Keresés EN

Kultúra Budapest

Az utcai mérlegtől a tejcsarnokig – A régi Budapest eltűnőfélben lévő emlékei

Az ember – pláne, ha régi fotókat nézeget – automatikusan nosztalgiát érez a múlt iránt. A gyerekkora meg az annál régebbi idők, amikor még nem is élt, általában békebeli hangulatot árasztanak felé. Ennek a nosztalgiának pedig a személyes élményeken túl van még egy fogódzója, azok a régi tárgyak, jelenségek, helyszínek és figurák, melyek ma már nincsenek, vagy még apró nyomokban fellelhetőek, esetleg modernizált verzióban, ami viszont mégsem teljesen ugyanaz, mint ami régen volt. A régi világ és a régi élet a maga egyszerűségében nyűgözi le az embert, és amikor meglát fotón egy – a visszasóvárgott múltat jellemző, mementóként ható – tárgyat, jelenséget, helyszínt és/vagy figurát, belesajdul a szíve abba, hogy az már nincs és talán nem is lesz soha többé. Pedig de jó volt, és de jó lenne, ha mégis lenne.

1/12

Utcai mérleg

A szerkezet, ami anyáinkra, nagyanyáinkra, déd- és ükanyáinkra hozta rá nyilvánosan a frászt – feltéve, hogy ráálltak a mérlegre, és pár fillér ellenében megmérték magukat. A férfiak ellenben büszkén mutathatták tekintélypocakjuk súlyát a szerkezet kijelzőjére mutatva. Hogy végül mi okozta az utcai mérlegek vesztét, nem tudni pontosan, de tartunk tőle, hogy egyfelől a szobamérlegek megjelenése az üzletekben, másfelől pedig a szemérem felerősödése, ami útját állta annak, hogy tömegek mérjék meg a súlyukat az utcán, mindenki szeme láttára. 

2/12

Újságtartó

Egy valamire való kávéház ki sem nyitott, ha nem volt (általában) nádból készült, vékony, de stabil keretű újságtartója, melyet a betévedő úriember vagy úriasszony a kezébe vett, majd a nyitás előtt, a pincérek által ráhelyezett napilapot kényelmesen hátradőlve lapozgatni kezdte és tájékozódott az aznapi hírek között. Az újságtartó mindig attól függően van jelen egy város hétköznapi életében, vagy éppen hiányzik belőle, hogy mennyire erős a kávéházi kultúra. Nálunk most épp erősödőben van, úgyhogy egyre gyakrabban látni a kézben újságtartót, ami egyébként sem tűnt el teljesen, csak a számuk fogyatkozott meg az elmúlt évtizedekben.

3/12

Trafik

A trafikok voltak azok a helyek, ahol mindenféle apró mütyürt lehetett kapni. Volt cigi, meg totó és lottó, szotyi és savanyú cukorka, nyalóka, illetve egyik-másikban napilap is, de egy fiúgyerek számára a legvonzóbbak a műanyag katonák meg a kisautók voltak. A trafikok fő jellemzője volt még az is – a széles árukínálaton túl –, hogy a szűk kis ablaknyílás mögött, bent a trafik félhomályában mindig egy bácsi vagy egy néni foglalt helyet. Bácsik és nénik még ma is vannak, a trafikokat meg gyakorlatilag kinyírta az érdektelenség, mert amiket ott lehetett kapni, egy idő után már máshol vették meg az emberek. 

4/12

Cipőpucoló

Tudjuk jól, a cipőpucolás intézménye némi rossz szájízt von maga után. Ha valaki egy másik ember előtt térdel és a cipőjéről takarítja a koszt meg az utca mocskát, abban van némi alá-fölé rendeltségi viszony – a tevékenység látványában mindenképp. De ez is csak egy hétköznapi munka volt régen, és mindig jól jött a jól szituált emberek számára egy gyors és szakszerű suviszkolás, ráadásul a cipőpucolók hír- és pletykaforrások is voltak, hisz ami az utcán történt, arról ők mindent tudtak. Ma is meglenne a helyük az utcán a cipőpucolóknak, elvégre divat öltönyben és hozzá illő szép cipőben járni, a gyors információáramlás is jól jön, mégiscsak permanens hírverseny van. Ugyanakkor a nyakunkat tennénk rá, hogy némi szociális feszültség is lenne a dologból. 

