Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Uber többéves kihagyás után visszatért hazánkba, és már egy év telt el azóta, hogy újraindította Uber Taxi szolgáltatását Budapesten. Az évforduló alkalmából pedig
az Uber egy különleges, szezonális „terméket” indít útjára Budapesten: az Uber Boatot,
így az Uber-alkalmazás használatán keresztül máshogy is felfedezhetjük Budapestet: a Dunán ringva a város ikonikus nevezetességeit új perspektívából ismerhetjük meg.
Az Uber Boat 15 perces városnéző hajóutakat kínál a Dunán, amelyek a Vigadó térhez közeli 8A kikötőből indulnak, és oda is térnek vissza. Az Uber Boat bevezetése alkalmából június 12–14. között az utazások a helyiek és a látogatók számára egyaránt ingyenesek, június 15-től augusztus 31-ig pedig 30 ezer forint lesz egy út ára.
A hajós szolgáltatást biztosító helyi partner a Duna Port Kft., amely engedéllyel rendelkező hajóival és tapasztalt személyzetével biztonságos és látványos élményt nyújt. Az utak június 12–14. között 10 és 21, míg június 15-től 12:00 és 20:00 óra között foglalhatók. Az Uber Boat budapesti indulásával a magyar főváros olyan desztinációk sorához csatlakozik, mint London, Velence, Párizs, Athén vagy Ibiza, ahol az Uber már olyan vízi szolgáltatásokat is kínál, mint például az Uber Yacht vagy az Uber Cruise.
Büszkék vagyunk arra, milyen dinamikusan tudunk új szolgáltatásokat és funkciókat bevezetni a budapestiek hatékonyabb városi közlekedése érdekében. Az Uber Boat bevezetése számomra személyesen is különleges élmény – London és Míkonosz után Budapest az első főváros a régióban, ahol lehetővé tettük a város felfedezését a vízről
– mondta Kardos Eszter, az Uber magyarországi vezetője.
A vállalat ezen a héten hivatalosan is megkezdi Budapesten túli terjeszkedését: június 13-án Miskolcon is elérhetővé válik az Uber.
(Borítókép: Uber)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
