Csalódás az új Woody Allen-premier, de csak a vérbeli rajongóknak

Woody Allen színházi darabjainak világpremierje olyan ritka itthon, mint a legendás fehér holló, de valószínűleg máshol is párját ritkító kulturális eseménynek számít. 

Őszintén szólva elég felületesen ismerem Woody Allen színpadi munkáit, és ezzel nem vagyok egyedül, mert elsősorban mint filmrendezőt, másodsorban pedig mint írót ismerjük és szeretjük őt. Amit esetleg láthattunk tőle színházban itthon, az csupa olyan előadás volt, amit filmként korábban már láttunk a moziban. Még a Játszd újra, Sam! is ilyen, pedig az eredetileg tényleg színdarabnak készült 1969-ben, a film pedig 1972-es.

Elnézve Woody Allen munkásságát, nem nehéz észrevenni, hogy viszonylag kevés volt eddig a színpadi munkája, talán mert számára csak egy szakmai kirándulással ér fel a színház, fene se tudja. Az biztos, hogy a színházban csinálhat, írhat például olyasmit, amit filmen nem szokott. A Brooklyni mese pont egy ilyen darab: ő írta ugyan, de a végeredmény nem kimondottan Woody Allen-es, legalábbis nem úgy, ahogy azt a filmjei után várnánk tőle. 

A mű születésének története szerint a Covid hónapjai alatt a lakásába zárt Woody Allen valamivel le szerette volna magát foglalni, így elkezdett írni egy színdarabot, ami tőle szokatlan, bohózatszerű könnyedséggel meséli el, hogy borítja fel fenekestül egy Raffaello-festmény egy maffiózócsalád egyszerű, bűnözői hétköznapjait. Mindezt úgy, hogy a szerzőre jellemző tipikus témákat ezúttal hanyagolja, mindössze a művészet és az egyén viszonyára kérdez rá, de mivel a Brooklyni mese egy zenei és dalbetétekkel tarkított vígjáték néhány komikusan eltúlzott karakter csetlés-botlásáról, ezért a válaszok sem különösebben mélyek. De erre az előadásra elsősorban nem is az elgondolkodás, az elmélyülés kényszere vezet, hanem a puszta szórakozásért ül be rá a néző.

Ne kerteljünk: a Brooklyni mese, még ha nem is volt ujjgyakorlat Woody Allen számára, könnyű falat biztosan. Amit látunk, az egy súlytalan gengszterkomédia teljesen veszélytelen, de komikus alakokkal. Inkább a kabarék meg a vidám színpadok harsány nevettetése jellemzi, mint a filozofikus humor. És mielőtt valaki azt hinné, hogy fanyalgunk, most mondjuk, hogy nem: a Brooklyni mese remek szórakozás, igazán kikapcsoló két és fél óra (egy szünettel), csak más közönségnek való, mint a New York-i rendező filmes munkái. Vagy könyvei. Senkit ne tévesszen meg, hogy a plakátra ki van írva: Woody Allen. Persze azért ne legyünk igazságtalanok se, mert egy-egy jól elhelyezett riposztban, kifakadásban vagy megjegyzésben ott van a szerző fanyar, kissé bizarr és zavarba ejtő abszurd humora is a darabban.

A történet szerint van egy tipikus brooklyni maffiózócsalád, melynek feje, Sal a ranglétrán egyre feljebb törő vagy csak törni vágyó középvezető (Mészáros Máté játssza, viszi a vállán az egész előadást, húzza a csapatot). Felesége egykor táncosnő volt, két lányuk egyike, az ifjabb a szülői mintát továbbörökítő bulikirálynő, míg nővére a lázadó, fura ruhákban jár, olvas és szereti a festészetet. Mindkettőnek komoly udvarlója van, természetesen jól nevelt ifjú gengszterlegények. Kellőképpen bűnnel terhelt, mégis könnyed és felületes az életük. Bűnöznek, költenek, nagyzolnak. De aztán tolvajok ellopnak egy itáliai múzeumból egy értékes reneszánsz festményt, egy Raffaellót, ami hősünknél köt ki – neki ugyan nem tetszik, drágállja is, de végül befektetésképpen megveszi, és a falra akasztja. A kép pedig mindenkire hatással van.

A darab arról szól, hogy egy klasszikus műalkotás közvetlen közelsége kiből mit vált ki, hogyan változtatja meg az egyes embereket. Ez így, röviden elmondva száraznak és tipikusan értelmiségi drámázásnak tűnik, de Woody Allen a könnyebbik végét fogta meg a dolognak, és egy bohózati keretbe ágyazva meséli el a maffiózócsalád tagjai és környezete változását – és utóbbiba nemcsak az emberek, hanem az életterük is beleértendő. Egyetlen szereplő, a történések középpontjában álló Sal értetlen az eseményekkel szemben, egyedül ő nem változik, de neki nincs is más gondja, mint hogy hadd üljön már végre kicsit nyugiban a foteljében. Ő csak élvezni akarja a hatalmát meg azt az üres semmit, azt a büszkeséget, amit attól érez, hogy soha az életben be nem tette a lábát egyetlen múzeumba vagy könyvtárba, meg a párducmintás kanapét és a többi igénytelen, giccses bútort, amit a bűnözői életmóddal és egy rakás pénz felhalmozásával elért. Van, akire nincs hatással az igazi művészet. 

Brooklyni mese

• Írta: Woody Allen
• Rendezte: Szabó Máté
• Szereplők: Mészáros Máté, Járó Zsuzsa, Scruff Milán, Cseh Judit, Bíró Panna Dominika, Mészáros Martin, László Lili, Rohonyi Barnabás, Dékány Barnabás, Ficzere Béla
• Hossz: 2 óra 30 perc (egy szünettel)
• Játsszák: október 18., 28., november 2., 16., 22.
• Helyszín: Belvárosi Színház
• Jegyvásárlás

(Borítókép: Éder Vera)