Festett, ahogy tudott
Ha az ember előbb csak végigsétál a Tihanyi Lajos életművét bemutató kiállításon, szemet fog neki szúrni elég hamar, hogy milyen sok stílusban alkotott a művész, viszonylag sűrűn váltott, ugyanakkor azt is meg fogja állapítani, hogy a festőnek erős és karakteres, egyedi világa, sajátos vizuális nyelvezete volt, és minden egyes stílust ehhez az eredeti látásmódhoz szelídített hozzá.
David Bowie jutott róla eszembe, aki karrierje során zenei stílusról stílusra vándorolt ugyan, de nem azok irányították őt, hanem fordítva,
akárcsak Tihanyi esetében. Minden egyes váltás után megmaradt a képek tihanyisága, ami elsősorban a színhasználatban és a formákban mutatkozott meg. Ehhez igazította hozzá a rá épp hatást gyakorló stílust.
Tihanyi nem készült festőnek, és ha 11 évesen nem kap súlyos agyhártyagyulladást, aminek folyományaként elvesztette a hallását és a beszédképességét – siketnéma lett –, akkor az apai hagyományt folytatva vendéglátós lett volna. A családja tulajdonában volt ugyanis az egyik legnépszerűbb kávéház, a Balaton, ami a VIII. kerületben, a Rákóczi úton állt, és aminek vendégköre olyan közismert emberekből állt, mint Eötvös Károly, Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia), Wekerle Sándor, Károlyi Mihály, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc vagy az akkor még a közelben, a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház művészei. A 140 évvel ezelőtt, 1885. október 19-én született Tihanyi Lajos gyakorlatilag ennek az intézménynek a falai között töltötte a gyerekkorát.
Mivel a kávéház vezetését nem lehetett úgy (jól) csinálni, hogy az ember nem hallott, hanem szájról olvasott, és bár beszélt, de nagyon furán, eltorzult hangon, ezért a kávéház maradt a kisebbik Tihanyi gyerekre, a nagyobbikról pedig időközben kiderült, hogy különös tehetsége van a rajzoláshoz és a színekhez, így ő a művészetre tette fel az életét. A mesterségbeli tudást, a technikát viszont nem az iskolában, egy festőakadémián sajátította el, hanem a gyakorlatban, vagyis autodidakta festő volt. Ennek pedig megvolt az az előnye, hogy kevéssé kötötték a szabályok és az elvárások.
Hatások
Tihanyira kezdetben a fauvizmus hatott, ez a francia irányzat, ami Henri Matisse-ból és a köré csoportosult festőkből állt. Leginkább az intenzív, egymással kevéssé keveredő színek jellemezték őket. A fiatal Tihanyira a következő komolyabb hatást a naturalizmust és a plein airt Magyarországon meghonosító nagybányaiak gyakorolták. Bár nem lett tagja a művészcsoportnak, de főleg a második generációsoktól sokat tanult. A csoport köré szerveződött művészek közül számos barátot szerzett, akik közül a legfontosabb Tersánszky Józsi Jenő író volt, akivel azt követően is sűrűn levelezett, hogy végleg elhagyta az országot.
Tihanyi egyik alapítója volt a Nyolcak nevű avantgárd festőtársaságnak 1909-ben,
és ekkoriban láthatta első ízben a nagyközönség a képeit a MIÉNK, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre második kiállításán. Az 1910-es évek vége felé ismerkedett össze Kassák Lajossal, akivel ugyan nem lettek barátok, és nem volt felhőtlen a viszonyuk, ám tisztelték egymás munkásságát. Az író volt az, aki megszervezte Tihanyi első (és életében egyetlen) önálló kiállítását a MA folyóirat szalonjában. Nem sokkal később, a Tanácsköztársaság bukása után a festő elhagyta az országot és soha nem is tért vissza.
Előbb Bécsben, majd Berlinben élt, ekkor az expresszionizmus hatott rá erősen.
A berlini festményei olyanok, mintha valamelyik Fritz Lang- vagy Murnau-mozi jelenetei VOLNÁNAK.
Tihanyi Berlinben készült képeit elnézve nem tud az ember nem arra gondolni, hogy az éppen akkor fénykorát élő német expresszionista film is hathatott a festőre. Mivel barátai és ismerősei mind Párizsba költöztek, ő is csomagolt és 1923-ban a francia fővárosba költözött, ahol aztán kiteljesedett. A helyi művészközeg azonnal befogadta a furán beszélő, különös figurát – aki kiváló szájról olvasó volt, és így tanult meg franciául is –, jóban volt Jean Cocteau-val, Tristan Tzarával, a honfitársai közül pedig Bölöni Györggyel, Brassaïval, valamint André Kertésszel.
Tihanyi nemcsak Berlint, hanem az expresszionizmust is hátrahagyta, Párizsban már inkább a kubizmus ragadta magával. A következő művészi fordulat az 1930-as évek legelején köszöntött be, amikor is
egyre inkább az absztrakt festészet FELÉ fordult.
Eleinte még voltak a festett alakjainak a jelzésérték szintjén arra utaló jelei, hogy pontosan mit ábrázolnak, de aztán ezek a jelek is eltűntek, és maradtak a formák, na és persze a rá jellemző élénk, erős színek. Hogy mi lett volna a következő lépés, azt sajnos nem tudjuk, mivel a gyerekkori agyhártyagyulladása kiújult és pár nap alatt elvitte a festőt. 1938 nyarán, mindössze 53 évesen hunyt el.
Hazatérés ecset nélkül
Tihanyi Lajos munkásságának jelentős részét sokáig mindössze reprodukciókról és fotókról ismerték itthon, az életmű csak az 1970-es évek legelején került haza, legalábbis az a (nagyobbik) része, ami nem volt magánkézben, hanem – már-már pedánsan összegyűjtve – barátoknál dekkolt már évtizedek óta, túlélve a II. világháborút is. Tihanyi ritkán adott el képet, és amikor az egyik lakásból, városból, országból a másikba költözött, mindent szépen összecsomagolt és vitt magával. Így amikor meghalt, akkurátusan minden egybe volt gyűjtve.
Az életműnek ezt a jelentős (nagyobbik) részét Tihanyi francia barátai és Bölöni György őrizték sokáig, és ők voltak azok is, akik haza szerették volna juttatni a képeket Magyarországra, a festő használati tárgyaival együtt, mert abból is volt sok. Az ember azt gondolná, hogy a magyar állam tárt karokkal fogadta Tihanyi képeit, de nem így történt. Hosszas és körülményes ügyintézés vette kezdetét, ami végül az 1970-es évek elején zárult megnyugtatóan, az életmű a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonába került, majd 1973-ban be is mutatták a nem mindennapi gyűjteményt. Aztán a képek egy része maradt az MNG-ben, és volt, ami átkerült a Szépművészeti Múzeumba. Időközben volt pár olyan kiállítás, ahol szerepelt Tihanyi egyik-másik festménye, de a nagy, átfogó tárlatra, amelynek kölcsönkapott, magántulajdonban lévő képek is a darabjai, egészen napjainkig kellett várni. A nemrég nyitott és 2026. február 15-ig megtekinthető kiállítás megérdemli, hogy mindenki lássa. Egyfelől azért fontos, mert már rég kijárt volna Tihanyi Lajosnak, másfelől pedig olyan jól sikerült, hogy simán nevezhetjük a 2025-ös év legjobb magyarországi kiállításának.
TIHANYI 140 – Tihanyi Lajos-életműkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Program adatai
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
