A Magyar Film Napja egy viszonylag friss ünnepünk. 2018-ban született arról döntés, hogy minden év április 30-án tartsuk ezt a megemlékezést. 1901-ben ezen a napon volt ugyanis az első magyar film, A táncz vetítése a mai Uránia Nemzeti Filmszínházban – amit akkor még másképp hívtak. Fájó pont, hogy sok más némafilmmel együtt ennek is nyoma veszett, mindössze korabeli újságcikkek, ránk maradt fotók és egy tekintélyes, a forgatásról és a filmről szóló album tanúskodik arról, hogy A táncz egykor létezett.
Előzmények
Bár az első film, ami biztosan elkészült, ráadásul nem is veszett el, 1888-ból származik, mégsem ezt a pillanatot tartják a mozi születésének, hanem az első nyilvános vetítést, amire belépőt is szedtek. A Roundhayi kerti jelenet című rövidfilmet Angliában vették fel – Roundhay Leeds külvárosa –, míg az említett első mozizásra Franciaországban került sor, 1895. december 28-án. Ez volt a Lumière fivérek (Auguste és Louis) sokat emlegetett első nyilvános vetítése, amelyet megelőzött pár zárt körű előadás, amikre csak névre szóló meghívóval lehetett bejutni.
A Lumière fivérek Párizsban, a Grand Café indiai termében tartották az említett előadást. Összesen 10 rövidfilmet vetítettek, köztük az első filmjüket is (A munkaidő vége). Az eseménnyel kapcsolatban elterjedt egy hibás vélekedés, mely szerint az első film, amit láthatott a közönség, A vonat érkezése volt, amitől kisebbfajta pánik tört ki a nézőtéren. Csakhogy ez nem igaz. Ez a film ugyanis ekkor még el sem készült, csak később került be a repertoárba.
Szorosan a franciák nyomában
Az első magyarországi vetítésre sem kellett sokat várni, ugyanis 1901 tavaszán került rá sor. Ez egy előre megírt, színészekkel felvett és megrendezett film volt, melynek címe: A táncz. Bár voltak benne játékfilmes elemek is, elsősorban ismeretterjesztésre szánták, tulajdonképpen egy tánctörténeti előadás mozgóképes illusztrációjaként kell elképzelnünk. A közvetlen hazai előzménye pedig az volt, hogy a századforduló időszakában rengeteg innovációval, friss felfedezéssel és újdonsággal találkoztak a polgárok, így megszületett a vágy, hogy népszerű ismeretterjesztő-tudományos előadásokon ismertessék meg ezeket a szélesebb közönséggel. Eleinte hosszú és gyakran unalomba fulladó előadások voltak, ezért valamit változtatni kellett rajtuk.
Az előadásokat elsősorban az Uránia Magyar Tudományos Színház (a mai Uránia mozi) épületében tartották, és első körben vetített állóképekkel dobták fel ezeket. Aztán az Uránia védnöke, Molnár Viktor kitalálta, hogy az állóképek helyett jobb lenne bevetni a mozgóképet. Első körben Franciaországból rendelték meg a tekercseket. Aztán Molnár, valamint a kor neves írója, Pekár Gyula összedugták a fejüket, és arra jutottak, hogy saját filmet kéne forgatni. Az Urániának volt egy proaktív és kreatív fotográfusa, Zsitkovszky Béla, akit alkalmasnak is találtak a feladatra. Zsitkovszky kéttagú stábja élén, az Uránia tetőteraszán, egy vetítőgépből átalakított kamerával fogott neki a munkának.
Zsitkovszky egy tánctörténeti filmre kapott felkérést, méghozzá azért, mert tervben volt egy ilyen témájú előadás, Molnár pedig úgy vélte, ha valamihez, akkor ehhez pont passzolna is a mozgókép. 20 darab 1-2 perces táncjelenet készült el, ám 3 héttel a bemutató előtt beütött a krach: tűz ütött ki, és a leforgatott anyag jelentős része hamuvá vált. Ám Molnár, Pekár és Zsitkovszky nem estek pánikba, hanem előremenekültek: felhívást tettek közzé, ami összefogást sürgetett. Ennek hatására közadakozásból újra tudták forgatni az egész filmet, ráadásul az eredeti közreműködőkkel.
