Október 2–4. között immár negyedik alkalommal rendezik meg a Budapest Contemporary (BCT) kiállítást és vásárt a Bálnában. A kortárs képzőművészet továbbra is a rendezvény középpontjában áll, azonban az idei esemény újdonsága, hogy a design, a divat és az ékszerművészet is önálló résszel kapcsolódik be a programba.

Néhány év alatt Budapest egyik legmeghatározóbb kortárs művészeti eseményévé vált a Budapest Contemporary, amely idén ismét több ezer látogatót vár a Bálnába. A szervezők célja, hogy évről évre a kortárs vizuális kultúra minél szélesebb spektrumát mutassák be, és a művészet iránt érdeklődő közönség mellett új látogatókat is megszólítsanak.

Az idei Budapest Contemporary igazán sokszínű lesz, hiszen a képzőművészet mellett a vizuális kultúrához szorosan kapcsolódó design, divat és ékszer is megjelenik a vásáron. Ezzel szeretnénk megmutatni, hogy ezek a területek milyen izgalmasan tudnak egymásra reflektálni, és egyúttal új közönséget is megszólítani. A BCT célja, hogy egyszerre legyen fontos találkozópont a műgyűjtők és a szakma számára, miközben azoknak is élményt és inspirációt kínál, akik még csak most kezdenek érdeklődni a kortárs művészet iránt

– mondta Tausz Ádám, a Budapest Contemporary fő szervezője.

Találkozz személyesen a kortárs művészeti galériák meghatározó képviselőivel!

A vásáron közel 40 vezető kortárs képzőművészeti galéria mutatja be válogatását, így az érdeklődők egy helyen találkozhatnak a hazai művészeti szcéna meghatározó szereplőivel és alkotásaival. A háromnapos esemény alatt a több ezer kiállított mű megtekintése mellett lehetőség nyílik a galériákkal, művészekkel és szakemberekkel valószemélyes találkozásra, valamint műtárgyak vásárlására is.

A kiállítók között idén is ott lesz többek között az acb Galéria, az Einspach & Czapolai Fine Art, a Kisterem, a Nemes Galéria, a Rechnitzer Galéria, a Vintage Galéria és a Zsdrál Art is. Kiemelt területen kap helyet a Horn Collection, ahol Horn Péter műgyűjtő válogatásán keresztül ismerheti meg a közönség a kollekció különleges darabjait. A MOME ebben az évben is jelen lesz a rendezvényen, lehetőséget adva arra, hogy a közönség a fiatal művészgeneráció munkáival is találkozhasson. A kiállítók teljes listáját itt éritek el.

Új fejezet a BCT életében: design, divat és ékszer

Az idei BCT egyik legfontosabb újdonsága, hogy a kortárs képzőművészet mellett a hozzá szorosan kapcsolódó kreatív területek is megjelennek mintegy 40 résztvevővel. Első alkalommal kap önálló megjelenési lehetőséget a design és az ékszerművészet, valamint különleges programmal kapcsolódik be a rendezvénybe a divat is. A kezdeményezés célja, hogy a Budapest Contemporary egy még szélesebb kulturális platformmá váljon, ahol a képzőművészet, a design, a divat és az ékszer egymást kiegészítve jelenik meg.

„A gyűjtő otthona”, ahol a művészet és a design együtt jelenik meg

Az új designszekció „A gyűjtő otthona” koncepció köré épül. A több száz négyzetméteres térben egy kortárs műgyűjtő fiktív otthona elevenedik meg, ahol a művészet, a design és a természet harmonikus egységet alkot. A gondosan komponált enteriőrben kortárs és vintage bútorok, lakáskiegészítők, fiatal magyar designerek tárgyai, izgalmas viráginstallációk, valamint kortárs képzőművészeti alkotások kapnak helyet. A különleges atmoszférájú teret Osvárt Judit designszakértő, az ELLE Decoration főszerkesztője és Tóth Tímea enteriőrstylist, designer közösen álmodták meg, a művészet és a design természetes együttélését helyezve a középpontba.

Ahol a divat és a képzőművészet találkozik

A Budapest Contemporary divatszekciójának kurátora, Szegedi Kata divattervező különleges standdal készül, amely a KATA SZEGEDI márka és a kortárs művészet évek óta szoros kapcsolatát mutatja be. A látogatók ezúttal nem hagyományos értelemben vett ruhadarabokkal találkozhatnak, hanem a divat és a képzőművészet határán mozgó művészeti objektumokkal. A válogatásban olyan alkotók munkái jelennek meg, akikkel a márka az elmúlt években együttműködött, illetve akik inspirációt jelentenek a brand tervezői számára. A standon Nemes Márton képzőművész, Jelen Ádám fényképész és Sáfrán Anett keramikus munkái mellett a márka táskakollekciójának egyes darabjai is helyet kapnak egy olyan installációban, amely az alkotók, Benus Dani és Szegedi Kata tervezői víziójának találkozása.

Testközelben / Close to the Body – Kortárs ékszer a szobor és az intimitás határán

A Budapest Contemporary 2026-ban kiemelt figyelmet szentel a kortárs ékszerművészetnek is. A vásár felkérésére Spengler Katalin műgyűjtő kurátori koncepciója alapján húsz magyar alkotó munkáiból nyílik nagyszabású kiállítás. A Testközelben / Close to the Body című tárlat a kortárs ékszer sokféleségét, művészi szabadságát és a testhez fűződő különleges kapcsolatát állítja középpontba. A csoportos válogatást a magyar kortárs ékszerművészet két nemzetközileg is meghatározó alkotója, Fábián Veronika és Vági Flóra munkásságát bemutató kamara-retrospektívek egészítik ki.

A Budapest Contemporary az elmúlt években nemcsak a gyűjtők, hanem a kortárs képzőművészet iránt érdeklődő nagyközönség számára is fontos kulturális találkozóhellyé vált, ahol a látogatók a kortárs művészetet többféle formában fedezhetik fel. A három nap során regisztrációs tárlatvezetések, szakmai és közönségprogramok, valamint gyermek-tárlatvezetések (szombaton és vasárnap 11 órától) is várják majd az érdeklődőket.

Nyitvatartás:

  • Október 2., péntek 10.00–19.00
  • Október 3., szombat 10.00–20.00
  • Október 4., vasárnap 10.00–19.00

Belépőjegyet itt vásárolhattok az eseményre, amely felnőtteknek 5000 Ft/nap, 18 éves kor alatt ingyenes!

(Borítókép: Budapest Contemporary)

Budapest Contemporary 2026

Program adatai

2026. október 2., péntek - 2026. október 4., vasárnap
Október 2. és 4. között immár negyedik alkalommal rendezik meg a Budapest Contemporary kiállítást és vásárt a Bálnában.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék