Az V. kerület igazán Pest közepe, e köré a terület köré épült fel a későbbi főváros pesti oldala. Már a X. század környékén kereskedőtelepülés volt, a középkorban épült városfala, melynek nyomait ma is megtaláljuk. Többször rombolták porig, pusztított itt pestis és árvíz, Budapest egyesítése után pedig ez lett „a” belváros. A fénye még a kevésbé fényes szocializmus alatt is megmaradt, a Váci utca elegáns ruhaszalonjai, kávézói a kor irigyelt helyei voltak, ahová nem mindenkinek volt bejárása. A rendszerváltás után sokat kopott a fénye, de annak ellenére, hogy a közigazgatás mellett a bankszektor központja is lett, élő városszövet maradt, állandó lakókkal.
A Duna partján hosszan elnyúló kerület részei között természetesen van különbség, de összességében elég egységes a kerület arculata, építészetileg és társadalmilag legalábbis. A Kossuth Lajos utca és a Kiskörút környéke kevésbé felkapott, mint a Szabadság tér könyékének párizsias utcái és épületei. A kerületben a rendszerváltás után kifejezetten sok éjszakai szórakozóhely nyílt, de ezek a következő 10 évben nagyrészt be is zártak – a szórakozási formák változásai legalább annyit tettek ezért, mint a 90-es évek második felének konszolidációja vagy éppen a lakóközösség, amely megelégelte a hangos mulatókat az épület földszintjén.
Ebben az időszakban kapott lehetőséget egy bezárt kávézó helyén éttermet nyitni az a fiatal olasz fiú, aki közgazdaságtant tanulni jött Budapestre. Gianni Annoni álma nem csak egy olasz étterem volt, azt szerette volna, ha az egész olasz gasztrokultúrát is az Arany János utcába importálhatja.
Podcastünkben beszélgetünk arról, hogy ez az út mennyire nem volt egyszerű:
2001-ben még küszöbön volt a gasztroforradalom, a jó minőségű olasz alapanyagokat sokkal nehezebb volt beszerezni, az emberek egész máshogy álltak a vendéglátáshoz, a környéken lakókról nem is beszélve. Hogy hogyan alakult át a bankokkal tűzdelt, unalmasnak mondható Arany János utca a belváros egyik legizgalmasabb gasztronómiai felhozatalával rendelkező utcájává, milyen kihívásokkal kell megküzdenie egy étteremtulajdonosnak, és hogyan alakítható ki egy jó közösség, szintén megtudhatjuk a legújabb adásból, melyben Morcsányi Elza műsorvezető beszélget Gianni Annonival.
Pesten innen, Budán túl podcastünk korábbi epizódjait a Spotifyon, az Apple Podcastsen vagy az Indaplay-en és a YouTube-on is meghallgathatjátok.
A podcast támogatója a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont.
(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)