Miért volt tapintatlan Erdélyi Lajos?
Az Arany János utcai Blinken OSA Archivum többszintes épületének földszintjén található a Centrális Galéria, és az archívum itt rendezi meg a kiállításait, melyek elsősorban a hidegháborúval és az emberi jogokkal foglalkoznak. A 2020-ban, 90 éves korában elhunyt fotós-újságíró, Erdélyi Lajos képeit a család adományozta az archívumnak, most pedig a hatalmas gyűjtemény nagyjából 200 fotójából nyílt kiállítás, bár a képek mellé néhány egyéb tárgy is bekerült (fényképezőgépek, folyóiratok, könyvek). Az ingyenesen megnézhető (október 26-ig látható) tárlat címe – A tapintatlan fotóriporter – elsőre talán furán hangzik, de rögtön az elején meg is kapjuk a magyarázatot, méghozzá magától Erdélyi Lajostól egy idézet formájában, melynek lényege, hogy amelyik fotóriporter nem tapintatlan, vagyis nem bátor és némiképp gátlástalan, hanem finomkodik és félrenéz, az meg is szűnik fotóriporternek lenni.
Ki volt Erdélyi Lajos?
Aki ismeri Erdélyi Lajos nevét, az elsősorban a portréfotóival, illetve az erdélyi zsidó temetőket ábrázoló képeivel találkozhatott. Csakhogy volt neki rengeteg egyéb fotója is, nagyrészt olyanok, melyek Románia hétköznapi életét mutatták be egy érzékeny időszakban: az 1960-as évek legeleje és az 1980-as évek második fele között. Ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy Erdélyi elsősorban a Nicolae Ceaușescu nevével fémjelzett korszakot fotózta, és kisebb részben az azt megelőző, Gheorghe Gheorghiu-Dej nevéhez köthető időszak végét. Erdélyi és családja 1988-ban települt át Magyarországra, így a forradalom számára kimaradt, pontosabban ugyanúgy a tévén keresztül nézte, ahogy mi is.
Az 1929-ben, Marosvásárhelyen született Erdélyi többes indentitású ember volt, ahogy ő fogalmazott: magyar volt a románok, zsidó a magyarok és asszimiláns a zsidók között. Megjárta a koncentrációs táborok poklát, ahonnan csak az édesapja és ő tértek vissza, lánytestvére és édesanyja a gázkamrában végezte. De ezzel még nem ért véget a megpróbáltatások sora: kispolgári származása miatt csak nehezen jutott előre és tudta megvalósítani a vágyát, hogy újságíró és fotóriporter legyen. Pályája végül az 1960-as évek első felében állt be egy megbízható pályára, amikor a jó barátja, Sütő András által alapított lapok (Művészet, majd Új Élet) munkatársa lett. Romániából való távozásáig ezeknél az újságoknál dolgozott, a kiállításon látható fotók nagy része is e lapok számára készült.
Árnyalt képek
Mint a kiállítás anyagának szöveges részéből kiderül, a fotósoknak szigorúan el kellett számolniuk a nyersanyaggal, így nagy önállóskodásra, saját, netán titkos képek készítésére nem volt módjuk. Erdélyi fotói nem is azért izgalmasak, mert a Ceaușescu-rendszer borzalmáról rántják le a leplet, hanem azért, mert finoman árnyalva mutatják be a hétköznapokat. Még azok a fotók is, melyek termelési riportokhoz készültek illusztrációk gyanánt mosolygó munkásokkal, zakatoló gépsorokkal. És persze az államszocialista Románia sem volt mindig a durva diktatúra hazája.
Ceaușescu elődje, Gheorghe Gheorghiu-Dej nagyon igyekezett megfelelni a szovjeteknek, és az ő országlása emiatt sok tekintetben jóval keménykezűbb volt, mint a sztálinizmus a Szovjetunióban. Amikor 1965-ban elhunyt, a helyére került Nicolae Ceaușescu az első 9 évében a szovjetektől eltávolodó és kimondottan liberális berendezkedést hozott. Az ország például megtagadta a csehszlovákiai bevonulást 1968-ban, jó kapcsolatot igyekezett kialakítani a kapitalista Nyugattal, gazdaságilag és kulturálisan is virágzott, és a nemzetiségek, köztük a magyarok is, számos kiváltságban részesültek. Az 1970-es évek közepéig viszonylag jó volt a helyzet Romániában.
Ceaușescu 15 éven keresztül volt egyre paranoiásabb és véreskezűbb diktátor, aki a kommunizmus eszméjét a szélsőséges nacionalizmussal vegyítette, ezt pedig távol-keleti barátaitól, az észak-koreai, a kínai és az észak-vietnámi rezsimek vezetőitől tanulta el. Hiába alakultak jól Románia dolgai 1965 és 1974 között, utána az egész ország a földbe állt, a politikai őrület és abszurditás pedig egyre inkább elharapózott. Hogy Erdélyi Lajos ebben az egyre kilátástalanabb világban is meglátta a szépet, a jót, a szomorú valóságában is a szerethetőt, kimondottan érdemnek tekinthető, és nagy tehetséget, valamint érzékeny látásmódot feltételez.
Erdélyi fotói egyfelől egy korszakot festenek le, általuk beleshetünk a mindenki által jól ismert, ijesztő kulisszák mögé, másfelől pedig mai szemmel is átélhető pillanatokat ábrázolnak. Harmadrészt egy olyan, kevéssé ismert Romániát fedezhetünk fel a képein, a Ceaușescu-kormányzás első kilenc évét, amelyben lehetett akár jól is élni, és ahonnan nézve az azt követő 15 év még brutálisabbnak és értelmezhetetlenebbnek hat.
A tapintatlan fotóriporter – Erdélyi Lajos archívuma a Ceaușescu-korszakból a Blinken OSA Archivumban
Program adatai
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
