Különböző preferenciáink miatt nem könnyű eldönteni, hogy hol együnk a szeretteinkkel, barátainkkal vagy a párunkkal. Ki az olasz konyha szerelmese, ki pedig az ázsiaié (természetesen a hazai ízek után). Ha ezek közül valamelyik már szerepel a kedvenc konyháink között, akkor irány a Soy & Olive Budapest! A Vörösmarty téren lévő étterem úgy hozza az asztalra a két nemzet kedvenceit, hogy egy U alakú üzlethelyiségben az egyik szárban az ázsiai konyha, a másik szárban pedig az olasz kerül fókuszba. A két tér külön dizájnt is kapott: az ázsiai oldalon sötétebb, részletgazdagabb, elegánsabb az enteriőr, míg a másikon világos és mediterrán. Kettejük között pedig van egy egymásba karoló átjáró, ahol a vendégek innen is, onnan is rendelhetnek. Szép időben ez a teraszra is érvényes, ott is elfér az olasz és az ázsiai egymás mellett. Az, hogy két konyha is jelen van az étteremben, nem vesz el az étlap hosszából, meglehetősen széles a választék. Akár különlegességre, akár hagyományosabb ételre vágynánk a két nemzettől, mindegyikre van példa, így emiatt, valamint a páratlan koncepció miatt érdemes a Soy & Olive-ba látogatnunk, majd visszajárnunk.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
