A XVI. kerület nem egy gasztronómiai központ, de mégis megvannak azok a helyek a környéken, amiknek a híre túllép a kerület határain. Így ismerkedtünk meg mi is a Berek Gyrosszal, ahol aztán nemcsak a görögös street food, hanem a hely története is lenyűgözött.
Egy álom Berekfürdőről
Görbe Norbert és családja 2019-ben költözött Berekfürdőre, amibe egy nyaraláson szerettek bele. Felesége, Hajnalka korábban óvónő volt, de idegenforgalmi iskolát is végzett, míg Norbi korábban is a vendéglátásban dolgozott.
Már a költözés előtt tudtuk, hogy egyszer szeretnénk egy saját üzletet. A gyógyfürdő télen-nyáron működik, mindig van vendég, így jó lehetőséget láttunk benne.
Bár általában „kihalásos alapon” lehet helyhez jutni a strandon, Hajni és Norbi számára az álom hamar valósággá vált. Még a dobozaikat sem pakolták ki, fél évvel a költözés után kiírtak egy pályázatot egy üres üzlethelyiségre, amit megnyertek.
Mindent feltettünk egy lapra – eladtuk az autónkat, és belevágtunk. Nappal egy szállodában dolgoztunk, éjjel a saját kezünkkel újítottuk fel az üzletet. Hajszárítóval szárítottuk a fugát, mert tél volt. Az egész üzletet nulláról építettük fel.
A nagy nyitás a Covid kellős közepén történt: míg mások bezártak, ők éjjel-nappal nyitva tartottak, erejükön felül dolgoztak és házhoz szállítottak. Ennek köszönhetően gyorsan ismertté váltak nem csupán a környéken, hanem az egész országban, hiszen a fürdővárosba nem csak az Alföldről jártak látogatók.
Vissza Budapestre, vissza a gyökerekhez
A család gyökerei Budapestre vezetnek vissza: Hajni és Norbi is a XVI. kerületben, ugyanazon a lakótelepen nőtt fel, sőt egy általános iskolába jártak. Amikor a berekfürdői üzlet kinőtte magát, úgy érezték, itt az idő újra nagyot álmodni. Egy üresen álló régi hentesbolt épületében látták meg a lehetőséget, és elhatározták, hogy itt nyitják meg pesti gíroszozójukat – anélkül, hogy visszaköltöznének Budapestre.
A mai napig Berekfürdőn élünk. Az út 160 kilométer, autóval másfél óra – Pesten ennyi idő alatt van, hogy csak a város egyik végéből a másikba jutsz át.
Gírosz, de másképp
Lángos és hamburger helyett azért döntöttek a kezdetekben a gírosz mellett, mert meg akarták mutatni, hogy lehet másképp is csinálni, mint az aluljárós stílusú szendvics: prémium-alapanyagokból, látványos tálalással, változatosan. A választék impozáns: 12-féle alaptál és 26-féle extra szerepel a menün, amit a vendégek saját ízlésük szerint alakíthatnak. Náluk nem probléma, ha valaki variál, inkább örülnek, ha a vendéggel együtt alkothatnak újat.
Az alapanyagok beszerzése különösen szigorú. A pita Görögországból érkezik, a húst pedig külön nekik fűszerezve gyártja egy beszállító.
Nincs zöldségesünk, hajnalban kelünk, és mi válogatjuk a friss zöldséget, mert így tudjuk, mi kerül a vendég tányérjára. Ha valamit nem tudunk prémiumminőségben beszerezni, inkább bezárunk pár napra.
Ez a hozzáállás a vendégeknek is feltűnik: sokan évek óta visszajárnak, mert ugyanazt a minőséget kapják, mint a nyitás első napján. Emellett külön figyelmet fordítanak az ételintoleranciásokra és a húsmentesen étkezőkre is: van szejtán, mindenmentes öntet és minden téren rugalmas ételkészítés.
Ma már tízből öt embert érint valamilyen ételérzékenység. Nekünk fontos, hogy mindenki találjon nálunk valamit.
Gírosz és BBQ-tálak: a Berek Gyros slágerei
A gírosz mellett Budapesten egy új vonal is megjelent: a barbecue, amit Norbi az évek során tökéletesített ki, hogy szaftos, füstös, ízes húsokkal színesítse a menüt. Mindig is volt tépett hús az étlapon, de most nyitnak más irányokba is, külön ajánlatokkal kísérleteznek. Az ilyen limitált ajánlatok igazi szenzációnak számítanak: a Facebookon meghirdetik, és fél óra alatt elfogynak. Volt, hogy egy lemondott rendelést 4 perc alatt vittek el.
Ezek nem olcsó tételek, de a vendégeknek nem csak ez számít: tudják, hogy minőséget kapnak.
Gíroszfronton a Zeusz tál (4590 forint) az egyik közönségkedvenc. A hasábburgonya-alapra kerül egy jó adag a spéci gíroszhúsból, illetve pikáns fetakrém, dzadzíki, kevert saláta és egy házi szósz. A koronaékszer füstölt sajtos sárgarépa-saláta receptje annyira titkos, hogy titoktartási szerződés védi, és pirított pitával mártogatva elképesztően finom. Különlegesség a harcsagírosz, de a cheddaros-baconös tál vagy a húsimádó verzió is egyedi. A hús fűszerezése jól eltalált, ízletes, de nem a só dominál benne. A BBQ-ételek közül mi egy tálat kóstoltunk, amire különböző omlós húsok kerültek: csirke, sertés, marha – mindegyik mély, intenzív ízű. Az egyszerű csirkecomb is annyira komplex, hogy felülír minden korábbi szárnyas-sztereotípiát. A köretnek kínált coleslaw enyhén édeskés, és a cseresznyés BBQ-szósz is remekül passzol a markánsan húsközpontú tálhoz.
Több mint étterem
A Berek Gyros igazi varázsa nemcsak az ételekben, hanem a hangulatban is rejlik. Minidelikátként árulnak fűszereket, egy kis asztalon pedig van néhány szósz, amiket ingyen kipróbálhatunk. Ebédidőben és este a benti vendégtéren kívül a terasz is mindig tele van.
Ez nem csak egy hely, ahol enni lehet. Ide beszélgetni, találkozni, kikapcsolódni is jönnek az emberek. Fontos, hogy családbarát legyen a hely. Ha sír a gyerek, ha lepotyog az étel, nincs gond: gyerek. Mi is szülők vagyunk.
A tulajdonosok mindennap bent vannak, személyesen járják végig az asztalokat, beszélgetnek, meghallgatják a vendégeket. A csapat szintén figyelmes, udvarias és barátságos. A törzsvendégekkel való kapcsolat annyira erős, hogy amikor áramszünet miatt kénytelenek voltak bezárni, a rajongók olyan hiányt éreztek, mintha hetekre tűntek volna el. Saját applikációjuk is van, ami megkönnyíti a rendelés folyamatát otthonra, de az utcáról beesve is biztos, hogy kapunk helyet és ételt: akinek a Katóka utca fele van dolga, érdemes beiktatni egy Berek-gíroszozást.
Másnak hullámhegyek-völgyek vannak az életében, nekünk inkább egy labirintus. De mindig azt mondjuk: aki mer, az nyer. 19-re húzunk lapot, és eddig bejött. Minőséget adunk, és jó kapcsolatunk van a vendégeinkkel. Szeretjük, amit csinálunk – és ezt a vendégek is érzik.
Árak:
- Gíroszok: 2190–5290 forint
- BBQ-ételek: 3890–4790 forint
ELÉRHETŐSÉGEK
Berek Gyros
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
