Júniusban új kulturális programsorozat indul a Gerbeaud-házban Gerbeaud KULT néven. A kezdeményezés célja, hogy a kultúra és a gasztronómia találkozásából maradandó élményt és közösségi pillanatokat hozzon létre. A sorozat nyitóestjén, június 4-én Kovács Patrícia Poligráf című előadása lesz látható.

A Gerbeaud-ház tereiben megrendezett programok, tudatosan eltérve a hagyományos színházi formátumtól, szűkebb létszámban, oldottabb hangulatban zajlanak majd, teret adva a figyelemnek, a gondolatoknak és annak, hogy a közönség igazán jelen lehessen – olvasható a Gerbeaud sajtóközleményében. 

A programsorozat elsősorban a magyar közönséget szólítja meg, különösen azokat, a kínálatban színházi produkciók, inspiráló találkozások és beszélgetések kapnak helyet közéleti, gasztronómiai, pszichológiai és irodalmi témák mentén, emellett zenei estek is színesítik a programot. A közreműködők minden esetben ismert, elismert alkotók és előadók.

A Gerbeaud KULT egyik legfontosabb sajátossága, hogy 

a gasztronómia nem kísérőelem, hanem az élmény része.

Az alap jegy tartalmazza a Gerbeaud ikonikus desszertjeiből összeállított desszertasztal kínálatát, míg egy másik jegykategória háromfogásos vacsorát kínál az előadás előtt a Gerbeaud Kávéházban. Az esték így egyszerre szólnak az érzékekről és a gondolatokról.

A Gerbeaud KULT programjain szeptemberig havi egy alkalommal, azt követően pedig havonta kétszer vehetünk részt. A sorozat első előadása június 4-én látható Kovács Patrícia Poligráf című estjével, a program pedig a jövőben további izgalmas tartalmakkal bővül, többek között Pokorny Lia, Scherer Péter és Hevesi Kriszta előadásaival. A részletes programról és a jegyvásárlásról további információ ide kattintva érhető el.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Budapest)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék