A helyenként 100-130 km/h sebességgel érkező széllökések koros, nagy méretű fákat csavartak ki tövestől, méretes ágak törtek vagy szakadtak le. A szigeten ezért több helyen élet- és balesetveszélyes a tartózkodás
– olvasható a Főkert Facebook-bejegyzésében.
A posztból kiderül, hogy már megkezdték a károk felmérését, illetve elhárítását. A munkálatok előreláthatóan 3-4 napot vesznek igénybe, és erre az időre az Óbudai Közterületfelügyelet lezárta az Óbudai-szigetet.
Több mint 100 tűzoltó dolgozik a károk elhárításán
A legtöbb bejelentés az észak-pesti, észak-budai térségből, valamint az agglomerációból érkezett a július 7-ei időjárás következményeivel kapcsolatosan. A káresetek felszámolásában a készenléti hivatásos állomány részéről 104 tűzoltó vesz részt 24 gépjárműfecskendővel és létrás tűzoltóautókkal – olvasható a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményében.
(Borítókép: Főkert - Facebook)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
