Februárban látott napvilágot a hír, hogy a 2016-ban – a taxisok közbenjárására – kiebrudalt cég nemcsak visszatér a fővárosba, de a Főtaxival még össze is bútorozik. A visszatérési és egyesülési szándékot akkor a Főtaxi és az Uber is bejelentette.
Június 12-én sajtótájékoztatón jelentették be a részleteket, amiről az Index számolt be. Itt Nagy Elek, a Főtaxi tulajdonosa elmondta: fejükbe vették, hogy megreformálják a taxis piacot, együttműködve az applikációalapú személyszállítás technológiájának úttörőjével, az Uberrel. Az F Mobilitás Kft.-n keresztül, ami a Főtaxi leányvállalata, kiváló feltételeket kínálnak az utasoknak, de a sofőröket is olyan csomaggal várják, hogy valóban érdemes legyen hozzájuk csatlakozni, és ha megfelelnek a feltételeknek, az első három hónapban jutalékmentesen dolgozhatnak.
Az utasok pedig június 30-ig három alkalommal ingyenesen próbálhatják ki a szolgáltatást 5000 forintos értékhatárig. Az applikációalapú személyszállítási piacon ezzel éles verseny veheti kezdetét a BOLT-tal.
Nyolc éve a hazai taxitársaságok összefogása ellehetetlenítette az Ubert, olyan szabályozást eszközöltek ki ugyanis, amely a szolgáltatást a taxisok működésével azonos feltételekhez, előírásokhoz és fix árhoz kötötte, amit az Ubert nem vállalt, és inkább kivonult a magyar piacról. Azóta kiderült, hogy a cég több országban is képes jól együttműködni a helyi taxitársaságokkal, így került a képbe ismét Magyarország, illetve a Főtaxi, amely közös cégben hozza vissza Budapestre az alternatív taxiszolgáltatást.
(Borítókép: Oscar Wong - Getty Images)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
