Rengeteg izgalmas, kedves, bohém, minimalista, pici és nagy specialty kávézó van Budapesten, és nem gondoltuk, hogy jöhet még olyan, amire felkapjuk a fejünket. Főleg nem egy franchise-ra. A japán mentalitással működő % Arabica viszont olyat hozott Budapestre, ami mellett nem tudunk elmenni szó nélkül.

A 2014-ben Kiotóban alapított % Arabica első magyarországi üzletét most nyitották meg Budapesten. Az egykori Bécsi Sörház helyén, a botrányos felújításáról híres, Hild József tervezte Király utca 40.-ben kialakított hatalmas üzlet az utcáról simán tűnhet dizájnboltnak is a fehér falakkal és a minimálberendezéssel, de valójában egy kávézóval van dolgunk. 

Az % Arabicának jelenleg majd 200 üzlete van szerte a világon, a legnagyobb Szaúd-Arábiában, de van jó pár egyemberes kis bódéjuk is, például egy japán sípályán. A dizájn és a minimalizmus mindenhol kéz a kézben járnak, főleg, ami a kínálatot illeti. Az első budapesti üzletből sem sajnálták ki az anyagot: a hosszú pultot fedő csempéket, az egyik falon lévő hatalmas tükör keretét és a Gellért fürdő medencéinek pihenőjére emlékeztető padokat, valamint az egyszemélyes asztalkák lábait a Zsolnay-gyár készítette az % Arabica számára, akikről ugyan a színes fajanszok jutnak eszünkbe, de a mellékelt ábra alapján a hófehér is nagyon jól áll nekik. Az eredeti épületből talán egyedül megmaradt falakat tégláig leverve mutogatják, de nincs eltakarva az a vasbeton elem sem, amivel a menthetetlen szakaszokat pótolják. A Zsolnay pult felett lógó dizájnlámpa egy pici olasz faluban készült, és bár nem igazán szoktuk emlegetni a vendéglátóhelyek mellékhelyiségét, nem tudunk elmenni mellette, hogy melegített ülőke és többfunkciós „alvázmosó” is a pici fülke része.

A pulton lévő ekvipázs, amivel a kávét elkészítik, sem a szomszédos elektronikai boltból jön. Kezdjük azzal, hogy eleve kétféle – főzött vagy csöpögtetett – kávét kérhetünk, ami nem olyan gyakori Budapesten, bár akad rá példa. A jól megszokott olasz kávéfőzőkhöz képest itt a seattle-i Slayer cég high-tech, személyre szabott masinája ül a Zsolnay pulton. Az itallap elképesztően rövid, az eszpresszóalapú kávék közül kérhetünk simát, macchiatót, tonikot, lattét vagy americanót, illetve van két különlegesség, a sűrített tejjel készült kiotói, illetve a sötét művésznéven futó csokoládés változat.

Ezeken kívül vannak a csöpögtetett kávék – melyekhez természetesen külön őrlik a kávét, lévén más szemcsésséget igényel, mint a kávégépes – és matcha latte, de feltűnő, hogy a specialty kávézókban általában nagyobb a kínálat. Az ok egyszerű, ők, mint mondják, szeretnének megmaradni az egyszerű, de nagyszerű kínálatnál. Ami a nagyszerűt illeti, azt maximálisan összehozták – a darálóban lévő alapkávéból készült ital olyan krémes, olyan mély ízű, zamatos, amiből kevés van ma Budapesten. Az egyetlen – számomra kicsit – fájó pont, hogy helyben fogyasztás esetén is papírpohárban kapjuk a kávét, pedig nagyon jól állna neki a porceláncsésze. Árban egyébként kicsivel felette vannak az átlagos budapesti specialty kávénak, de a kávét kóstolva érthető a felár.

Az világ összes % Arabicájában megtalálható sötétebb arabica alapkávé mellett mindig van két vendégszereplő is: itt most egy kolumbiai és egy jávai blend lesz kóstolható. A vendégkávét előző évben keresik meg, a lánc szakértői végigjárják a kávéültetvényeket, és ha megtalálják a számukra megfelelő szemeket, akkor általában az egész termést megveszik, így – ha van rá lehetőség – a vendégkávé egy egész évig szerepel a kínálatban. 

Ami azonban a különlegesen igényes berendezés és a kiváló kávé mellett még megdobja a Király utcai üzletet, az a helyben lévő pörkölő. Az üzlet egyik sarkában van egy külön pult, amiben tíz különböző féle kávébab található a világ minden tájáról: Brazíliából, Guatemalából, Etiópiából vagy épp Kolumbiából. A különböző zamatú kávészemeket helyben pörkölik nekünk, majd igény szerint, attól függően, hogy milyen módon készítjük el otthon – kotyogósban, gépben, csöpögtetőben –, le is darálják nekünk. 

Az % Arabica egy olyan hely, ami miatt érdemes bemenni az egyébként nagyjából már csak a turistákkal számoló Király utcába. Akkor is, ha kávérajongó ismerősnek keresünk ajándékot, és akkor is, ha egy remek csésze kávét szeretnénk inni.

ELÉRHETŐSÉGEK

% Arabica Hungary

Címkék