Decemberre fordulva két út áll előttünk: elengedünk mindent és lelassulunk, vagy épp ellenkezőleg, beleadunk apait-anyait, és kihozzuk a legtöbbet az évből. Bárhogy legyen is, hétvégi programajánlónk mindkét megközelítéshez elegendő munícióval szolgál – legyen szó egy könnyed kiállításról a Start Galériában, egy kiadós gőzgombócról a budaörsi KRAFT Kertben vagy épp technóval átitatott jógás brunchról a Dugattyúsban.

Múzeum+ Tihanyi a Magyar Nemzeti Galériában (x)

December 3-án a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum+ estje Tihanyi Lajos előtt tiszteleg, bemutatva a Nyolcak művészcsoport meghatározó alkotójának életművét és annak új megközelítéseit. A rendhagyó múzeumi estén több szubjektív tárlatvezetésen is részt vehetnek az érdeklődők: Halász Rita író, Tombor Zoltán fotós, valamint Topor Tünde és Winkler Nóra közös tárlatvezetésén is megismerhetik Tihanyi izgalmas világát. A programban Juhász Anna és Száraz Dénes irodalmi előadása, valamint egy kerekasztal-beszélgetés is szerepel, amely Tihanyi művészetének titkát járja körül. Az estét tematikus tárlatvezetések, kreatív workshop, élő zene, valamint bor- és teakínálat kíséri.

További információ

December 4., csütörtök

A hétköznapok luxusa az elmúlt 200 évben – Itt és Akkor a Néprajzi Múzeumban

Miért mondják az idősebbek, hogy ma el vagyunk kényeztetve? Mi számított luxusnak 200 évvel ezelőtt, és hogyan alakította át a technológia a hétköznapokat? Rédai Gábor, az Itt és Akkor podcast műsorvezetője Szilágyi Sándor történésszel beszélget december 4-én a Néprajzi Múzeumban arról, hogyan lett a ritkaságból megszokott, a státuszból kényelem, és milyen technikai, technológiai fejlődések, találmányok formálták elődeink mindennapjait. A beszélgetést követően a résztvevők a múzeum kapcsolódó kiállítási anyagát, a Hétköznapok luxusa című legfrissebb időszaki kiállítást is megtekinthetik.

További információ

Robotálmok a Francia Intézetben

Francia Intézet mikulásajándékkal készül idén kicsiknek és nagyoknak egyaránt: december 4-én ingyenesen nézhetjük meg Sara Varon világhírű képregényének filmadaptációját, a Robotálmok című animációs alkotást. A vicces, ugyanakkor szívhez szóló családi film egy kutya és egy robot különös barátságáról szól, amely 2023-ban kiérdemelte az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Contrechamp szekciójának nagydíját.

További információ

Kiállítás, jótékonysági aukció és vásár az editoryban

Az edit és a Pigmenta Art Print Lab december 4-én közös kiállítással várja az érdeklődőket az editoryban, ahol illusztrátorok, fotósok és képzőművészek mutatják be munkáikat megvásárolható printek formájában. A program része egy jótékonysági árverés is: többek között Labrosse Dani, Zengővári Judit és Jásdi Juli kézzel festett asztalneműi kerülnek kalapács alá, a bevétel pedig a Hintalovon Gyermekjogi Alapítványt támogatja. December 6-án pop-up vásár várja a látogatókat, ahol hazai dizájnmárkák – többek között a SEBO, a MORSE, a zpconcept és az Okapi Press – termékei közül válogathatunk. A kínálatot a ChillTime Dessert csomagolt karácsonyi aprósüteményei és a Termelő buckái teszik kerekké. 

További információ

NagyElőadó-döntő a MU Színházban

December 4-én a MU Színházban rendezik meg a NagyElőadó döntőjét, ahol kiderül, milyen feltörekvő zenekarok tehetnek lépést a nagyszínpadok felé. Az ingyenesen látogatható esemény izgalma abban rejlik, hogy a döntős formációk élő produkcióval mutatkoznak be, a közönség pedig végigkövetheti a verseny teljes menetét. A zsűri tagjai idén Barkóczi Noémi, Cseri Hanna, Fekete Giorgio (Carson Coma), valamint Vitáris Iván (Ivan & The Parazol). A műsort a tavalyi győztes, Loophia koncertje teszi kerekké, miközben számos új kedvenc előadót fedezhetünk fel magunknak. 

További információ

December 5., péntek

Adventi programok a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az MNMKK és partnerintézményei, valamint a Hagyományok Háza közös adventi programsorozatot szervez: december 5-én és 6-án családi eseményekkel várják a látogatókat a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kínálatban mesenyomda, kézműves-foglalkozások, tematikus séták, történeti előadások és kincskereső játékok is szerepelnek, emellett hagyományőrző bemutatók, népi játékok és táncház teremtenek ünnepi hangulatot. A programokon való részvétel ingyenes, de több foglalkozás előzetes regisztrációhoz kötött.

