Június utolsó hétvégéjén, a Szent László Napok alkalmával ingyen juthatunk be a ritkán látogatható, Kőbánya alatt húzódó pincerendszerbe. Érdemes hamar regisztrálni, mert gyorsan fogynak a helyek.

Június utolsó hétvégéjén, a Szent László Napok alkalmával bejuthatunk a Kőbánya alatt húzódó pincerendszerbe. A vezetett túrák június 28-án 9:00-16:00 óra, valamint június 29-én 9:00-15:00 óra között indulnak. A pincerendszer múltját és titkait egy nagyjából 40-50 perces, ingyenes sétán ismerhetik meg a résztvevők. 

Viszonylag ritkán és csak idegenvezetéssel látogatható a 33 km hosszú kőbányai pincerendszer, ami a kerület szerves része, lényegében identitásképző területe. Ezt a föld alatti tároló- és járatrendszert a bányászat mellett borospinceként és a sörfőzés során is hasznosították, de anno jeget és élelmiszert is tároltak itt. Ami még ennél is érdekesebb, hogy egyes részeiben bűnözők tanyáztak, a II. világháborúban pedig óvóhelyként, sőt repülőgépgyárként is működött.

Bármennyire elképzelhetetlen, ezekben a hatalmas, 8-10 méter magas tárnákban a háború során repülőgépmotor-összeszerelő műhely működött. Járatainak egy része ma a Dreher-gyár tulajdonában van, egy másik részében egy időben gombatermesztés folyt, míg az elárasztott részein többek között a Katasztrófavédelem búvárai szoktak merülni, illetve rendszeresek a filmforgatások is.

A vezetett túrák 30 percenként, 50 fős létszámmal indulnak az S-1 telep Bánya utca 37. számú pincelejárattól. A pincerendszer megtekintése ingyenes, bármely érdeklődő részt vehet rajta, de érdemes regisztrálni

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Most előrendelheted
a We Love Budapest új könyvét!

Nagy hírünk van, nemsokára könyvünk jelenik meg! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.

A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt most elő is rendelhetitek, hogy biztosan ne maradjatok le róla!

hirdetés

Címkék