5/12

Kávé- és mákdaráló

Egykor minden egyes élelmiszerüzletben, ABC-ben és közértben volt mák- és kávédarálógép. Kisgyerekként olyan hatást gyakoroltak rám ezek, mint az 50-60-as évek kissé bumfordi, mégis végtelenül vonzó játékrobotjai. Amikor elmentem a szüleimmel a boltba, és megvették a gépekbe való kávét, azt mindig szerettem én magam ledarálni – jólesett látni, ahogy a kávészemekből barna por lett. Ma már nincsenek kávé- és mákdarálók, egyfelől mert őrölve is nagyon sokféle kapható belőlük, másfelől pedig mert a kávé- és mákdaráló ma már filléres terméknek számít.

6/12

Telefonfülke

Egy-egy jól elhelyezett és formára jól kitalált telefonfülke a város arculatát is meghatározza. Egyszerűen jól néz(het) ki tőle az utca. Nem véletlenül van a piros brit telefonfülkéknek világszerte nagy kultusza. Budapesten 1928-ban jelent meg az első telefonfülke, és voltak idők, amikor komoly sorok kígyóztak egyik-másik előtt, amit internettel és okostelefonnal terhelt korunkban nagyon nehéz elképzelni, egyszer mégis igaz volt. Elvétve ugyan vannak még fülkék, de alig beszél már rajtuk valaki (havi egy órát használnak egy készüléken az emberek) , inkább megrongálják, esetleg jobb híján nyilvános WC-nek használják. És a technikai fejlődést tekintve ebből már nem nagyon lesz a jövőben fülkeforradalom. 

7/12

Nyilvános WC

Ha szólít a Természet, akkor bizony menni kell! A kérdés persze az, hogy hova. Merthogy Budapesten – szemben más európai nagyvárosokkal – szinte nagyítóval kell keresni a nyilvános WC-ket. Ami nem túl rózsás helyzet, mert hát mit csinál az ember, ha nincs a közelben WC és az utcán tartózkodik? Keres egy helyet, egy szegletet, egy fát... Régen egészen sok nyilvános WC volt városszerte, melyek szinte nyomtalanul tűntek el. De állítólag a közeljövőben ebben változás áll majd be, és ha nyilvános WC-nagyhatalom nem is leszünk, de megint egyre több lesz belőlük Budapest utcáin is.

8/12

Újságosbódé és a rikkancsok

Manapság a metróban, a buszállomásokon és pályaudvarokon láthatunk újságost, amelyek mind ugyanahhoz a bolthálózathoz tartoznak, tiszták, fényesek, csillognak-villognak, és olyan a hangulatuk, mint egy repülőtéri shopnak. Vagyis pont az a sajátos íz hiányzik belőlük , ami a régi újságosbódékat jellemezte, melyekből minden sarkon állt egy – akárcsak a trafikokból. Az eladó mindig kívülről fújta a legfrissebb híreket, és minden pletykát is ismert. Mindenkinek megvolt a jól bejáratott újságosa, akit név szerint ismert, és aki szintén ismerte őt név szerint, és mindig félretette neki a Sportot. 
 
