A Schrödinger Macskája névre bárki felkapja a fejét a bulinegyedben. A Kertész utcai, Erwin Schrödinger osztrák fizikus gondolatkísérletéről elnevezett hely anno egy spirit barként indult, majd a tulaj lelkesedése a koktélok irányába terelte a bárt. Így a Schrödinger Macskája mára nagyon laza és profi koktélbár lett, ahol Japán ízei és kultúrája állnak a középpontban. Itt összesen 9 signature-koktélt próbálhatunk ki az igazi klasszikusok mellett. A japán mentalitás nemcsak az italokban jelenik meg, hanem a vendégszeretetben (japánul omotenasi) is, aminek a lényege a keresetlenség, a vendégek igényeit tiszteletben tartó, szinte észrevétlen szolgálat. Ezáltal tényleg otthon érzi magát náluk az ember, és alig akar majd távozni, nem beszélve az art deco stílusú beltérről, aminek hála még arról is megfeledkezik, hogy voltaképp a bulinegyedben jár.

(Borítókép: Schrödinger Macskája Bar)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék