Valószínűleg ti is láttatok már a városban furcsának vagy értelmetlennek tűnő dolgokat, melyeknek egykor nagyon is megvolt a maguk funkciója, de ma már csak itt felejtett emlékként állnak valahol. Ilyen a vízivárosi vastuskó is, melynek legendás története a vándorlegényekhez köthető.

Városi bóklászásaink során rendszeresen belefutunk érdekes szobrokba, motívumokba vagy épületekbe, ahogy furcsaságokba is. Ez utóbbiak közé tartozik a Vízivárosban található vastuskó, ami egy furcsa szokásnak állít emléket. Így aztán, ha már a Batthyány téren járunk, érdemes az Iskola utca felé venni az irányt.

A vastuskó eredete

Az Iskola utca és a Vám utca sarkán, a bölcsőde kerítésében találjuk a szóban forgó vastuskó, amelybe a 18–19. században a vándorló mesterlegények verték a szögeiket. Jobban mondva nem ebbe, hiszen ez csak egy másolat, az eredetit ma a Kiscelli Múzeumban láthatjuk.

Nem ez az egyetlen efféle tuskó, hiszen többek között Győrben, Pozsonyban és Temesváron is álltak hasonlók, melyek létrejötte valószínűleg egy német nyelvterületen született hagyományhoz köthető. A legidősebbek egyike Bécsben, a Szent István-székesegyház (Stephansdom) előtti téren, az 1891-ben épült Palais Equitable épületének sarkán találjuk, persze maga a fa régebbi: a leírások szerint már a 15. században is kerültek bele szögek.

Pesten és Budán is volt

A 19. században még Pesten és Budán is megvoltak azok a vastuskók, amik amellett, hogy a mesterlegények szögeit őrizték, cégérként is funkcionáltak. A pesti a Váci utca és a Kis Híd (ma Türr István) utca sarkán lévő, az 1820-as években épült ház földszinti fülkéjében állt, és egy kicsit görbe, karcsú, nagyjából 190 centiméter magas tölgyről volt szó. Az épület újraépítésekor a homlokzaton feljebb került, ekkor lett a házban található boltok cégére. Így például Ráth Mór könyvesboltjáé, aki az általa kiadott könyvekre is a vastuskó képét nyomtatta – derül ki Tóth Béla Magyar ritkaságok című könyvéből.

A vastuskó budai párja a Vám utca és az Iskola utca sarkán állt egészen 1960-ig, ekkor került a helyére a ráccsal körülvett, vasból készült változat, amit a mai napig láthatunk. Érdemes megfigyelni a szögek formáját (például négyszög, háromszög, de még egy szív alakú is akad köztük), és azt is, hogy esetenként monogramokkal és keresztnevekkel is találkozhatunk. Eredeti funkciója után egy itt állt fűszerbolt cégére lett a 150 centiméter magas tölgy, amit bádogburkolat fedett, rajta a szegekkel. 

Az egyik utcában egy vasfa áll, éppen, mint Bécsben, a Duna menti őserdő utolsó emléke. Minden vándorló mesterlegény belevert egy-egy szeget a fába, amíg csak akadt hely, ahová beleverhette, s a fából valóban „vasfa” lett, olyan fa, amelyik csupa vasszögből áll. Ilyen dorongja Herkulesnek sem igen lehetett.

Az alábbi idézet Hans Christian Andersentől származik, aki európai útja során Magyarországot is érintette – 1841 pünkösdjén érkezett az országba –, élményeiről (többek között a vasfáról) az Egy költő bazárja címmel megjelent kötetében olvashatunk.

A szögek eredete

Hogy miért vertek a vándorlegények ezekbe a tuskókba szögeket, arról többféle magyarázatot is olvashatunk. Andersen a saját kovácscéhükből induló, nagyvárosokat bejáró és ezeken a helyeken munkát vállaló legények szokásaként írja le. Ők babonából vertek szöget a fába, hogy az szerencsét hozzon nekik – akár a kútba dobott érme. A budai tuskó történetéhez adalék – legalábbis Tóth Béla szerint –, hogy eredetileg bodnárok állították, akiknek az ott állt épületben volt a céhe, ők „a céh ünnepein a vastuskót felbokrétázták és a magisztrátus jelenlétében a pap megáldotta”. Leírja továbbá, hogy a vándorló bodnárlegények induláskor és érkezéskor is olyan szögeket vertek a tuskóba, amelyeken nevük kezdőbetűi szerepeltek.

A két fővárosi vastuskóhoz olyan legendák is társultak, melyek szerint a legények a rajtuk lévő lakat kinyitásával próbálkoztak, és amennyiben nem boldogultak vele, szöget vertek a tuskóba. Arról is több elmélet létezik, hogy miért szerették volna kinyitni a lakatot. Az első verzió szerint az elátkozott vándorlegény felszabadul, a második szerint pénz jár a kinyitásért, a harmadik szerint pedig szakmabeli büszkeség vezérelte őket. A legnagyobb valószínűsége az első oknak van, hiszen a lakat nem volt bezárva.

Forrás:

  • Tóth Béla: Magyar ritkaságok, Athenaeum, 1899
  • Vincze Miklós: Pogány szokásra emlékeztet egy budai utcasarok furcsa vastuskója, 24.hu, 2018

Címkék