A VII. kerületről készült fotókat elnézve könnyen az az érzésünk lehet, hogy itt zajlik az igazi városi élet. Egy olyan pezsgő és sokszínű környéket látunk, amelyet nem a monumentális közintézmények, az ipar vagy a kertvárosi joviális napok határoznak meg, hanem az itt élő sokszínű közösség. Talán e miatt az érzékenység miatt is tűnik úgy, hogy a városnak egyetlen része sem került annyiszor a teljes megsemmisülés szélére a 20. században, mint ez a környék.
A környék fejlődése a Nagykörút kialakításának idején indult be, Erzsébetváros – amely a magyarok kedvenc királynéjáról, Sissiről kapta a nevét – Terézvárosból vált ki a 19. század végén. A terület két nagyobb részre osztható. Belső-Erzsébetváros sűrűn lakott utcáiban egykor jelentős zsidó közösség élt, nem csoda, hogy itt található a világ második legnagyobb zsinagógája, a Dohány utcai, de a Rumbach Sebestyén és a Kazinczy utcában is találunk zsinagógát, utóbbi imaházat, székházat, óvodát, kóser mészárszéket, talmudiskolát is magában foglal.
Erzsébetváros külső része, vagyis a körút másik oldala egészen más hangulatot áraszt, egyrészt a Városliget közelsége miatt elegáns, sokszor szecessziós vagy modernista villákat találunk itt, másrészt pedig ennek a hangulatnak a teljes ellentettje a Csikágó, vagyis a Thököly út, Dózsa György út, Damjanich utca és Rottenbiller utca által határolt terület. Az itt létrejött komor, gangos bérkaszárnyák a millenniumi építkezések miatt a városba áramló munkásréteg számára készültek, a tengerentúli rokonhoz hasonlóan, rekordsebességgel. A környék, ahol a házak ugyanolyan sűrűn szorultak össze, mint a köztük húzódó utak macskakövei vagy keramitkockái, a 20. század elején a bűnözésről is ismert volt.
A két különböző világ, Belső- és Külső-Erzsébetváros között határként húzódik az Erzsébet körút, ahol a kerület elegáns és kevésbé elegáns lakói a képen látható krumpliárus és jól öltözött úriember kettőséhez hasonlóan összefutnak. A körutak környékén számtalan kulturális intézmény is található, talán ennek köszönhető, hogy a kerületnek sok híres lakója is volt, Ruttkai Évától Seress Rezsőn át Presser Gáborig (a két zenész egy ideig ugyanabban a házban élt, szomszédok voltak). Erre a közösségre emlékezünk a kis rikkancslány fotójával, aki talán az Athenaeum Nyomdában nyomott Az Esttel éppen a közeli kávéházak, például a mostanra gyönyörűen restaurált és többször a világ legszebbjének választott New York vagy az EMKE felé igyekezett.
Míg a Belvárost szép épületei és közintézményei, Terézvárost a paloták és szórakozóhelyek, Ferencvárost pedig az ipar jelenléte határozza meg, Erzsébetváros az a belső kerület, ahol a leginkább zajlik az igazi városi élet. Ennek következtében talán ezt a részt érintették legelemibben a történelem változásai. A II. világháború alatt itt volt a budapesti gettó, aminek határairól ma emléktáblák emlékeznek meg. A parányi területen mintegy 70 ezren zsúfolódtak össze embertelen körülmények között. Azonban a háború vége hiába hozta el a gettó felszabadulását, egy elnyomó rendszer is jött vele együtt.
Az 1956-os események jó része a Rákóczi úton és a körúton is végigdübörgött, aztán újra csend lett a környéken. Majd jött a metró, a régi Nemzeti Színháznak ezért vagy más okból, de mennie kellett. A környék épített öröksége már a rendszerváltás idejére tragikus állapotba került, különösen Belső-Erzsébetváros izgalmas ebből a szempontból, ahol a szép, sokszor szecessziós jegyeket hordozó paloták mellett klasszicista épületek is álltak jellegzetes, szekerekre tervezett kapubeállóikkal. A kislányokat pedálos autóval kábító kissrácot ábrázoló fotónk például Pest egyetlen copf stílusú házában készült, ami egykor Jakabffy táblabíró számára épült, szerencsére ma sokkal jobb állapotban van, mint a képen.
Már a szocializmus alatt felmerült a szanálás gondolata, ám a rehabilitáció csak a 80-as években indult. A rendszerváltás után különböző befektetők érkeztek a környékre, ám a 2008-as válság megtörte a lendületet. A VII. kerületben már korábban is virágzott az éjszakai élet. Itt, a Wesselényi utcában nyitott meg a város első sztriptízbárja, a Rózsaszín Cicák, azonban a Belső-Erzsébetváros arculatát ma is meghatározó romkocsmák a 2008-as válságot követően indultak be, ennek nyomán pedig megjelentek az Airbnb-k is. Bár a korábban használaton kívüli épületek így funkciót kaptak, a környéket más típusú terhelésnek tették ki az új lakók és látogatók, ami ellen az erzsébetvárosiak igyekeznek fellépni. Az átalakulás tehát folyamatosan zajlik, reméljük, hogy élhető és hosszú távon is fenntartható megoldás születik majd.
(Borítókép: Bojár Sándor – Fortepan)