Volt egyszer A táncz
A kétórás vetítésre végül 1901. április 30-án került sor, és a film óriási sikert aratott, le sem került az Uránia műsoráról még bő 10 éven át. Összesen 136 alkalommal vetítették, bár nem mindig ugyanazt a változatot, ugyanis újabb és újabb jelenetekkel egészítették ki az eredeti filmet, közben A tánczot bemutatták vidéken, sőt külföldre is eljutott, többek között a franciák is kíváncsiak voltak rá. A filmet kimondottan kedvelték a kritikusok. A Vasárnapi Újság például így lelkendezett az első előadás után:
Április 30-ikára tűzték ki az Urániában A táncz első előadását. Három hónap óta készül rá a magyar tudományos színház, hogy meglepő és minden izében magyar művel lépjen a nagyközönség elé. Annyira magyar ez a munka, hogy még az idegen tánczokat is nem külföldi eredetű képeken, hanem úgy mutatja be, mintha azt, amit a magyar színészek és tánczosnők tánczából, a hazai sokszorosító művészet állította volna elő. Igy pl. a régi zsidó Salome-tánczot Márkus Emília, a görög tánczot Balogh Szidiaz Operaház prima-ballerinája, a spanyol cacliucha-tánczot Schmidek Gizella szintén az Opera prima-ballerinája, a tarantellát Kranner Rózsi kisasszony táncza után vették fel stb. Hogy A tánczból vett képeink között s általában az egész látványosság tánczmutatványaiban tájékozódhassunk, tudnunk kell, hogy A táncz három felvonása közül az első az ó- és a középkorral, a második a XVI—XVIII. századdal és a harmadik felvonás a XIX. századdal és a magyar táncz részletes ismertetésével foglalkozik. Az I. felvonásban a görögök, az assyrok, a zsidók, a rómaiak, az első keresztények és a középkori tánczok vonúlnak fel előttünk sorra. Kiválóan érdekes itt a képek bemutatása. Azonban a darab legszebb színeit, s leghatásosabb eszközeit a második felvonásra: a táncz aranykorára, s a harmadikra: a jelenkorra tartogatja.
A film forgatókönyvét maga Pekár írta, és ő volt az előadás felolvasója is, tán ennek is köszönhetően belőle vált később az állami filmgyártás első vezéralakja. Zsitkovszky sem maradt meg fotográfusnak, hanem ő lett az első magyar operatőr, aki később több oktató-, dokumentum- és játékfilm elkészültében vett részt. Rajtuk és a Vasárnapi Újság cikkében példaként emlegetett közreműködőkön és készítőkön kívül a kor jeles alakjai is részt vettek a film készítésében. A zenéket – ezeket természetesen élőben játszotta el egy zenekar a vetítések során – Kern Aurél zeneszerző válogatta össze, aki nem sokkal később az Operaház igazgatója lett. Az Operaház táncmestere, Cesare Smeraldi tanította be a koreográfiákat. Összesen 36 balerina dolgozott a filmben, és érdekesség, hogy a férfiszerepeket is nők táncolták el.
A filmben látható színészek is a századforduló legnagyobb sztárjai közül kerültek ki: a fenti cikkben is említett Márkus Emília, Fedák Sári, a filmezéstől nagyon idegenkedő, azt mégis bevállaló Blaha Lujza, valamint a kor legnagyszerűbb komikusa, Hegedűs Gyula, aki hírnevéhez híven itt is viccelt: csárdásparódiát adott elő. Az időszak volt híres prímása volt Radics Béla (csak névrokona a későbbi gitárosnak), akit úgy imádott a nép, mint később a rocksztárokat – még ő is felbukkan a filmben, természetesen a hegedűjével együtt, pedig hát némafilmről beszélünk.
A táncz című első magyar film az idők során sajnos elveszett, akárcsak a némafilmkorszak számos egyéb alkotása. A fentebb már emlegetett beszámolók mellett ránk maradtak viszont az eredeti plakátok, a jelenetekről készült fotók és a film szövegkönyve is, valamint egy látványos album werkfotókkal, leírásokkal. Ha szerencsének van, előbb-utóbb előkerül belőle egy rég elveszettnek hitt kópia egy archívum, esetleg egy padlás legmélyéről. Akkor biztos, hogy újraindulna a tánc.
(Borítókép: Nemzeti Filmintézet)
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
