Ahány templom, annyi forma
Mivel minden gyülekezet autonóm egységnek számít a református egyházon belül, ezért mindegyik maga dönti el, hogy milyen templomot szeretne magának. Hogy hogyan fest aztán az Isten háza, az függ a gyülekezet tagjainak jó ízlésétől – vagy kevésbé jó ízlésétől –, és az is sokat nyom a latban, hogy anyagi források tekintetében hogyan állnak. Mert azt mindig a helyi erők, vagyis a gyülekezet dobja össze. Jó példa erre Budapest egyik jellegzetes temploma, a Kálvin téri református templom. Amikor a metróépítés zajlott, a rezgések és a statika miatt megvizsgálták belülről, bírja-e majd az épület a komoly föld alatti munkálatokat. Meglepve vették észre, hogy a templomfalak építőanyaga soronként más és más: egy sor tégla, egy sor kő, egy sor valami egyéb. Amije volt a híveknek, és szekéren oda tudták szállítani, abból épültek fel a falak.
A Frangepán utcai templom is a gyülekezet tagjainak adományaiból épült fel. A templom falán emléktábla tanúskodik arról, kik voltak a legnagyobb, legfontosabb adakozók. Egy mindenki által ismert személy is volt köztük: Kandó Kálmán, aki a Láng Gépgyárban dolgozott, ott lakott mellette. És ő volt a gyülekezet világi elnöke is. Az ínségesebb, akár még éhezéssel is járó időszakok idejéből származó feljegyzések szerint Kandó krumplit vásárolt nagy tételben, majd szétosztotta Angyalföld munkáslakossága között. Ha a szükség úgy hozta, a mérnök mindig komoly segítséget nyújtott a számukra. Persze nemcsak nagy összeget adakozók voltak, hanem kisebbek is, mindenki annyit adott, amennyit tudott, sok kicsi is sokra ment. Léteztek ún. téglajegyek, amit néhány fillérért vettek meg a munkások, így ha csak egyetlen téglával, de ők is hozzájárultak a templom felépítéséhez.
Egy építkezés és további nehézségek
A templom építése 1927-ben kezdődött, ám elég rossz időpontban, a nagy gazdasági világválság idején, ezért az eredeti tervekhez képest egyszerűbb forma lett belőle, és el is húzódott a munkálat: 1933-ban fejeződött be. Az épület nemcsak külső megjelenésében lett egyedi, hanem abban is, hogy bauxitbetonból épült, és ez az egyetlen ilyen épület, ami még ma is áll. A bauxitbeton a húszas-harmincas évek divatos építőanyaga volt, mert gyorsan kötő, nagyszerű anyagnak tartották. A templomot egy akkoriban ismert építész, Padányi Gulyás Jenő tervezte, aki ma már talán kevésbé ismert itthon, mert a háború után politikai okból – egyre inkább a jobboldal széle felé haladt, de azért nyilas érzelmű nem lett belőle – emigrálni kényszerült, meg sem állt Amerikáig, ahol szép karriert futott be.
Az, hogy az épület nem teljesen úgy néz ki, mint 1933-ban, annak az a legfőbb oka, hogy a templom alatt tizenhat méternyi mocsárréteg (tőzeg, fekete iszap) van; kimondottan labilis területre épült rá a templom. Mellette állt egy lakóház, ami éppen emiatt két évvel a felépítését követően összedőlt. A templom is mindig mozgott, a mai napig mozog, de persze ez azért nem látható mozgás, hanem nagyon-nagyon lassú. Voltak idők, amikor ez kellemetlen meglepetést tudott okozni: 1959-ben például a templom egyik oldalfala kidőlt, és magával rántotta az egész tetőt. Több mint egymillió forintba került a helyreállítása, ami akkoriban horribilis összegnek számított, de a gyülekezet tagjai végül ezt is összeadták. Akkor alakult ki a templom jelenlegi formája.
Aztán 1996-ban beszakadt a templomtér közepe, ugyancsak a mocsár miatt. Akkor az egész belső teret újra kellett építeni. Például átalakították a szószéket és a környékét, fölé került egy ún. szószékkorona, de megváltozott a templom színezése is. Az új színek, sőt az egész belső tér erdélyi stílusú lett, nem véletlenül. Trianon után nagyon sok embert kényszertelepítettek át Magyarországra, és a Budapestre áramló tömeg Rákosrendezőn talált új lakóhelyet magának: vagonokban. Mivel közel esett hozzájuk, a vagonlakók is az angyalföldi templomba jártak istentiszteletre. Erdélyben egyébként van egy falu, Angyalos, Sepsiszentgyörgy mellett fekszik. Az ottani templom belső tere ugyanúgy néz ki, mint a Frangepán utcaié, csak kisebb.
A belső tér újraalkotási munkálatai során érdekes és váratlan kincsre bukkantak a templomépület padlásán: két díszes-míves, kézzel faragott, robusztus és trónszerű székre, amelyek most a szószék két oldalán állnak. Hogy hogyan kerültek a templom padlására, azt nem tudni. Azt viszont sikerült róluk kideríteni, hogy eredetileg az 1906-os milánói világkiállítás magyar pavilonjába készültek, az íves bejárat két oldalán álltak.
A föld mélyének mocsarassága az évtizedek során semmit vagy alig-alig változott. Mégsem kell már folyamatosan figyelni-ellenőrizni az épület állagát, és rettegni, hogy egyszer megint összedől, összeomlik vagy beszakad. Ugyanis a fejlődő építőipar végül megtalálta a megoldást: a templom ma már cölöpökön áll, amelyek 15-20 méter mélyen állnak beásva a talajban, és ezek tartják meg az épületet. Viszonylag biztonságos most a helyzet. Bár itt-ott láthatók ugyan repedések, de alapvetően azért a templom stabilan áll.
A templom tornyáról érdemes külön megemlékezni. Amit most lát az ember, az nem az eredeti, régi torony, az ugyanis 1945-ben elpusztult. A II. világháború végén a visszavonuló német hadsereg lőállást alakított ki benne, hátrahagyva a toronyban egy géppisztollyal felfegyverzett 14-15 éves Hitlerjugend-legényt. A feladata az volt, hogy bevárja és megállítsa a 2. Ukrán Frontot. Ami persze öngyilkos küldetés volt: egy orosz tank egyetlen lövéssel lőtte szét a tornyot, benne a szerencsétlen katonával.
Évtizedekig nem volt aztán tornya a templomnak. Csupán néhány éve sikerült annyi pénzt összegyűjteni, hogy 2017-ben végre visszaépítették. A tetején egy csillag látható, a vezérlő betlehemi csillag, ami a három bölcsnek mutatta meg a kis Jézus bölcsőjéhez vezető utat. A hazai református templomok két jelképet használnak, ez a gyakoribb. A másik a kakas, ami a bűnbánatra és arra a bibliai történetre utal, amikor Péter apostol háromszor megtagadta Jézust, mielőtt megszólalt volna a kakas.
A templom hősei
Az angyalföldi volt Budapesten a másodikként felépült református templom. Az első pedig a Szilágyi Dezső téri (1896). Korábban nem épülhetett Budapesten református templom. Ami van és e kettőtől régebbi, azok közül például a Kálvin téri még a városfalon kívül épült fel, majd később lett a folyamatosan bővülő Pest része, az újpesti pedig akkor, amikor a IV. kerület még önálló település volt. A szigoron egyébként II. József türelmi rendelete (1781) enyhített kicsit: e szerint építeni lehetett ugyan, de se harangja, se tornya, se utcára nyíló bejárata nem lehetett egy református templomnak.
Az angyalföldi templom első lelkipásztora Gál Lajos volt, aki kezdetben még úgy tartotta az istentiszteleteket, hogy csak a falak álltak, ablak és tető nélkül. Az első istentiszteletet a környék gyerekeinek szervezte, és arról prédikált nekik, hogy hiába szegények és alacsony sorból származók, akkor is ők jelentik a jövőt. A reformátusok sosem voltak a hatalom kedvencei. Már a Habsburgok sem voltak velük kibékülve, de ugyanez volt a helyzet a II. világháborút követően, 1948-ban is, amikor megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Ebben az évben állították bíróság elé Gál Lajost, akit 4 évre börtönbe zártak csak amiatt, mert korábban, 1936-ban egy cikkben leírta abbéli véleményét, hogy a bolsevizmus zsákutca.
A Frangepán utcai mégis népszerű templom volt a legsötétebb 50-es években is. Ugyanis egy olyan lelkipásztor állt az élén, Kiss Sándor, aki tökéletesen értette és beszélte is a melósok nyelvét. Vasárnaponként olykor akkora tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa őt, hogy nem fértek be a templomba az emberek, és emiatt le kellett zárni a Frangepán utcát. Erre pedig a hatalom is felfigyelt, mert ez azért már túl nagy sokaság volt a számára.
Hetente két-három alkalommal, általában az esti órákban, hol éjfél előtt, hol pedig utána bekopogott a lelkész lakásának ajtaján egy soha be nem mutatkozó férfi, aki bement, helyet foglalt, cigarettázott, és kedélyesen elbeszélgetett a lelkésszel mindenféléről. Aztán meg elment. Nyilvánvaló volt, hogy honnan jött. Kiss Sándornak éveken át össze volt készítve egy bőrönd ruhával és tisztálkodási eszközökkel, hátha egyszer elviszik. De ahogy a kis templom túlélt mindent, úgy neki is mindig szerencséje volt.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
