A városi felfedezések között ínyencségnek számítanak azok a legális, urbex (urban exploration) jellegű programok, amikor átalakulás előtt álló, de még lecsupaszított állapotukban is impozáns, mások elől elzárt terekbe léphetünk be. Ezek a helyek különleges módon őrzik múltunk titkait, és jó, ha van velünk valaki, aki szakavatottan kalauzol minket térben és időben egyaránt.
Tőzsdepalotából tévészékház
A Magyar Televízió egykori székháza, a legendás Szabadság tér 17. alatt álló Tőzsdepalota már a méreteivel is jelzi, hogy nem akármilyen intézménynek épült. Alpár Ignác grandiózus alkotása a maga korában Európa legnagyobb tőzsdepalotája volt, a 20. század elején hatalmas forgalmat bonyolító áru- és értéktőzsde működött a falai között. Ezt az időszakot őrzik a csodálatos épületszobrok, az elegáns belső terek és végeláthatatlan folyosók. A séta egyik legizgalmasabb része, hogy ugyanabban az épületben láthatóvá válik egy teljesen más korszak is: amikor a Magyar Televízió beköltözött, és az egykor tágas tereket stúdiókra, szerkesztőségekre, folyosókra és technikai helyiségekre szabdalva állította olyan legendás műsorok szolgálatába, amelyekre a mai napig nosztalgiával emlékezünk. Izgalmas megfigyelni, hogyan alakította át egy új funkció az eredeti épület teljes működését.
Adria-palota – Hollywood a Szabadság téren
Az Adria-palota hajóorrot, horgonyt, kagylókat és tengeri lényeket idéző motívumai a magyar tengeri kereskedelem fénykorát idézik, ami ezen az épületen egyáltalán nem véletlen, hiszen a neobarokk palota az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság székházának épült. A századfordulós pompát teljesen megértjük, hiszen a részvénytársaság erejét, hatalmát demonstrálták vele, ám az, hogy az épület minden szeglete ennyire minőségi lett, annak is köszönhető, hogy az arisztokrácia kedvenc építésze, Meinig Artúr tervezte. Az épület körül már megszokott látvány a korhű ruhájú statiszták, kamerák vagy oldtimerek felbukkanása. Ez a megkopott elegancia újra és újra megihleti a filmeseket. Az épület tereit így láthattuk már a Szárnyas fejvadász 2049, A kém, a Die Hard 5, a Vörös veréb vagy a München című filmben is. A vezetett séta során megismerhetjük ezeket a ritkán látható, izgalmas urbexhelyszíneket. Az évek óta szellemkastélyként magasodó épület jelenleg műemléki rekonstrukció alatt áll, a Zoltán utcai front egyik üzlethelyiségében viszont már egy koktélbárvár bennünket.
(Borítókép: Imagine)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
