A II. világháború után a pártállam némileg felhígította azt a gyakorlatot, hogy a házasság kizárólag a család által kiválasztott, megfelelő vagyonú és osztályú partnerrel köttethetett. Bár a kormányzás igyekezett eltörölni a magánélet területén is az osztálykülönbségeket, a szülőknek azért még mindig erőteljes befolyása volt arra nézve,
hogy kivel ismerkedhet és házasodhat a gyerekük.
Ha megkérdezzük a szüleinket, nagyszüleinket, akkor az a kép tárul elénk, hogy a mai állapotokhoz képest az ő korukban sokkal kevesebb nő és férfi maradt egyedül. Ez valószínűleg az akkori értékrend és a szocializmus ellenére is fennmaradt vallásosság miatt volt így.
Szóval nem volt trendi szinglinek lenni. A nő elsődleges feladatának – annak ellenére, hogy főállásban is dolgozott – továbbra is a család és az otthoni teendők számítottak. Ami ugyanakkor kezdett komolyabb terheket is róni rájuk, hiszen egyszerre kellett helytállni a munkában és a magánélet területén.
A lányok többsége 18–22 éves korára elkelt.
legtöbben már a középiskolában megtalálták a párjukat, vagy legkésőbb a főiskolai, egyetemi évek alatt.
Az iskolában bálokat és ötóraitea-rendezvényeket tartottak, ahol kulturált és ellenőrzött körülmények között lehetett táncolni, ismerkedni, sok esetben nemcsak a tanárok, hanem az anyukák féltő, szigorú tekintetétől övezve.

Az ismerkedés jellemző színterei voltak a kultúrházi bálok és a presszók is, akárcsak a mozik, a strandok, a színházak és persze a házibulik – mondjuk, az utóbbira nem minden szülő engedte el a lányát. A fiatalok persze találkozhattak sporteseményeken, kirándulásokon és KISZ-rendezvényeken is. Akik 18 éves korukig sem találtak párt, azok pedig a főiskolai, egyetemi ankétokon vagy bulikon, munkahelyi összejöveteleken, esetleg koncerteken, később a diszkóban jöhettek össze.
Jól mutatja a korfelfogást az az 1966-ban írt újságcikk is, ami az Ifjúsági Magazinban jelent meg egy kis történettel: egy fiú a strandon megpillant egy olvasó lányt, és leszólítja. A lány nem válaszol, de megmutatja a kezében tartott könyv címét. Az olvasókat arra kérték, levélben írják le a folytatást. Sok levél érkezett, és többségük egyetértett abban, hogy bár már enyhültek az ismerkedéssel kapcsolatos szigorú illemszabályok, de azért nagyon vegyes a kép: a modernebb szülők megengedték például, hogy egy fiú hazakísérje a lányukat, a szigorúbbak viszont ezt el sem tudták képzelni. Az utcán történő ismerkedést a legtöbb lány egyébként nem tartotta helyénvalónak, így maradtak a fentebb említett események.
Az sem volt ritka, hogy az anyukák, a barátnők, a rokonok boronálták össze a fiatalokat, akik végül kölcsönös szimpátia esetén randizni kezdtek. Bár az esküvőt nem előzte meg többéves együttjárás vagy együttélés, azért illett udvarolni: moziba, táncolni, presszóba vinni a kiszemelt hölgyet. Persze előtte a szülők szigorúan szemügyre vették a fiatalembert, és időre haza kellett érni.
Óbudán 1967-ben nyitott meg az Újlaki Telefonbár, ahol az asztalokon álló telefonok segítségével lehetett tárcsázni a szimpatikus hölgy asztalát. 1968-ban pedig engedélyt kapott a Fővárosi Tanácstól a Négy Évszak Társkereső Szolgálat. Előtte komoly vita folyt arról, hogy egyáltalán kell-e ilyesféle szolgáltatás, ami hűen mutatja az akkori felfogást. Létezett továbbá egy Négy Évszak című lap is, amely ismerkedős rendezvényeket is szervezett a magányosok és az idősek számára.

Később, az 1970–80-as években a társkereső hirdetések is kezdtek elterjedni azok számára, akik bátortalanabbak vagy kevésbé sikeresek voltak a szerelemben. Az Ifjúsági Magazinban, a Nők Lapjában és az Expresszben is lehetett hirdetni, utóbbiban az azonos nemű párok társkeresései is megjelentek, „similis simili gaudet”, azaz „hasonló a hasonlónak örül” jeligére.

A házasság nélküli tartós párkapcsolat vagy együttélés egyébként nem volt elfogadott társadalmilag, ezért általában viszonylag rövid időn belül sort kellett keríteni az esküvőre. Ezt a pártállam is sürgette azzal, hogy sok férfi vállalati lakást kapott a munkahelyétől, amennyiben megnősült. A gyerekáldással sem vártak sokáig, általában az esküvőt követő 1-2. évben bővült a család.
Források:
- Bálint Lilla: Így zajlott a társkeresés a szocializmusban / Divány.hu
- Tóth Eszter Zsófia: Társkeresés a szocialista időszakban / Napi Történelmi Forrás
- Geda Zsófia: Házasság, párkapcsolat, szexualitás az 1970-es és az 1980-as évek államszocialista normatív diskurzusában a Nők Lapja és más források tükrében / Médiakutató
- Völgyi Réka: A traktoros lánytól a poszterlányig – Trendi nő a szocializmusban / Újkor.hu
(Borítókép: Urbán Tamás - Fortepan)