A hetedik kerülettől már megszokhattuk, hogy a legkülöncebb helyek olvasztótégelyeként funkcionál, pontosan ebbe a sorba illik bele – vagy lóg ki, ahogy tetszik – a Cirkusz Café. A Dob utcai kávézóban cirkuszos szimbólumok között kortyolhatjuk az újhullám hozadékait: világos pörkölésű, enyhén savas kávékat. A csészénkbe kerülő fekete gondos pörkölésen és őrlésen esik át (egyébként a helyszínen), majd saját márkanevet kap, ez a Bagira Coffee. A Cirkuszban akkor sem ismernek tréfát, ha tejes változatot szeretnénk: etyeki házi tejjel készítik ezeket a főzeteket. Persze nem lenne kávézó a kávézó könnyed harapnivalók nélkül, szóval vannak sütemények és szendvicsek, de klassz reggelik és ebédmenü fronton is számíthatunk rá. A hely napnyugta után részleges átalakuláson megy keresztül: teret nyer a kulturált alkoholfogyasztás.

(Borítókép: Cirkusz Café)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék