Kétszintes, 400 négyzetméteres tér várja a kortárs művészetért rajongókat a Corvin Palace-ban. Az Apollo Gallery új tárlatának címe Venus Kertje.
Több mint egy éve vásárolhatunk újra az ország első áruházában, a Corvin Palace néven megújult Corvin Áruházban, ami azóta folyamatosan telik meg érdekesebbnél érdekesebb tartalmakkal, 2025-ben pedig Time Out Market is nyílhat a helyszínen.
A Corvin Palace tehát jóval több lesz, mint egy szokványos pláza, amit az is bizonyít, hogy falai között nyílt meg az Apollo Gallery, az ország legnagyobb kereskedelmi galériatere, ami az áruház közel százéves múltja előtt is tiszteleg, ennek ugyanis mindig része volt a művészet.
A több mint 400 négyzetméteres, kétszintes térben a tervek szerint különböző kortárs művészeti események is helyet kapnak, a táncművészettől az irodalomig, de workshopok, rendezények is lesznek majd. A szeptember óta látogatható, Venus Kertje című nyitókiállításon 12 művész munkáin keresztül személyes történetek, női sorsok elevenednek meg.
Kultúra
Venus Kertje – Apollo Gallery
Program adatai
(Borítókép: Corvin Palace)