Ez is érdekelheti

budapest
Ingyenes séták, évente egyszer látogatható, exkluzív helyszínek – 7 program a Kulturális Örökség Napjaira
A Kulturális Örökség Napjain minden évben a bőség zavarával küzdünk, annyi változatos program – ingyenes séta, épületbejárás, előadás, koncert és vetítés – közül válogathatunk. A korábbi évekhez hasonlóan idén is összeállítottunk egy listát a szerintünk izgalmas programokból, a mindenképp megnézendő helyszínekről. Érdemes korán elkezdeni tervezgetni, nehogy hoppon maradjunk, mert nem egy helyszínnél gyorsan betelnek a helyek.
Szeptember harmadik hétvégéje mindig hihetetlenül izgalmas programokat rejt azok számára, akik szeretnének jobban megismernék a város egy-egy rejtett szegletét, vagy bepillantani a kulisszák mögé. Az 1984-ben, Franciaországból indult Kulturális Örökség Napjai programsorozat két évtizede a hazai kulturális élet egyik fontos eseménye, műemléki és kulturális helyszínek, szervezetek rengeteg felfedeznivalóval és különleges programmal készülnek, ezek közül gyűjtöttünk most mi is jó párat. A legtöbb program ingyenes, de létszámkorlátos vagy regisztrációhoz kötött.
A KÖN alatti program első részében vezetett sétákon mutatják be a régészeti feltárás területét, majd azt követően épületvezetés keretében lehet megtekinteni a lőportár épületének alsóbb szintjeinek csak a KÖN keretében látható tereit. A séta és az épületvezetés egy program, ezért egy regisztráció szükséges a részvételhez.
- Épületvezetések indulnak mindkét nap 11.00; 13.00; 15.00; 17.00 órakor.
- Előzetes regisztráció szükséges ezen a linken.
Épületvezetések indulnak:
- A szakmai épületsétákat a ház felújításában részt vevő építészek vezetik. A séták hossza 1-1,5 óra. A Ház mozgáskorlátozott vendégeink számára is akadálymentesen látogatható.
- Szeptember 21-én szombaton: 11:00 - 12:30 14:00 - 15:30
- Szeptember 22-én vasárnap: 11:00 - 12:30 14:00 - 15:30
Az 1950-es években költözött a házba Seress Rezső, a Szomorú vasárnap dalszerzője – melyet több mint 100 nyelvre lefordítottak, és olyan hírességek énekelték, mint Billie Holiday, a Genesis, Elvis Costello, Serge Gainsburg, Marianne Faithfull, Sinéad O’Connor és Björk.
Nyitvatartás:
- 2019.09.22., vasárnap - 10:00 - 18:00
- vasárnap 17 órakor
A temető távolabbi, rejtettebb szegleteit kerékpáros túra keretében fedezhetjük fel, de lesz séta, amely a Művészparcellákat, az impozáns mauzóleumokat vagy éppen a sörkultúra rejtelmeit tárja fel, valamint vasárnap a vadregényes, de már felújítás alatt álló Salgótarjáni utcai zsidó temetőt is bejárhatjuk.
- Regisztráció és további információk itt.
- Csak vezetéssel látogatható, találkozási pont: Gutenberg tér - 2019.09.21. 10 óra és 15 óra, 2019.09.22. 10 óra és 15 óra.
- Jelentkezés módja: az info@cape.hu címen, a nap, az időpont és a látogató(k) nevének megadásával.
- Max. létszám 20 fő/csoport.
A leengedett víztározó üresen mintha egy hatamas földalatti katedrális lenne, a hatalmas csarnokok csempézett oszlopaikkal, téglaboltozatos födémükkel egy háromhajós templom hatását keltik. A Fővárosi Vízművek szakemberei által biztosított folyamatos vezetés során a látogatók a medence története mellett a főváros vízellátásának kulisszatitkaival is megismerkedhetnek.
- További információ itt.