Vannak, akiket kis korukban sosem ijesztgettek a szüleik vagy a rokonság más felnőtt tagjai, másoknak – mint például jelen sorok írójának – több is kijutott ebből, mint az egészséges lett volna. Utólag persze már én is mosolygok a mumuson, a bákászon vagy éppen a földönkívülieken, de azért hálás lettem volna, ha kevesebb álmatlan éjszakát kellett volna átvészelnem gyerekkoromban. A szerkesztőségben és az ismeretségi körömben kérdezősködve, illetve az interneten böngészve a történeteket az volt a benyomásom, hogy az emberek jelentős része tapasztalt hasonló fegyelmezési stratégiát, a néphagyományok bugyraiba merülve pedig végképp kijelenthető, hogy hosszú évszázadok óta teljesen általános a módszer – határon innen és túl.
„Hányszor kértelek, javulj meg, fiam, Bendegúz, mert előbb-utóbb elvisz az ördög!”
Az Indul a bakterház örökbecsűjében is visszaköszön az egyik leggyakoribb alak, aki móresre tanította a rosszcsontokat, vagyis az ördög. Ez persze nem is csoda, hiszen a gonosz legfőbb megtestesítőjéről van szó, akitől még a felnőttek is tartottak. Szintén igen gyakori a boszorkányok felbukkanása gyermekijesztőként, de a rézf*szú bagoly is bárhol megjelenhet, hogy „megreszeljen”, ha rossz fát teszünk a tűzre. Noha különböző tájegységekben némiképp eltérő néven, de a mumus is sűrűn előfordul (Erdélyben például böbösként, Palócföldön mirmióként is ismert), akit olykor a bákásszal vagy a bakurásszal is azonosítanak. Utóbbiakhoz kapcsolódik a zsákos ember vagy pulyaszedő is, közös mindannyiukban, hogy elviszik a rossz gyerekeket, bár itt már elmosódik a határ az irreális és reális alakokkal való ijesztgetésben. A tavaly megjelent Bestiarium Hungaricum című könyvben olvastunk a p*narágóról is, ami valójában a vágó csík nevű apró termetű hal – vele próbálták elrettenteni a gyerekeket, hogy a folyóba menjenek engedély nélkül.
Mindezek mellett szinte végtelen azoknak a gyerekijesztőknek a száma, amik akár csak egyetlen családon belül rémisztgettek vagy csak szórványosan fordultak elő. A szerkesztőségünkben felidézett sztorik alapján ismertük meg többek között a laposembert, a körömfeszítő csibort vagy éppen a mihókot is, de sokszor előkerültek a népszerű horrorfilmek és a félelmetes sorozatok karakterei is, élen az X-akták különféle vérfagyasztó szerzeteivel.
Zsákos ember helyett Slenderman
Eddig főként arról esett szó, amikor családon belülről, felnőttektől jön az ijesztgetés, de természetesen azzal is mindenki találkozott, amikor a gyerekek egymást paráztatják különböző módokon. Az internettel együtt ez is szintet, de inkább szinteket lépett a creepypasta-jelenséggel, a mémekkel, a videójátékokkal, melyek sokszor egymásra is épülnek. Erre az egyik legjobb példa Slenderman története, akit a Something Awful nevű oldal 2009-es pályázatára alkotott meg Victor Surge álnéven egy Eric Knudsen nevű amerikai férfi, és innentől nem volt megállás. Rengeteg más platformon, fórumon és videóban tűnt fel Slenderman karaktere, a netezők – jelentős részben gyerekek – különböző háttérsztorikat találtak ki az arc nélküli alakhoz. A hullámot meglovagolva készült a szereplésével videójáték és nem egy film is, az egész pedig odáig fajult, hogy több kiskorú is megpróbált ölni arra hivatkozva, hogy Slenderman kérte őket erre. A leghíresebb eset 2014-ben Wisconsin államban történt, ahol két 12 éves lány hónapokig tartó tervezgetést követően elcsalta a fák közé, majd megkéselte az egyik osztálytársát csak azért, hogy Slenderman kedvében járjon.
Mi az a creepypasta?
A creepypasták többsége eltér a klasszikus, néphagyományok alapján, organikus módon kialakult ijesztőlények történeteitől, hiszen ezek 99%-ban olyan karakterekről szólnak, melyeket kifejezetten azért találtak ki, hogy minél félelmetesebbek legyenek. Akadnak köztük olyanok, amelyek kidolgozottabbak, van mögöttes tartalmuk, de legtöbbször az öncélú ijesztgetésen kívül nincs nagyobb mélységük. A creepypasta név a copy-paste szlengesedett formája, amely arra utal, hogy ezek a sztorik különböző fórumokra, blogokra és egyéb platformokra bemásolva terjednek, ezért is nehéz felkutatni sokszor az eredeti ötletgazdát, de sokak szemében ez ad nekik hitelt is. A már említett Slenderman mellett a leghíresebb creepypasta-szereplők közé tartozik Jeff the Killer, Momo és a Smile Dog is.
