Januárban, a decemberi hajtás után jólesik a szórakozásnak egy kicsit lassabb, elmélyültebb formáját megtapasztalni, ráadásul a szürkeségben szívesen érezzük úgy, hogy ha másképp nem is, legalább vizuálisan egy másik világba kerültünk. Egy-egy kiállítás alkalmával pedig könnyű arra gondolni, hogy a falakon lógó vagy a termekben elhelyezett alkotások kis ablakok, amelyeken keresztül valaki másnak az életébe, gondolataiba láthatunk bele, így megtörhetjük téli napjaink monotonitását.
1/8
Szépművészeti Múzeum – Cezanne-tól Malevicsig. Árkádiától az absztrakcióig
Ezen a télen is különleges meglepetéseket tartogat számunkra
a Szépművészeti Múzeum. Február 13-ig még megtekinthetjük a Cezanne-tól
Malevicsig kiállítást, amely a francia mester és az európai avantgárd
művészet viszonyát vizsgálja. A tárlatra akkor is érdemes ellátogatni, ha nem
vagyunk rajongói az utóbbi irányzatoknak, hiszen abban is segítséget kaphatunk,
hogy eljussunk hozzájuk, közelebb kerülhessünk megértésükhöz. A múzeumi
rekonstrukció egyik fontos állomása pedig decemberben a Régi Képtár Városligeti-szárnyának, a 17. századi barokk művészetet bemutató résznek a megnyitása
volt. Itt most új elrendezésben láthatjuk a közel 300 festményből álló anyagot,
köztük a leghíresebb mesterek, Velázquez, van Dyck, Rubens és Murillo alkotásait.
Az időszaki kiállítás február 13-ig tekinthető meg.
2/8
Magyar Zene Háza – Hangdimenziók
A Városliget új
múzeumára már biztosan sokan kíváncsiak, január végétől pedig Hangdimenziók
című, új állandó kiállításukra is jegyet válthatunk. A tárlat a zene születésétől
kíséri végig a művészeti ág történetét, különös tekintettel a népzenére. Különlegessége,
hogy a vizuális ingerek mellett most a fülünknek is főszerep jut. A kiállításhoz
külön fejhallgatót is kapunk majd.
A kiállítás január 28-tól tekinthető meg.
3/8
Magyar Nemzeti Galéria – Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete
A Kép
és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című tárlat
kétségtelenül az egyik legjobb választás, ha szeretnénk feldobni magunkat a
téli szürkeségben, a vibráló színek és a természet folyamatos jelenléte a
képeken segítenek abban, hogy úgy érezzük, rövidke kirándulást tettünk az
idilli tavaszba. A festő művei nemzetközi párhuzamokkal és hazai kortársakkal együtt
mutatkoznak most be, a budai Vár pedig a kiállítás utánra is számtalan lehetőséget
tartogat, gyönyörködhetünk a kilátásban vagy forraltborozhatunk is egyet, ha
kedvünk tartja.
A kiállítás február 13-ig tekinthető meg.
4/8
Ludwig Múzeum – Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása
Magyarországon sokan hadilábon állnak a modern építészet
értékeivel, nehezebben értik meg ezeket a darabosabb alkotásokat, mint például
a szecesszió könnyed eleganciáját vagy az Andrássy úti paloták nagyszabású
ünnepélyességét. A Ludwig Múzeum Othernity
– Modern örökségünk újrakondicionálása című kiállítása éppen az előbbi, elavultnak
ható építészeti elemek átértelmezésére törekszik. A kiállításon 12 ismert
budapesti épületet és ezek 12 közép- és kelet-európai építésziroda tervei
alapján készült reflexióit láthatjuk. Az izgalmas kísérleteket és utópisztikus
elképzeléseket látva pedig olyan érzésünk lehet, mintha egy sci-fi díszleteiben
kirándulnánk.
A kiállítás január 16-ig tekinthető meg.
5/8
Fuga – Budapesti Építészeti Központ – TEXHIBITION VI.
Az idén hatodik alkalommal megrendezett TEXHIBITION legfontosabb
célja, hogy felhívja a figyelmet a korábban hazánkban is vezető szerepet betöltő
textiliparban rejlő lehetőségekre, támogassa a tervezőgenerációk közötti kommunikációt,
segítse együttműködések kialakítását a gyártókkal. A kiállításon művészek és
kivitelezők szoros együttműködésének köszönhetően prototípus-kollekciók
valósulnak meg, amelyeket a tervezők később szabadon felhasználhatnak. Idén 21
hazai művész, többek között Szigeti Szilvia, Vereczkey Szilvia, Regős Anna,
Molnár Réka és Koós Daniella vesz részt a bemutatón. Az idei külföldi vendég a
finn Marimekko sztártervezője, Erja Hirvi, akinek munkáit szintén
megtekinthetjük a tárlaton.
A kiállítás január 22-ig tekinthető meg.
6/8
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – Mesebolt és Aranyecset
A Mesebolt és Aranyecset című, az Iparművészeti Múzeummal közös
tárlat a méltatlanul elfeledett iparművész, Lukáts Kató munkásságát mutatja be.
A tárlat gerincét az Iparművészeti Múzeumban őrzött hagyaték adja, amelyben a grafikus
művésznő által tervezett könyvek, plakátok és csomagolóanyagok, textilek és
bútordekorációk bájos világa jelenik meg. Az Ablak–Zsiráf vagy a Gőgös Gúnár
Gedeon még ma is frissnek ható illusztrációiról kevesen mondanák meg, hogy több
mint fél évszázada tervezték őket.
A kiállítás április 17-ig tekinthető meg.
7/8
Műcsarnok – Valóra vált képzelet. Gyulai Líviusz kiállítása
A tavaly elhunyt grafikusművész, Gyulai Líviusz munkásságát
ismerhetjük meg a Valóra vált képzelet című kiállításon. Az alkotó pontos, a tartalomhoz, a mondanivalóhoz mindig tökéletesen illeszkedő linó- és fametszetei, rézkarcai, kőnyomatai
ismerősek lehetnek számunkra Weöres- vagy Villon-kötetekből, Shakespeare vagy
Cervantes alkotásai mellől is. A precíz és kimunkált technikával készített rajzok
gyakran álomszerű, szürreális világot teremtenek. Gyulai nevét amúgy
rajzfilmekből is ismerhetjük, bár a Tinti kalandjai vagy a Jómadarak rövidke
epizódjai gyerekszemnek kissé bizarrnak tűnhettek, felnőttként már egészen
máshogy tekintünk rájuk.
A kiállítás február 20-ig tekinthető meg.
8/8
Godot Galéria – Kortárs magángyűjtemények XIX. – Válogatás Kacsuk Péter gyűjteményéből
Mindig izgalmas válogatást látni egy magángyűjteményből, hiszen itt
nemcsak az alkotások, hanem az azokat összeállító szemlélet is izgalmas lehet.
Különösen így van ez Kacsuk Péter esetében, ahol az informatikus-műgyűjtő eredetileg
befektetési céllal induló gyűjteménye fokozatosan nyerte el saját irányát és
vált mára izgalmas tárházává azoknak a kordokumentumoknak, amelyek ironikus, groteszk
módon reflektálnak korunk társadalmi problémáira. A gyűjteményben olyan hazai
alkotók szerepelnek, mint Baranyai Levente, drMáriás, Labrosse Dániel, Nagy
Kriszta Tereskova, Ősi László vagy Pinczehelyi Sándor.
A kiállítás január 29-ig tekinthető meg.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!