A X. kerületi Ihász utca 29-es szám gyakorlatilag egy kisebb parknak is megfelelne – az utcáról bepillantva csak egy díszesebb tégla „őrbódét” látunk a fák között. A kisebb építmény viszont más titkot rejt, méghozzá egy föld alatti világot, két, egyenként 11 000 köbméter víz befogadására alkalmas víztárolót.
Az 1868 és 1871 között épült létesítmény az első pesti vízmű ellennyomó medencéjének készült, ugyanis 1866-ban, az akkor még nem egyesített városban a pesti oldalon súlyos ivóvízproblémák jelentkeztek. Míg Budán a középkorból maradt sváb-hegyi források elégségesen ellátták a lakókat, addig Pesten – többek közt a szennyezett víz miatt – kolerajárvány tört ki.
Sürgősen megoldást kellett találni a vízellátásra, így William Lindley, Londonból ideérkezett mérnök segítségével villámtempóban, csaknem fél év alatt megépült a mai Kossuth téren az ideiglenes Pesti Vízmű. Ez 15 évig segítette a domborzatilag kedvezőtlenebb Pest vízellátásának korszerűbbé tételét. A vízműnek azonban egy ellennyomó medencét is kellett építeni, melynél fontos volt a szintkülönbség is, és végül Kőbánya területén jelölték ki neki a megfelelő helyet. A Pesti Vízmű a városrészek egyesítése után, a Parlament építési munkálatainak megkezdésénél zárt be.
Nem úgy „testvérintézménye” a kőbányai víztároló, ami
a mai napig (153 éve) zavartalanul működik és látja el feladatát.
Évente egy-két nap (Kulturális Örökség Napjai és/vagy a víz világnapja) léphet be halandó a katedrálisokat idéző, lélegzetelállító intézménybe, melynek építését olasz kőművesmesterek segítették. A víztárolóba lépcsősoron juthatunk le, innen egy csigalépcső vezet az építmény „gyomrába″.
A felhasznált téglák hazaiak, ha figyelmesen szemügyre vesszük őket, néhányban látszik a „Tatai Uradalmi Téglagyár″ nyomás. Többszínű téglával is találkozunk, s persze a víz is színezi őket, a két oszlopsoron egészen jól látszik, meddig telik meg a csarnok vízzel. Az eltérő színek miatt szinte mozaikosnak tűnnek a falak, ezzel emelvén a különleges létesítmény esztétikai élményén.
A víz a két, „szökőkútnak” is beillő márvány beömlőnyíláson áramlik be a csarnokba, mikor feltöltik azt, és körülbelül 12 óra alatt éri el a kívánt szintet. Igazán érdekes érzés egy ilyen monumentális, föld alatti épület gyomrában középen állva azon tűnődni, hogy micsoda mérnöki munka kellett ahhoz, hogy ma is működjön az intézmény. Itt jegyezzük meg, hogy a kőbányai telep Ferihegytől Cinkotáig több százezer ember háztartását látja el a Szentendrei-sziget csápos kútjaiból származó vízzel.
A víztárolóban állva gyarló módon persze azon is elgondolkodtunk, hogy mennyire menő lenne itt egy koncert vagy egy buli, de ez persze csak vágyálom marad. Azon sem csodálkoznánk, ha egy videójáték helyszíneként tűnne fel a csodás téglacsarnok.
(A fotók egy korábbi bejárás alkalmával készültek.)