Természetesen a fenti esetből semmiképp sem vonható le az a következtetés, hogy mindenkire ilyen hatással lennének ezek a történetek, mindazonáltal e tekintetben is nagyon fontos, hogy a szülők rendszeresen beszélgessenek a gyerekkel, miket néz az interneten, vagy miket hall a kortársaitól.
Hogyan hat mindez a gyerekekre?
A szülő-gyerek párbeszéd fontosságára Horváth Márton pszichológus is felhívta a figyelmet, akit felkértünk, hogy szakmai szempontból is világítsa meg számunkra az ijesztgetés hatásait a gyermeki pszichére, lelkivilágra. Elmondása szerint szülőként sokkal inkább a saját gyermekkorunkban tapasztalt mintákat és a saját félelmeinket adjuk tovább, tudattalanul is örökölve a fegyelmezés szóhasználatát saját szüleinktől, ezért a szülőknek magukban is tudatosítaniuk kell, hogy miközben jót akarnak, ezzel akár árthatnak is a kicsiknek.
„A horrorkarakterekkel való ijesztgetés gyerekekre gyakorolt hatása általában a büntetéssel való neveléshez hasonlítható, amit általánosan úgy fogalmazhatunk meg, hogy a viselkedés változását egy negatív eseménytől való félelem kialakításával érjük el. Ennek következetes alkalmazása az idegrendszerben kimutatható módon fokozza a stresszszintet, ami különböző érzelmi és viselkedéses problémákat okozhat, rombolja a helyes önértékelést.”
Horváth Márton ugyanakkor arról is beszélt, hogy bizonyos esetekben, például az úttesten való átszaladás vagy a konnektorba nyúlás tiltásánál joggal vetülhet fel a félelem kialakításának fontossága, de ezeket a gyerekek képességeinek megfelelően el lehet magyarázni, ami a horrorkarakterek esetében nem mondható el, így ezeket jobb teljesen kihagyni a nevelésből. Kitért arra is, hogy ezeknek a figuráknak az érzelmi világra gyakorolt hatása sokáig elhúzódhat, de jelentős lelki traumától szerencsére nem kell tartani.
Mit tehet a szülő?
Már esett szó a beszélgetés fontosságáról, ehhez Horváth Márton azt tanácsolja, hogy engedjük, hogy a gyerekek őszintén feltehessék kérdéseiket, de közben mi is kérdezzünk, próbáljuk feltérképezni, hogy tulajdonképpen hogyan is van a gyerekünk ebben a helyzetben, hogy érzi magát.
„Az adott karakter játékban, mesében való »ártalmatlanítása« a feldolgozás jó eszköze lehet. A cél elsősorban az, hogy erősítsük a tudatot, hogy ezek csak fiktív szereplők, és nem jelenthetnek igazi veszélyt. Itt van az arany középút, hiszen a tabusítás vagy az elhessegetés ugyanolyan problémás lehet, mint az adott karakterrel kapcsolatos tartalmakkal való túlzott elhalmozás, ami az ijedtség felerősítését is jelentheti.”
Lehet ugyanakkor egy olyan oldala is a dolognak, hogy életkortól és kontextustól függően vannak olyan karakterek is, amelyek a szülők számára vizuálisan ijesztően hathatnak, de a gyerekek lelkivilágában fontos, nehézségeket átvészelő segítő szereplők lehetnek, ezért több forrásból is érdemes utánajárni, mik is ezek az elsőre ijesztőnek tűnő figurák.
A legtöbb esetben családon belül feloldhatók, enyhíthetők ezek a gyermeki félelmek megfelelő odafigyeléssel, de előfordulhatnak olyan esetek, amikor akár már fizikai tünetek is jelentkeznek a szorongás és a stresszszint növekedése miatt. Ilyen lehet a fejfájás, a gyomorproblémák, a hirtelen fáradékonyság, a túlzott alvás- vagy evésigény, a csökkent étvágy, a társaktól való elfordulás, a viselkedési problémák, de akár az iskolai teljesítmény hirtelen romlása is. Ezek jelentkezése esetén már mindenképpen érdemes szakértő segítségét kérni.
Források:
- Arcanum.hu
- A babustól a Börmögűig — A gyermekijesztők manapság, E-nyelv Magazin, 2011
- Magyar Zoltán, Németh Gyula, P. Szathmáry István: Bestiarium Hungaricum – Csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban, Cser Kiadó, 2023
- Creepypasta.com
(Borítókép: Henry Fuseli A rémálom című festménye - Universal History Archive / Getty Images)