További információ

Kőhalmi Zoltán: Vegán disznótor – könyvbemutató a Fény utcai piacon

Szertelen novellák, bizarr paródiák, meghökkentő mesék – Kőhalmi Zoltán, a hazai standup egyik legeredetibb alkotója és a magyar abszurd próza egyik legkiválóbb művelője legújabb könyve élő, szellemes és kiszámíthatatlan. A Vegán disznótor című kötetet december 5-én egy rendhagyó helyszínen, a Fény utcai piacon ismerheti meg a nagyközönség, ahol a szerzővel Litkai Gergely beszélget. A könyv az ingyenesen látogatható eseményen megvásárolható lesz. 

További információ

Boldog Jövő Karácsonyt! – Renyagyár-kiállítás a Start Galériában

A Boldog Jövő Karácsonyt! című kiállítás december 5-től látható a Start Galériában, ahol Renyagyár (Biacsics Renáta) humorral és társadalomkritikával átszőtt kép-szöveg montázsai kerülnek fókuszba. A sokoldalú alkotó grafikusként, képzőművészként és látványtervezőként dolgozik, munkái színházakban, fesztiválokon és online felületeken is megjelennek. Jellegzetes, hétköznapi félmondatokból inspirálódó rajzai az Instagramon váltak széles körben ismertté, ahol ironikus és őszinte reflexiókkal reagál a mindennapok és a közélet abszurditására. A tárlat a művész újrahasznosító szemléletét is bemutatja és közös gondolkodásra hívja a látogatókat. A kiállítás december 18-ig látogatható. 

További információ

Semmit rólunk nélkülünk – összművészeti programsorozat a Trafóban

Idén ősztől a Trafó programja két hétvégén át tartó összművészeti fókuszokkal bővül, amelyek egy-egy aktuális társadalmi vagy művészeti kérdést járnak körül. Semmit rólunk nélkülünk hívószóval és egy lengyelországi, a homofóbia ellen felszólaló külföldi vendégjátékkal érkezik az újabb fókusz, amely többek között arra keresi a választ, milyen másnak lenni, kisebbségben élni, és mit tud tenni egy művészeti intézmény azért, hogy befogadóbb és szolidárisabb társadalomban éljünk. A programsorozat ezúttal nemcsak különböző műfajokat és alkotói megközelítéseket, hanem a kisebbségi tapasztalatok széles spektrumát kapcsolja össze december 5. és 7., valamint 12. és 14. között.

További információ

Taiwan Dox 2025 – Tajvani Dokumentumfilm Napok a Corvin Moziban

December 5-én és 6-án a Corvin moziban rendezik meg a 10. alkalommal jelentkező Taiwan Dox – Tajvani Dokumentumfilm Napokat, melynek keretében öt friss tajvani dokumentumfilmet vetítenek mandarin nyelven, magyar és angol felirattal. A program rövid pódiumbeszélgetésekkel egészül ki, amelyekben meghívott vendégek segítenek kontextusba helyezni a látottakat. A fesztivál a Csepp az óceánban című filmmel indul, amely két elhivatott szabadtüdős búvár a szárazföldről a víz alatti világba vezető útját követi.

További információ

December 6., szombat

Technójóga és brunch a Dugattyúsban

A Soberhood Club Budapest folytatja brunchsorozatát: december 6-án a Dugattyúsban egy energetizáló, technóütemekkel kísért vinyasa flow jógaórára kerül sor Danácska vezetésével. A jóga után a résztvevőket gofribrunch és egy pohár alkoholmentes pezsgő várja. A jegy magában foglalja az egyórás jógaóra, a menüről választható gofri és egy pohár alkoholmentes ital árát. 

További információ

Karácsonyi workshop és hajózás

December 6-án karácsonyi workshopon vehetünk részt a Mahart Cruises hajóján, ahol természetes alapanyagokból készíthetünk narancsos–fahéjas kopogtatót a Farmgirls Virágda vezetésével. A részvételi díj tartalmazza az alapanyagokat, az eszközök használatát, valamint limonádét és süteményt, a program végén pedig egy pohár forralt bort vagy teát. A kézműves-foglalkozást 60 perces dunai hajózás egészíti ki az ünnepi fedélzeten.

További információ

Gőzgombócnap a budaörsi KRAFT Kertben

A major kávézó dedikált sorozata, a gőzgombócnap december 6-án testvérbárjába, a budaörsi KRAFT Kertbe várja az érdeklődőket. A rendezvényen háromféle töltött gőzgombóc közül választhatunk: szilvalekváros, nutellás és pisztáciás változat készül. A desszerten túl a Kraft Csirke truck grillcsirkéiből falatozhatunk a nap folyamán. A gasztronómiai kínálatot karácsonyi, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló kézműves-foglalkozás kíséri.

További információ

Mondd, hogy Tölgy a Szkéné Színházban

A Mondd, hogy Tölgy Tim Crouch különleges színházi koncepciója, amely minden alkalommal más formát ölt. Az előadás állandó szereplője, Bodor Géza pontosan ismeri a darabot, míg a másik, minden este más vendégművész, teljesen felkészületlenül lép színpadra – nem látta korábban az előadást, és a szövegkönyvet sem ismeri – a produkció így minden alkalommal új helyzeteket, reakciókat és értelmezéseket hoz létre. Az előadás a Szkéné Színházban látható december 6-tól

További információ

December 7., vasárnap

Könyvvásár a Skandináv Házban

A Skandináv Ház december 7-én támogatói könyvvásárt tart, ahol skandináv nyelvű kötetek kedvező áron, akár 1000 forint alatt is beszerezhetők. Emellett északi szerzők magyar nyelvű művei, valamint az Ø, a Typotex és a Cerkabella kiadók válogatott könyvei is elérhetők akár 25% kedvezménnyel. Az esemény jó alkalom karácsonyi ajándékok beszerzésére és célnyelvi olvasmányok választására azoknak, akik skandináv nyelvet tanulnak. A vásár délután adventi hangulattal, glöggel és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket.

További információ

Ünnepi gyerekkoncert és brunch Farkasházi Réka és a Tintanyúllal (x)

December 7-én különleges ünnepi koncertre hívja a Crowne Plaza Budapest a kicsiket és a nagyokat. Farkasházi Réka vidám és karizmatikus előadása, valamint a Tintanyúl virtuóz zenészei varázsolnak majd vidám, szívhez szóló dallamokat a közönségnek. A koncert sztárvendége Bereczki Zoltán lesz. A családokat svédasztalos és à la carte reggeli várja, míg a gyerekeknek arcfestés, csillámtetoválás, karácsonyi színezők és társasjátékok biztosítják a jókedvet.

További információ

ReMarket & vintage vásár a Nyolcésfélben

Az Industrial Lamp Budapest szervezésében megvalósuló ReMarket & vintage vásár utolsó alkalommal jelentkezik idén. Az esemény helyszíne ezúttal a Nyolcésfél, ahol december 7-én válogatott vintage, retró, antik és népi darabok várják a látogatókat. A kínálatban többek között egyedi lámpák, kisebb bútorok, különleges ruhák és csillogó ékszerek szerepelnek különböző korszakokból, így könnyen található nem hétköznapi karácsonyi ajándék is. 

További információ

Árva – A történelem torkában a Kiscelli Múzeumban

Nemes László Árva című filmjéhez kapcsolódva kiállítást rendeznek Árva – A történelem torkában címmel a Kiscelli Múzeumban. A december 7-én nyíló tárlat az 1950-es évek Budapestjének világát idézi meg, amelyben a történet egy 12 éves fiú, Hirsch Andor személyes és részben valós családtörténetén keresztül bontakozik ki. A film alkotói kiterjedt, fotóalapú kutatást végeztek, hogy hitelesen rekonstruálják a korszakot. A kiállítás ezt a kreatív „nyomozást” teszi láthatóvá: a látogatók képek és szövegek segítségével ismerhetik meg a film világának építését, az alkotói döntéseket és a történet személyes hátterét, miközben beléphetnek a film egyik jellegzetes helyszínére is. A tárlat április 12-ig látogatható.  

További információ

Karácsonyi vásár a Turbinában

A Turbina karácsonyi vására több mint harminc árus termékeivel várja az érdeklődőket a vintage ruháktól a kézzel készült ékszerekig és kerámiákig. A kínálat része a Láthatatlan Tanoda ruhaválogatása is, amelynek bevételét jótékonysági célra fordítják. A december 7-i esemény zenei aláfestéséről Switch Nollie és Quasi quasi gondoskodik, a helyszínen tetoválást is lehet készíttetni, emellett a bisztró kínálata kóstolható végig. 

További információ

+1 Forbes Afterwork az Apollo Galleryben

A Forbes Afterwork idei eseménysorozata december 9-én zárul az Apollo Galleryben, ahol a résztvevőkre szakmai előadások és kötetlen networking vár. A programban Nyvelt Anna, a BeHive társalapítója mutatja be, hogyan befolyásolják döntéseinket az adatok és az AI, majd Gerendai Károly beszél üzleti tapasztalatairól, gasztronómiai vállalkozásairól és a Sziget visszavásárlásának hátteréről. A rövid előadásokat állófogadás és kapcsolatépítési lehetőség követi, borral és falatokkal kísérve, kötetlen formában.

További információ

(Borítókép: Juhász Norbert – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék