Október 21–27. között, a Vegán Héten a budai Pingrumba étterem az alapvetően húsos ételeit zöldségekkel helyettesíti, de ez nem megy az ízek kárára, sőt. Garantáltan nem fogjuk megbánni, és a gyomrunknak is jól jöhet egy kis felszabadító pihenés.

Tíz évvel ezelőtt még furcsán néztünk a vegán étkezési trendekre, a teljes egészében növényi alapokra helyezett táplálkozásra. Ma már jól tudjuk, hogy többről van szó, mint egy életmód – és a tudatos döntések sora a gasztronómiát is átalakította. A világ vezető éttermei klasszikus degusztációs ételsoraik mellett vegán menüket is kínálnak, és a trend Magyarországra is elért, ráadásul nem csak a fine dining szegmenst érinti.

2021 volt az az év, amikor Daniel Humm, a három Michelin-csillagos New York-i Eleven Madison Park séf-tulajdonosa legendás éttermét 100%-ban vegán fine dining szentélyként nyitotta újra. A dán Geranium és Rasmus Kofoed 2022-ben váltott teljesen növényi alapú menüre, ugyanebben az évben a The World′s 50 Best Restaurants a világ legjobb éttermévé választotta őket. Alain Ducasse francia séflegenda 2022-ben vegán burgerezőt adott Párizsnak. Csak néhány érdekes példa arra, hogy az elmúlt években milyen átrendeződések történtek az élvonalban. Ha pedig a világ vezető séfjei, gasztronómusai előbb választják csúcsalapanyagnak a napraforgómagot, mint a langusztát, akkor érdemes nyitottan állni a változás elé.

A hazai csúcséttermek többsége már vegán menüsort is kínál, ami nagy öröm a növényi étrendet követőknek és a kísérletező kedvűeknek. A trend szerencsére nem marad a magasgasztronómia szintjén, a nemzetközi ízekkel és komfortételekkel foglalkozó éttermek között is találunk olyat, ahol ugyanolyan kiemelten kezelik a zöldségeket, a hüvelyeseket, a gyümölcsöket, mint a hús- és a halféléket.

Vegán Hét – még több kihívás

Október 21–27-ig 100%-ban vegánná válik a Pingrumba, megmutatják a saját elképzeléseiket a témában, és maximumon dolgozik majd a kemence és a grill is. Ezzel a héttel szeretnék felhívni a figyelmet az állati eredetű alapanyagokat mellőző gasztronómiában rejlő kreativitásra, variálhatóságra.

Végh Marcell, a Pingrumba kreatív séfje komfortosan mozog a vegán gasztronómiában:

„A mindennapokban is úgy épül fel az étlapunk, hogy 80%-ban növényi alapú fogásokat készítünk. AVegán Héten az alapvetően húsos ételeinket zöldségekkel helyettesítjük, de ez nem megy soha az ízek kárára. Az is előfordul, hogy elhagyunk egy állati eredetű hozzávalót – mint például a mejadránál a joghurtot –, vagy helyettesítjük egy növényi alternatívával (ilyen a méz és az agávé- vagy a datolyaszirup esete). Új ételekkel is készülünk, és persze most is gazdagon használjuk az ambát (bagdadi eredetű mangószósz), a jemeni zhugot és a levantei zaatar fűszerkeveréket.”

A készítési metódusok sokféleségére is figyelnek: a sütés, grillezés Bertha kemencében és jakitorin, a füstölés és a fermentálás is hoz új ízeket és textúrákat. Egy tányéron belül úgy játszanak ezekkel, hogy a végeredmény mindig színes és ízekben gazdag legyen.

Természetes, hogy ezen a héten is megtaláljuk a ház hummuszát, ami a világ legjobb tahinijével, a Har Brachával készül. Klasszul illeszkedik minden mezze elé vagy közé a sült paprikából és dióból készült muhammara (szír sültpaprika-krém), izgalmas a tofuból készülő labneh, ami most karalábéfeltétet kap.

Az évek alatt kedvenccé vált gránátalmás sült máj főszereplője a faszénen grillezett cékla lesz. A Pingrumba shawarmájába laskagomba kerül, és persze minden kiegészítő fermentált elem is rákerül az ízletes tálra.

Levezetésnek étcsokis mousse, szeder és tahini kap helyet a desszertek között. A vegán ételsor mellé kihagyhatatlan a közép-európai régióból szelektált natúrbor-kínálat és persze a házi kombucha, aminek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néha túl gyorsan elfogy.

(Borítókép: Szécsi Noémi - Pingrumba)

Pingrumba

A belvárosi Dobrumba nagytestvére, ahol autentikus keleti ételeket kóstolhatunk „Kairótól Kalkuttáig”. Nagyobb társaságoknak kötelező célpont, hiszen az ételek nagy része megosztásra készült.

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék