A specialty kávézók előretörése miatt azt hihetnénk, hogy manapság már Budapest bármelyik pontján ihatunk egy minőségi feketét. Az Andrássy út, főleg annak a Hősök teréhez közelebb eső része mégis kivételnek számított – egészen 2018 nyaráig. Ekkor nyílt meg ugyanis a 66. szám alatt a magát bisztróként és specialty kávézóként definiáló Flow, amely mindkét kategóriában kiemelkedőt nyújt. Hétköznap változatos menükínálattal, hétvégén pedig egész napos reggelivel és brunchcsal várják a vendégeket. Kizárólag olyan pörkölők kávéját választják, akik a pörkölés során nem rejtik el a kávé gyümölcsös jellegét. Ételeiket pedig kizárólag friss, szezonális, hazai, növényi alapanyagokból készítik. A számtalan új és rég elfeledett alapanyagból készülő fogások megalkotásakor az íz- és vizuális élmény mellett itt nagyon figyelnek az egészségtudatosságra. Minden fogás állati eredetű összetevők nélkül készül, mégis teljes értékű és ízgazdag lesz, ami elénk kerül. A Flow-ban ráadásul nemcsak kiváló minőségű kávékat kóstolhatunk, hanem a kávé elkészítéséről, illetve a tudatos kóstolásról nemzetközileg akkreditált oktatóktól is tanulhatunk.
Gasztró Szabadidő
Orange Bike
Az Orange Bike-hoz, római-parti elhelyezkedése okán, kijjebb kell tekernünk, amit egy igazi bringás valószínűleg nem is bán.