A Thököly út, a Dózsa György út, a Damjanich utca és a Rottenbiller utca által határolt környéken sétálva valószínűleg nem jut eszünkbe, hogy a sok egyforma bérház között van egy titkos oázis, ahová betérni olyan, mintha hirtelen hoppanáltunk volna egy másik világba. A halastóban csobogó víz, a csend, a falról és a gangról leomló borostyán, illetve a felkúszó vadszőlő idillivé teszi a belső udvart – mintha nem a belvárosban vagy nem is Pesten lennénk. A Garay utca 42., vagyis a Paulheim–Weninger-villa miliője még azt is elfeledteti, hogy a kapun kívül ennél zordabb valóság vár ránk.
De hogy lett az elhanyagolt belső udvarból közösségi oázis, és mit keres egy ilyen díszes épület Csikágóban? Benedek Ágnes helytörténész (Kertvárosi Időutazó) és Varsányi Ádám – a kert megálmodója, civilben tervezőgrafikus – mesélt nekünk a történetről és az építtető építészekkel és építőmesterekkel teli családjáról.
A magyar Csikágó
A magyar Csikágó (itt írtunk róla részletesen), vagyis a már említett négy utca által határolt terület Külső-Erzsébetváros egykori káposztaföldjei helyén jött létre, hogy a millenniumi építkezések idején a városba özönlő munkásoknak legyen hol lakniuk. Budapest új városnegyedét két év alatt felhúzták, így 1898-ra már egy sűrűn beépített, 3-4 emeletes, gangos házakkal teli rész várta a lakókat. Ráadásul mértani pontossággal húzták meg az utcák vonalát (csupa merőleges és párhuzamos ez a negyed), és sablonépületek készültek (emiatt támad az erre járóban az az érzés, hogy itt minden utca és épület egyforma). Rengeteg lakást terveztek ezekbe az épületekbe: minden ablak mögött egy szoba-konyhás lakás volt, amelyen 4-5 munkás osztozott, akik jó része ágyrajárónak számított – amíg az egyik dolgozott, a másik a lakásban aludt.
Hogy miért lett a környék neve pont Csikágó? Abonyi József, aki a Nefelejcs utca teljes páratlan részét birtokolta, nevezte először így az új városrészt, mert olyan gyorsan nőtt ki a földből és olyan mérnöki pontossággal tervezték meg, mint a tengerentúli névrokonát.
Az építészekkel teli Paulheim család
A Paulheim név leginkább a mátyásföldi villatelep miatt lehet ismerős, ugyanis Paulheim József volt az, aki a XVI. kerületi nyaralótelep jó részét megtervezte, illetve mecénásként a legtöbb közintézményt – iskolát, templomot, vendéglőt – felépíttette. A Paulheimek a mai Csepel-sziget területéről származnak, 12-en voltak testvérek, közülük a már említett
Paulheim József, Paulheim István, Paulheim János és Paulheim Ferenc lépett építészi vagy építőmesteri pályára.
Érdekesség, hogy házasságuk révén általában az építészethez kapcsolódó mesterek voltak a vejeik is, de Ferenc gyermekéből, az ifj. Paulheim Ferencből is építész lett. Amellett, hogy Mátyásföldön építkeztek, Erzsébetvárosban, egészen pontosan a Csikágóban is találunk jó néhány általuk tervezett és birtokolt bérházat.
Paulheim József, aki 1910-re a főváros egyik legnagyobb adófizetője volt (ekkorra ugyanis már 14 saját épületet birtokolt), 5 házat is tervezett itt, többségüket a Rottenbiller utcában. A Garay utcai díszes, neobarokk és rokokó épületet viszont nem ő és nem is más Paulheim tervezte – annak ellenére, hogy testvéréhez, Paulheim Istvánhoz köthető. Az építész itt Hudetz János volt, aki szintén beházasodott a Paulheim családba.
A csikágói palota
Meghökkentő ez a háromemeletes, manzárdkupolás és ornamentikában tobzódó bérház a Keleti pályaudvar mögötti részen.
Picit nehezen is passzol be abba az utcaképbe, ami ottjártunkkor fogadott minket: könnyebb elképzelni egy ilyen típusú házat a fákkal szegélyezett Városligeti fasoron, a budai oldalon vagy kint, a kertvárosi villanegyedben, mint az itt-ott széthagyott üres alkoholosüvegek között. Persze a Mit keres itt egy ilyen épület? kérdést feltehettük volna a ház építésének idején is, hiszen meglepőnek tűnhet, hogy egy jól menő építész a családja és irodája számára a többnyire munkásszállóként funkcionáló negyedben tervez és építtet otthont. Erre már Róth Miksa otthona és műhelye (ami csak pár utcával volt odébb) esetében is kaptunk választ: a pályaudvar közelsége rendkívüli módon megkönnyítette a munkát, másrészt Csikágóban a század elején rengeteg iparosműhely volt, és az sem mellékes, hogy egy pillanat alatt kiérünk innen a Városligetbe. Így hát nem meglepő, hogy az építésziroda is ide került.
A házat Paulheim István magának, illetve apósának, Bartolfy János asztalosmesternek építtette 1899-ben, és végül mindhárom emeletre a család költözött. A Fővárosi Levéltárban őrzött tervrajz szerint az emeleteken azonos alapterületű és a megszólalásig hasonló elrendezésű lakásokat alakítottak ki. Ezek 5-6 szobából álltak, amikből a hálószoba, az úriszoba és a szalon az utcára nézett. S míg Csikágó házaira alapvetően az volt jellemző, hogy szintenként egy mosdó volt a gang végén, itt minden lakáshoz tartozott egy fürdőszoba, de konyha, éléskamra és cselédszoba is.
A II. világháború után, az 1950-es években a lakásokat több részre, a legkülönfélébb alapterületű lakásokra osztották fel. Ottjártunkkor Varsányi Ádám elmondta, hogy a Paulheim–Weninger pár igyekezett az irodában dolgozókat beköltöztetni ezekbe. Így ma már 12 lakást találunk a házban, melyek között van 50, 70 és 135 négyzetméteres is – utóbbi őrzi az eredeti ajtókat, mennyezetstukkókat, csillárt és konyhacsempét is. Sőt, ebben a lakásban a Paulheim Etelka – Weninger Ferenc házaspár néhány relikviáját is megtalálni, ahogy a Weninger tervezte Budapest-Mátyásföldi Szent József-plébániatemplom eredeti terveit is.
A házat és a lépcsőházat 2019-ben újították fel, így ma már nagyon jó állapotban láthatók a szecessziós stílusban készült eredeti kovácsoltvas korlátok a gangon és a lépcsőházban. De a kapubejáró keramitlapja és a gangok, lépcsőfordulók cementlapokból álló burkolata is eredeti – ez nagy valószínűséggel Walla József cementárugyárából származik, ami egyébként a szomszédos Rottenbiller utcában üzemelt.
A kert
Alapvetően ez a belső udvar is úgy nézett ki, mint a 2000-es években sok más pesti gangos házé: szemeteszsákok, mohával borított beton és elhanyagoltság jellemezte. Akkoriban még kevesen vágtak bele a belváros sűrűjében lévő bérházudvarok zöldítésébe, így a Garay utca 42. is hosszú évekig vegetált, mígnem egy lelkes lakónak (Varsányi Ádám) köszönhetően teljesen új életre kelt. A fiatal tervezőgrafikus 2016-ban találta meg a MOL Zöldövezet Program pályázatát, ami közösségi munkával kialakított belső kertekre szólt – nem volt kérdés, hogy ezen elindulnak a házzal. Miután nyertek a pályázaton, könnyű volt meggyőzni a többi lakót, hogy közösen alakítsák ki a számukra kedves új életteret.
Ma már kerti asztalok és székek, magaságyásban lévő zöldek, vadszőlő, borostyán és mindenféle árnyékot kedvelő növény díszíti az udvart, ahol egy halastavat is kialakítottak. Igazi városi oázis lett belőle, ahol jólesik kiülni a csendbe, és amit a lakók is szívesen használnak közösségi térként, így ma már tartanak itt kertmozit, bográcsozást, karácsonyi forraltborozást, és a ház rendszeresen részt vesz a Műtárgyak Éjszakáján, ahogy a Budapest100-on is (a házat Bácskay Andrea kutatta, a tanulmánya itt olvasható). A kert létrehozása valójában összetartó, egymást segítő közösséggé kovácsolta az itt lakókat – így is lehet egy régi bérházban élni, nem csak idegenekként.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
