Keresés EN

Gasztró

A legnagyobb törzshelyek, ahol hétvégén várnak minket – újabb teraszos nyitások a hét második felében

A szombati hírnek, hogy hétfőtől nyitnak a budapesti teraszok, mind nagyon örültünk, de sok helynek kellett egy pár nap, hogy berendeljenek ételt, italt, személyzetet, hogy a megszokott hangulatot és minőséget kapjuk a hosszú viszontlátás után. A hét második felében ezek a törzshelygyanús nagy kedvencek nyitottak újra – Újbudától a Rómaiig.

1/9

Nap Bács

Csütörtök délutántól nyitva a Római egyik legkedvesebb vízparti helye – a szokásos ízekkel és hangulattal készülnek a nehezen induló szezonra. A széles parton jól el lehet különülni, saját takaróval, gyerekkel, kutyával, sÅ‘t még a nagyival is ideális, ha nem szeretnénk rögtön egy tömött teraszon indítani a karantén oldását. 

2/9

élesztőh

Budapest elsÅ‘ craftbeer-kocsmája csütörtök este újrafényezte a csapokat – bérháznyi, bohém-indusztriális udvarán várja a szomjas közönséget jófajta hazai és külföldi kisüzemi sörökkel, remek párlatokkal. Ha inkább izgalmas, természetközeli borokkal ismerkednénk újra, a komplexumban lévÅ‘ VinoPianót keressük – nekik egy külön romantikus kis teraszuk is van. Ha pedig útközben megéheznénk, a Hentes konyhája szaftos szendvicsei, vagy a VinoPiano kistermelÅ‘i alanyagaiból összerakott tapas tálai közül szemezgethetünk. 

3/9

Mazel Tov

Csütrötök délután a város legnagyobb shakshuka- és hummuszlelőhelye is megnyitotta kapuit – de hiába a nagy belső, a kötelező távolságok miatt arra kérnek minket, hogy a hét végén még foglaljunk, asztalt, ne essünk be csak úgy. Ez senkit ne tartson vissza, a részleteket megtaláljuk a Facebook-oldalukon!

4/9

Béla

Szerdán kipakolt a Bartók fenegyereke is – a teraszon egy átlag nyári napon sem mindig könnyű helyet találni, úgyhogy érdemes korán érkezni. Az étlap és az itallap azonban változatlan, igényes borok, jéghideg sörök és változatos koktélok közül lehet válogatni, mellé pedig laza, de igényes, eklektikus falatok várnak a várnak.

5/9

Kőleves kert

A Kazinczy utca környékének egyik legismertebb helye házhoz szállítással igyekezett átvészelni a márciust, áprilist, de szerdán végre Å‘k is megnyitottak. Mindenkit kérnek, hogy tartsa be a kötelezÅ‘ távolságot – Å‘k is így rendezték be a kertet –, amúgy pedig érezze jól magát megint a színes székeken üldögélve. 

6/9

Fellini ró

A csíkos székek péntektÅ‘l újta a parton! A Fellinire is igaz, hogy a nagy hely miatt azok is megpróbálkozhatnak vele, akik félnek a belvárosi teraszok zsúfoltságától. A hamisítatlan Fellini-hangulatot pedig még úgy sem lehet elrontani, ha a nyugágyak 1,5 méterrel kerülnek egymástól. 

7/9

Kabin

A Népsziget leglazább helye is várja a vendégeket péntek délutántól. A megszokott jógaórák és DJ-szettek egy ideig még biztos nem térnek vissza, de a nyugi, a Duna, a kedves kiszolgálás és a könnyed ízek biztosan megmaradnak, ahogy a hűsítő italok is. Hétvégére kisgyerekkel is nyugodtan vállalható!

8/9

Hadik

A Bartók legnagyobb terasza is kinyitott hétfőn délben, kistestvérével, a Szatyor Bár és Galériával egyetemben. Pénteken már rögtön ebéddel indíthatunk, és egészen este 10-ig élvezhetjük a sok zölddel körbevett teraszt. A távolságtartásra ők is nagyon figyelnek, úgyhogy érdemes időben érkezni, hogy biztosan legyen helyünk!

9/9

Kios

A Március 15. téren is ismét gyülekezhetünk – a KIOSK egyelÅ‘re csak a pesti egység teraszát nyitja meg, de ott legalább a szokásos hangulat garantált – csak épp megfelelÅ‘ távolságban. 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Gasztró

5 hely, ahol karácsonyi varázslat vár

?>

5 csodás, ünnepi díszbe öltözött helyszínt mutatunk, ahol igazán átélhetjük a karácsony hangulatát.

Tudjuk, hol állsz sorba jövő héten! – Az év egyik legizgalmasabb ázsiai bisztrója nyitott meg a Hunyadi téren

?>

Cheeseburger spring rolls és mekis almás pite vagányra kalibrálva – a ZEN Eatery az év egyik legjobb ázsiai étterme lett!

Gasztró

Véndiák

?>

A Véndiák már 1938 óta várja vendégeit, mégis az a hely, ami nevével ellentétben mindig tud újat mutatni. Az évtizedek óta idejáró törzsvendégeket pont ezért tudják megtartani. Ide betérve az ember mindig elégedetten távozik, legyen az egy magyaros ebéd, egy hamburger, egy napi menü, egy finom desszert vagy egy különleges koktél.

Véndiák – minél idősebb, annál fiatalosabb

?>

Az 1938 óta működő Véndiák mindenki számára tud olyat nyújtani, ami után elégedetten távozhat: magyaros ebédet, hamburgert, desszertet vagy koktélt.

Neked ajánlott

A