Az újságosbódékhoz szorosan köthető intézmény volt a rikkancsoké, akik a friss újsággal a kezükben házaltak az utcán, miközben a lehető leghangosabban kürtölték világgá a legfrissebb híreket. A rikkancsok kora a 40-50-es évekre csengett le, bár még akkor sem tűntek el, csak a számuk ritkult meg alaposan, illetve elhalkultak, és már csak újsággal kezükben álldogáltak a nagyobb tereken. A rendszerváltást követően néhány lap ugyan megpróbálta feléleszteni az intézményt, de rövid életű kísérlet volt. Manapság a rikkancs a legtöbb ember számára már csak egy szobrot jelent csupán, ami a Hild téren áll.

9/12

Tejcsarnok és tejivó

Az egyre nagyobb számú reggelizőhelyek ősei voltak a tejcsarnokok és a tejivók. A középkorúak és pláne az idősebbek biztosan fel tudnak idézni egyet-egyet közülük, amelyik a kedvencük volt. Az egyik legnevesebb az 1883-ban létesült Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezet és az 1885-ban létrejött Központi Tejcsarnok Rt. egyesülésével 1915-ben megszületett Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. Erzsébet téren álló, 1942-ig létezett tejivója volt, bár több másikat is fenntartottak városszerte. A tejivók a szocializmus évtizedei alatt is hallatlan népszerűségnek örvendtek, elvégre ahogy az akkoriban népszerű szlogen is mondta: a tej élet, erő, egészség! 

10/12

Jegyárus

Természetesen nem a jegypénztárakban ücsörgő árusokra gondolunk, akikből most is jó sok van, hanem azokra, akik a buszon foglaltak helyet, és egy személyben kalauzok is voltak, mert nemcsak jegyet lehetett tőlük vásárolni, hanem le is kezelték a bilétát. Igazából ez a megoldás sokkal jobban működött, mint napjainkban az ellenőrök, mert csak és kizárólag úgy tudtál behatolni a jármű belsejébe, ha előtte elhaladtál az árus előtt és vettél tőle jegyet. Egy ilyen rendszerben pedig a bliccelés úgymond teljességgel kizárt!

11/12

Kávéházi zongorista

A kávéházakban elzongorázgató, öltönyös, láncdohányos, kávét vagy valami rövidet kortyolgató muzsikusemberekből már alig maradt mára hírmondó. Van, ahol igyekeznek feleleveníteni az egykor rendkívül népszerű intézményt, de a zongorista már nem dohányozhat a hangszere mellett és azt sem nézik jó szemmel, ha iszik. Meg hát rádió meg internet már mindenhol van, és jóval olcsóbb azt bekapcsolni, mint megfizetni egy zongoristát, és még az sem zavar senkit, hogy utóbbinak pedig még hangulata is van. A régi idők kávéházi zongoristájának dicsőséges visszatérését az is nehezíti, hogy a modern idők zongoristája hely már foglalt: őt úgy hívják, hogy DJ. 

12/12

Mozgóbüfé

Nem tudom, ki hogy van vele, de engem kifejezetten zavarnak a pályaudvarok büfés meg ilyen-olyan pultjai és bódéi, mert esztétikai értelembe vett balesetek. És akkor is ott állnak, amikor épp nincsenek nyitva. Mennyivel jobb volt a helyzet, amíg csak mozgó büfékből árulták a portékát a pályaudvarokon. Az eladó kitolta a szendvicsektől, rágcsálnivalóktól és üdítőktől roskadozó gurulós pultot a peronra, majd miután lejárt a munkaideje, összepakolta maradékot, és eltolta a helyére a büfés kocsit. Az sem volt szebb, mint modern kori társai, de legalább nem mindig ugyanott állva roncsolta az összképet, és ha zárva volt a bolt, akkor meg nem volt szem előtt. Ó, azok a régi szép idők!

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Varga Matti kiállítása a Hotel Ginben

A hotelek és művészet kapcsolódásának lehetünk tanúi egy ingyenes kiállítás során. Varga Matti képeit megtaláljuk a Hotel Gin lobby-jában, a folyosókon, és egy-egy szobába is bekukkanthatunk.

Neked ajánlott

A