Volt egyszer egy magazin
Az 1994-es alapítású amerikai Juxtapoz magazin olyan képzőművész alkotókkal foglalkozott elsősorban, akik ilyen-olyan okból kilógtak a hagyományos művészeti (elit)világból. Ők a gyakran feltáratlan utakon járó underground részei voltak, a magasztos és végtelenül sznob, elitista magasművészettel szemben a lenézett alternatíva. Hiába rendelkeztek ugyanazzal a technikai tudással, mint a nagy galériák divatos művészei, hiába fújták kívülről ők is a művészettörténetet, hiába volt alaposan átgondolt koncepciójuk, küldetéstudatuk, a korlátolt elit nehezen viselte művészi másságukat.
Pedig ezen művészek fontos elődjei és ihletői, a múlt század eleji avantgárd izmusok képviselői, például a dadaisták és a kubisták, de legfőképpen a szürrealisták voltak, akiket bár a maguk korában szintén nehezen viselt az elit, de a 90-es években már rég megvolt a helyük a képzőművészet nagy tablóján. Mára pedig az egykor radikális magazin is megszelídült, küldetését beteljesítette, vonatkozási ponttá vált, és olyan kiállításokat ihlet, mint ami nemrég nyílt meg a Deák17 Galériában.
Egy kiállítás meg a képei
A Deák17 azért is fontos helyszín, mert kiállításaival
az általános és középiskolás fiatalok képzőművészetről alkotott képét árnyalja, elmélyíti
és cizellálja. E tárlatok némelyike ráadásul olyan anyagot mutat be, ami egy művészeti érdeklődésű felnőtt számára is melegen ajánlott megtekintenivaló. Ilyen kiállítás például ez is, a Lowbrow Goes On, ami az underground szubkultúrák környékén sertepertélő kortárs hazai alkotók munkáiból válogat. Van köztük képregényes, kézműves, graffitis, deszkás és tetoválóművész, akiknek az önkifejezés éppolyan fontos, mint az a közeg, ahonnan jönnek és ahova tartoznak.
A kiállító művészek közül pár név a nagyközönség számára is ismerősen csenghet, miközben mindannyian érdemesek arra, hogy ismerjék őket: Stark Attila, VOID, Borbás Róbert, Erhardt Domonkos, Fáskerti Zsófia, Gazdag Ágnes, Haránt Artúr, Jáger Attila, Karácsonyi László, Sárdi Katalin. Van köztük, aki képregényben gondolkozik, más gördeszkára vagy falra fest, plakátot rajzol, matricát készít, lemezborítót, dísztárgyat vagy ékszert tervez, meg olyan is akad köztük, aki hagyományos felületre, például vászonra dolgozik, de az, amit felvisz rá, az zavarba ejtő és merőben szokatlan, például a magasművészet felkentjei vagy a hagyományos kiállítóterek látogatói számára. Pedig az itt kiállító alkotók is inspirálódtak, és nemcsak a popkultúrából meg a szürrealistáktól.
Pop, szürreália, satöbbi
Gazdag Ágnes például a barokk festészetet gondolja tovább, és ha portrét készít, vagy tömegjelenetet, mindig beszédes tekintetű, cuki állatokkal helyettesíti az embereket, amitől egészen bizarr hangulatot kapnak a festményei. Karácsonyi László egymástól még távolabb eső dolgokat mixel: a biedermeier szalonok világát és a szörnyes horrorfilmeket (Predator, Alien meg a dínók). Borbás Róbert tetoválóművész pokolbéli képei pedig nemcsak a metálzene vizuális világát juttatják az ember eszébe, hanem Bosch művészetét is. De ugyanígy kiemelhetjük Haránt Artúr sűrű és nagyon színes, különös virágmotívumokkal teli képeit, melyek hasonlóak, csak kevésbé szertelenek, mint az egyébként a Juxtapoznak is köszönhetően világhírűvé vált Kenny Scharf munkái. És ne hagyjuk ki Fáskerti Zsófia antik szobrokat idéző, influenszerpózba merevedett torzóit sem.
Az alkotók között van, aki a street artból ismert, mint VOID és szellemesen debil fejei, mások a képregényes világból, mint a gördeszkából egy egészen eredeti világot teremtő Jáger Attila, a hősies-ironizáló Sárdi Katalin vagy a költői-lírai Erhardt Domonkos (utóbbi kettő képregényrajzolóból vált rajzfilmkészítővé). A kedvencem – és sokak kedvence – a Kulo Cityvel a 2000-es években berobbant Stark Attila, aki pedig mind a street artból, mind a képregényekből merített, és akinek a munkáiból biztosan inspirálódott az utóbbi 2-3 évben menő festővé vált Bozó Szabolcs is.
Az összes alkotó megérdemli, hogy a belvárosi Deák17-et felkeressük a tárlat miatt, ráadásul nem is nagyon tudok hirtelen olyan másik kiállítást említeni az elmúlt jó pár évből, ami ezeket a fősodortól eltérő és komoly művészi értékkel bíró, elgondolkodtató, kreatív alkotókat egybegyűjtötte volna. Jó lenne egyszer egy ennél nagyobb helyen megrendezett, még átfogóbb kiállítást is megnézni, még több alkotóval. Talán az is eljön egyszer, de addig is a Deák17 kiállítása tökéletes indítás. Április 25-ig van lehetőségünk megnézni.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
