Ma talán már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a nőknek ne legyenek ugyanolyan jogai, mint a férfiaknak. Azonban ez korántsem volt mindig így. Nem is kell túl messzire visszatekintenünk, hiszen egészen 1914-ig a nők elsőrendű feladata a gyermekek szülése, majd gondozása és a háztartás vezetése volt. Aztán jött az első világháború, amely során a fronton harcoló, a sebesült vagy az elhunyt férjek, apák helyett olyan nők is dolgozni kényszerültek, akik addig erre nem voltak rászorulva, illetve a hagyományos családmodell nem is tette lehetővé számukra.
A nők már a háború előtt is munkába álltak, sok szegény falusi lány jött a fővárosba cselédnek, de gyakran igen kegyetlen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni. Mások nevelőnőként, postáskisasszonyként vagy gyári munkásként helyezkedtek el. De jellemzően ezeket az állásokat csak addig vállalták, ameddig férjhez nem mentek.
Női tűzoltók, erkölcstelen divathölgyek
A háború miatt azonban a gazdaság teljesítménye oly mértékben lecsökkent, hogy a nőket olyan munkakörökben is foglalkoztatták már Budapesten, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak: utcaseprőként, kéményseprőként, tűzoltóként vagy postásként.
A háború okozta válság mindent felborított, ami az addig megszokott élettel járt együtt. A fővárosi cselédségnek is lehetősége nyílt jobban fizető, emberibb munkát vállalni, így a középosztálybeli úriasszonyok is kénytelenek voltak fizikai munkát végezni az otthonukban, hiszen valóságos „cselédválság” alakult ki. A felső osztálybeli arisztokrata hölgyek is kivették a részüket a munkából, ők karitatív feladatokat láttak el, valamint sebesülteket ápoltak a hadikórházakban.
Az addig háziasszonyként élő iparosfeleségek átvették a vállalkozás üzemeltetését, vagy dolgozni mentek. Sokan kényszerültek prostitúcióra, amiből vagy a kevés fizetésüket egészítették ki, vagy teljes mértékben el tudták tartani magukat. A háború meglazította a házastársi hűség nőket érintő szigorú erkölcsi szabályait is: a férj nélkül maradt asszonyok közül akadtak bőven, akik más, otthon maradt férfi karjaiban találtak vigasztalást. Legalábbis Krúdy Gyula szerint, aki 1917-ben nem éppen kedvesen jellemezte a
pesti divathölgyeket, akik keresztülmennek valamennyi férfi kezén.
A háború után már semmi nem maradt ugyanaz
Tényleg minden a feje tetejére állt. De azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a nők nagy része sokszor hetekig, akár hónapokig semmit nem tudott a fronton harcoló férjéről, vőlegényéről, szerelméről, a kevésbé szerencséseknek pedig még a betevő falatot is elő kellett teremteniük önmaguk és a gyerekeik számára.
Az akkori állapotokról Szászy-Schwarz Gusztáv egyetemi tanár így írt 1914-ben:
a nő háborús szerepe nem merül ki a rettegésben. A nő kiveszi részét a háború munkájából is, a nő a háború munkájának is hőse. Nem tudom, nemzetgazdászaink és statisztikusaink összegyűjtöttek-e már valamit abból az anyagból, amit a háború eddigi története abban a tekintetben nyújtott, mily mértékben és mily formában pótolta a női munka azt a hiányt, amely a férfiak harcbavonulása által előállott? Mi a nagyvárosban legfölebb a konduktorasszonyt látjuk, ki a bevonult férje tisztét ideiglenesen átvette. De ez csak magában jelentéktelen szimbólum. Valóságban sok millió férfikézből sok millió női kéz vette át Európaszerte a mezőn a kapát-kaszát, a gyárakban az ipari szerszámot a hivatalokban és intézetekben az írótollat. Soha, a mióta organizált társadalom van, annyi női munka nem folyt a gazdaság minden terén.
Mindennek a hatása nem múlt el nyomtalanul. A háború véget ért, de a nők már nem rendeződtek vissza többé abba a szerepbe, amelyben előtte voltak. Bár már a 19. században is dolgoztak a gyárakban munkásnők, az 1920-as évek elejére az összes dolgozó negyedét is elérte a számuk, a Horthy-korszakban – vagyis 1920 és 1944 között – pedig ez az arányszám még tovább emelkedett. Voltak, akik csak a gyermekük születéséig vállaltak munkát, de az átlagos keresetű munkáscsaládok tagjai egészen nyugdíjig állásban maradtak. A gyerekes anyák is dolgoztak pluszpénzért: mostak, vasaltak, takarítottak az úri házaknál, vagy főztek az ágy- és szobabérlőkre.
Nők az egyenjogúság útján
A háború nemcsak a nők munkavállalására, hanem az oktatásban való részvételükre is erőteljes hatást gyakorolt, ami ugyancsak segítette az elhelyezkedés lehetőségeit. Egyre többen tették le az érettségit, számuk két és félszeresére emelkedett a korábbiakhoz képest. Az egyetemen is többen tanultak tovább, az 1917–18-as tanévben a Budapesti Tudományegyetem hallgatóinak több mint 40%-a nő volt, a Bölcsészettudományi Karon pedig a hallgatók több mint felét nők tették ki. A tanítónői pálya azért örvendett ilyen népszerűségnek, mert lehetőséget adott az önállóságra.
A Horthy-korszakban igyekeztek a nők növekvő továbbtanulási igényeit támogatni: lehetővé tették, hogy több egyetemi karra is jelentkezhessenek, de nem mentek olyan messzire. A jogi, mérnöki, állatorvosi képzés továbbra sem állt még nyitva előttük. Egyébként itthon 1895 óta járhattak nők az orvosi, gyógyszerészeti és bölcsész egyetemekre. Az első orvosnő Steinberger Sarolta volt, aki 1900. november 3-án tette le az esküt Pesten.
Az első világháború okozta férfihiány tehát lavinát indított el a nők addigi életében, ami visszafordíthatatlan változásokat eredményezett az addigi hagyományos szerepüket illetően. Az, hogy a nők maguknak és a férfiaknak is bizonyították a háború nehéz éveiben, hogy helyt tudnak állni a munka frontján, boltot vezetnek vagy akár tüzet is oltanak, megnyitotta a mai, modern, egyenjogú nő felé vezető utat.
Ehhez hozzájárult az egyre magasabb fokú iskolázottság és a fokozott közéleti tevékenység, amelynek eredményeképpen már a Horthy-korszakban kezdett megváltozni a nőkről alkotott kép. Egyes modern gondolkodók már azt kezdték hirdetni, hogy a nők is egyenjogúak a férfiakkal. Ezen gondolat széles körű elterjedését mutatja, hogy a diplomás vagy a saját lábán megélő nők, illetve a háromgyerekes anyák már az 1920-as években választójogot kaptak. Ezzel megindult az a folyamat, amelynek értelmében a nők szép lassan kiléptek az addig uralkodó, tradicionális szerepekből.
Források:
- Estók János: Élet falun és városon, Line Design, 2015.
- Bödők Gergely: „A munka frontján” – A nők változó társadalmi szerepe a Nagy Háború hátországában, Clio Intézet
- 125 éve engedélyezték Magyarországon először a nők egyetemi tanulmányait, Országgyűlési Könyvtár
