A Lengyel Intézetben május 29-ig ingyen megtekinthető kiállítás legfrissebb képe 2022-es, a legkorábbi pedig olyan korai, hogy készítője akkor még be sem töltötte a huszadik életévét. Chris Niedenthal lengyel szülők gyermekeként Angliában jött a világra, ott, ahol az apja és az anyja megismerkedtek egymással. Mindketten – akkor még nem ismerték egymást – más-más úton, de ugyanabból az okból, Lengyelország megszállása miatt (1939-ben) hagyták el az anyaföldet. Fiúgyermekük viszont visszatért oda, többször is, és végül maradt is huzamosabb időszakokra, és közben, elsősorban nemzetközi magazinok számára, kitartóan dokumentálta fotóival mindazt, ami Legyelországban történt, amit ott látott.
Mesél a múlt
Niedenthal képeiből nagyon sokat megtudhatunk mindarról, ami a 70-es és még inkább a 80-as években történt Lengyelországban: a lengyel munkások önszerveződéséről, a Szolidaritás megszületéséről, Lech Wałęsáról, Jaruzelski puccsáról, a rendszerváltásról. De a fotós ott volt a berlini fal leomlásánál is, és fotózta az egykori szocialista blokk országainak demokratikus átalakulását. Ezek a képek azok, amik elsősorban híressé tették. Amiért viszont World Press Photo-díjat is kapott 1986-ban, az a TIME magazin címlapja volt, amin a könnyes szemű Kádár Jánot, az MSZMP főtitkárát mutatja egy gigantikus Lenin-festmény alatt állva. Beszédes kép, benne van a közeljövő, a rezsim összeomlása, bukása.
Niedenthal dolgozott a lengyel Interpress hírügynökségnek, valamint szabadúszóként számos lapnak, köztük például az amerikai Newsweeknek és a német Sternnek. Aztán 1985-től a TIME fotóriportere lett – egy évvel később kapta meg a fontos megbízást, majd a rangos díjat. Önmagát mindig Charlie Wattshoz, a Rolling Stones dobosához hasonlította, akiről ezt mondta:
...hiába nem tartják a világ legjobb dobosának, csak amolyan háttérmunkásnak Mick Jagger és a többi Stones mögött. Számomra mégis ő a zenekar esszenciája, és engem mindig ez az esszencia vonzott – igyekszem is mindig ehhez visszanyúlni a munkáimban. Charlie Watts díszítések nélkül játszik, egyszerűen csak a zenekar állandó, viszonylag egyenletesen működő motorja. Én is így szerettem játszani: flanc nélkül, de lényegre törően.
Az biztos, ahogy elnézzük Nedenthal hatásos fotóit, azok beszélnek, mesélnek, megszólalnak, tényleg a lényeget emelik ki, és nemcsak dokumentálják azt, és közben készítőjük a háttérben marad, szenvtelen, láthatatlan, érzékelhetetlen – de azt azért tudjuk jól, hogy az ő kezében volt a kamera.
Fontos arcok a tömegből
Különösen jók Chris Niedenthal portréi, illetve azok a képei, melyek hiába mutatnak nagy tömeget, tág perspektívát, bármilyen értelemben vett sokaságot, mindig egyetlen szereplőre összpontosítanak. Václav Havel mintha tudta volna, amikor a kamera elé ült, hogy a portréja majd őszintén mesélni fog róla, amikor a kép mindenkori szemlélője a szemébe néz, a vonásait figyeli. Mihail Gorbacsov is szinte ragyog és sugárzik, ahogy az üdvözlők körbeveszik. Fontos történelmi pillanat az, sőt a szovjet vezető egy személyben maga a történelem abban a pillanatban, ahogy üdvözlik és a kezét rázzák. Niedenthal fotója pedig mindenféle mellé- vagy túlbeszélés, felesleges körítés és okoskodás nélkül pontosan ezt mutatja meg. A pillanat lényegét. Az esszenciát.
Chris Niedenthal: Esszencia – kiállítás a Lengyel Intézetben
Program adatai
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
