Hogyan lett az erdőből vonalrengeteg? – Megnéztük a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig című kiállítását

Partnere mozdulni sem tud a megindultságtól Alekszandr Rodcsenko egy alkotása előtt, de Ön csak vonalakat lát? Perceket töltött egy modern művészetről szóló tárlaton kifüggesztett menekülési terv előtt a művész nevét és a keletkezés dátumát keresve? Ennek most vége! Jöjjön el a Szépművészeti Múzeum új tárlatára és tudja meg, miért lesz a fából vonal, a vízen himbálózó hajókból pedig egyszerű téglalap az avantgárd irányzatokban!

Alapvetően persze nem szeretnénk ennyire leegyszerűsíteni azt az izgalmas kurátori koncepciót, ami a Szépművészeti Múzeum új tárlatát összefogja, annál is inkább, mert hatalmas anyagról van szó, aminek a befogadásához azért szükségünk lesz előzetes ismeretekre is jócskán. Feltéve, hogy nem akarunk megragadni pusztán az alkotásokban való gyönyörködés szintjén, amit amúgy mindenféle lelkifurdalás nélkül megtehetünk. Mi azonban azt javasoljuk, hogy ennél több energiát fektessünk a kiállítás befogadásába, így biztos, hogy gazdagodni fogunk némi tudással arról, hogyan működik a művészettörténet, hogy kapcsolódnak egymáshoz az alkotások és hányféle olvasata lehet egy életműnek. 

A kiállítótérbe érkezve szemléletes infografika fogad bennünket a huszadik század eleji avantgárd izmusok kapcsolatáról, így, ha nem olvasnánk el a tablókat, akkor is rájöhetnénk arra, hogy a kiállítás jóval több, mint egy Cezanne-nal kapcsolatos hatástörténeti bemutató. Inkább kapcsolódásról beszélhetünk, annak bemutatásáról, hogy a későbbi alkotók hogyan látták a francia mester munkásságát, ennek a viszonyrendszernek a felvázolásával pedig a jelen felé is még inkább kinyílik az életmű.

A tárlaton tematikus elrendezésben látjuk a festményeket, szobrokat és grafikákat, az avantgárd kapcsán általában emlegetett kulcsfogalmak köré szervezve. A rövid leírások kibontják az adott fogalmat, a Cezanne és a rajta inspirálódott alkotók műveiből összeállított képpárok pedig legtöbbször teljesen egyértelművé teszik a kapcsolódást, még akkor is, ha elsőre egyszerű, mezei múzeumlátogatóként csak nehezen találnánk meg az összefüggést.

Például a Cezanne, modernizmus, szerkezetek című részben izgalmas a francia mester 1888-as Fatanulmányát Alekszandr Rodcsenko Vonalkompozíciója mellett szemlélni, hiszen előbbinél az ágak sokszor nem is tartoznak a törzshöz, inkább a kompozíció térbeli összefüggéseire utalnak, míg utóbbinál az egyszerű vonalak elhelyezése bonyolult térbeli hatást kelt. Izgalmas játék az egyszerű alapforma elhelyezésének kompozícióra és térérzetre gyakorolt hatását összevetni. De említhetnénk Cezanne Sziklák, fenyők és a tenger L’Estaque-ben című alkotását is, amelynek közelében ott láthatjuk Moholy-Nagy László Architektúra I című alkotását. Ahogy a francia mesternél az egyszerű perspektíva helyett egy alkotáson belül több nézőpontból jelennek meg a tárgyak, Moholy-Nagy pedig a geometriai formák egymásba fűzésével alakítja ki a térérzetet, mindkét művésznél jól érezhetővé válik a precíz, könnyen azonosítható struktúrához kapcsolódó különleges térélmény.

De hozhatnánk példának a Tálaló című, című Cezanne alkotást is, amely mellé Bortnyik Sándor Mértani formák a térben című képe kerül, a két művet pedig az arányok és színek harmóniája kapcsolja össze. A jóval későbbi Bortnyik-kép egyébként remekül emeli ki a Cezanne-festményen látható formák kemény mértaniságát.

Friedrich Vordemberge-Gildewart 212-es kompozíciójá-n pedig Cezanne tájképeinek szerkezete köszön vissza, az előtér és a háttér aránya, majd a természeti formák absztrakt megjelenítése által többféle avantgárd irányzat hatását figyelhetjük meg a festményen.

Az anyag hatalmas, gyakorlatlanabbak számára talán túl tömény is lehet, ha minden részletét elolvassák az izgalmas leírásoknak, ezért talán érdemesebb az egymást követő termekben egy-egy nagyobb, átfogó sétát tenni és azokra az egységekre, leírásokra részletesebben visszatérni, amelyek elsőre felkeltették a figyelmünket. 

A tárlat eleje megidézi és izgalmasan kapcsolja a látottakat a múzeum 2012-13-as Cezanne-kiállításához (Cézanne és a múlt. Hagyomány és alkotóerő) is, amelynek kurátora szintén Geskó Judit volt és ahonnan megtudhattuk, milyen volt Cezanne viszonya saját mestereihez, Nicolas Poussinhez vagy Gustave Courbet-hoz, ezzel még szélesebb horizontra helyezve a most kiállított művek viszonyrendszerét.  A tárlatnak ebben a részében megjelennek az emberi kapcsolatok, az élete nagy részében, szülővárosában, Aix-en-Provanceban tartózkodó festőnek gyerekkori barátjához, Zolához és az impresszionistákhoz való viszonya.

A kiállítás ezek után több kisebb egységre oszlik. Az Utak elválnak című rész az életműnek a mester halála utáni értelmezéseit vizsgálja, tájértelmezésekről, a kubizmus és Cezanne viszonyáról, az absztrakció kialakulásáról és irányzatairól tudhatunk meg többet. Szintén jókora rész jut az orosz avantgárd, a holland De Stijl mozgalom, az orosz konstruktivizmus, valamint a Bauhaus és Cezanne kapcsolódási pontjainak is.

A tárlatra mintegy negyven intézmény kölcsönzött tárgyakat, csak ezeknek a biztosítási értéke meghaladja a 300 milliárd forintot. A kölcsönzők között pedig olyan jelentős múzeumok szerepelnek mint a Musée d’Orsay, a Metropolitan Museum of Art, a madridi Museo Thyssen-Bornemisza, a berlini Alte Nationalgalerie, a Stedelijk Museum, az Albertina, a bázeli Kunstmuseum vagy a Tretyjakov képtár. Ezekbe az intézményekbe most mind nem kell elutaznunk, ha egy izgalmas, feszes, rendkívül tömény összefoglalását ismernénk meg annak a Cezanne által inspirált ábrázolásmódnak, amely a klasszikus avantgárd alkotók kezét vezette, mikor elengedték a figurális ábrázolást.