
Akik az elmúlt három évben esküdtek és a kiállításokra, ruhaszalonokba, rendezvénytermekbe jártak a nagy nap előtt, biztosan ismerős számukra a Preston név, hiszen a város legkifinomultabb és legstílusosabb tortáit ők készítik. Azokat a süteménykölteményeket, amelyeket anno csak angolszász romantikus filmekben láttunk, amik mellőzik a mémnek is beillő marcipánból formázott ifjú párt és az ipari ízű krémeket.
Mészáros Andrea, a Preston Tortamanufaktúra szíve és lelke a legismertebb brit szaktekintélyeknél tanulta ki a tortakészítés minden fortélyát, s ezt az iskolát követi azóta is ünnepi süteményeivel. (Érdekesség, hogy a méretek például inchben vannak megadva.) A belvárosban eddig is megtalálhattuk őket, de “bemutatótermük”, ahol csak sütiztünk volna egyet, nem volt. Az V. kerületi Galamb utcában most már mindenkinek elérhető a Preston – azoknak is, akik életük legszebb napjára készülnek és azoknak is, akik csak egy cupcake fogyasztására esnének be munka után. A rendkívül szimpatikus családi vállalkozást Andrea mellett férje is jegyzi. Elmondták, hogy együtt, a barátok segítségével rendezték be az elegáns üzletet, ahol a kereskedelmi rádiók agyonismételt slágerlistás dalai helyett komolyzene szól az aranypehellyel szórt belga csokoládés cakepopok roppanását aláfestvén. Tökéletes randevúhelyszín, de az édesanyákat is lenyűgözhetjük a szép és ízletes édességekkel, melyek változó állományban várakoznak a pultban. Minket a gesztenyekrémes belga csokoládés cupcake és a gluténmentes mangós desszert liofilizált málnával nyűgözött le. Mámor!
Árak: 490 forinttól Preston House (bezárt)
Cím: 1052 Budapest, Galamb utca 5.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
