhetünk nekik.
Sarokház a jugendstil jegyében
A német üzletközpontok mintájára épült szecessziós saroképület 1912-re készült el, s bár nem látunk rajta sem indákat, sem pártázatot, mégis a mozgalom stílusjegyeit viseli magán, csak épp a német változatra, a jugendstilre jellemzőket – a geometrikus formák mellett madarak és furcsa emberfejek díszítik.
Az elegáns boltok a földszinten és az első két emeleten várták a vásárlókat, míg a 3., 4. és 5. emeleten nagy méretű lakásokat, a legfelső szinten pedig műteremlakásokat alakítottak ki. Olyan művészek éltek itt az évek során, mint Iványi-Grünwald Béla, Kmetty János, Medveczky Jenő és Faragó Béla festők, Ligeti Pál építész és Ferenczy Noémi gobelinművész.
Megfosztották díszeitől, majd rendbe tették
A II. világháború során komoly károk érték, így a déli részeit le kellett bontani, s bár a kupola átvészelte az ostromot, az akkori vezetés inkább a bontást választotta. Az 50-es években a nyugati pompát és a manhattani felhőkarcolók világát idéző épületeket igyekeztek megfosztani a díszeiktől, és inkább egyszerűbb verzióban állították helyre őket – így történt itt is: a Modern és Breitner áruház épülete 1952-re elvesztette a kupoláját.
Az épületet először 1962-ben újították fel, ekkor egységesítették a nyílászárókat, valamint felaprózták a lakásokat. A 2000-es években történt a homlokzat felújítása, ekkor tették rendbe a földszinti portálokat is, majd 2023-ban az épület három emeletét átalakították irodaterekké. A ház ma is tartja vegyes funkciójú jellegét, így lakásokat, irodákat és üzleteket egyaránt találunk benne.
Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!
Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
