A maga korában a város legmodernebb épületei közé tartoztak a Pozsonyi úti Palatinus-házak, amelyek ma már ott vannak a szebb napokat látott épületek sorában is, hiszen a homlokzatot elnézve a tömb megérdemelne egy alapos felújítást. A Margit-szigettel szemközti telken 1910-ben indult meg az építkezés, a munkálatok pedig olyan rohamtempóban zajlottak, hogy két év alatt fel is épültek a bérházak.
A Pozsonyi úti telek eredetileg József főherceg tulajdonában volt, ezt szerezte meg 1910-ben a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Rt. A telket egyébként a főváros a Margit-szigetért (meg némi készpénzért) cserébe adta korábban a főhercegnek, hiszen a sziget egészen addig a Habsburgok tulajdonában volt, amit jóval korábban még József nádor parkosított és rendezett. A nádor szó pedig itt kavar be egy picit, hiszen sok helyen olvashatjuk, hogy ezek a Pozsonyi úti telkek a nádor tulajdonában voltak, és innen jöhet a Palatinus név is, ami a nádor latin megfelelője. Ám a Margit-szigetet már jóval József nádor halála után szerezte meg a főváros: József Ágost főhercegtől 1908-ban, így nagy valószínűséggel nem a nádorról nevezték el a házakat.
A Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Rt. a Monarchia legnagyobb vállalkozói közé tartozott, így nem véletlen, hogy egy jól menő építészt szerettek volna felkérni a projekt megtervezésére. Vidor Emil az 1900-as években jobbnál jobb épületekkel látta el Budapestet, ő tervezte többek között a Bedő-házat, a Városligeti fasor több villáját, de a Népszínház utcai Polgári Serfőzde bérházát is. A 20. század elején egyszerre volt jelen a szecesszió, a historizmus és a modern építészet, így nem meglepő, hogy a Palatinus-házak is egy szecessziós, jobban mondva a Vidorra ható jugendstil jegyeit hordozzák magukon.
A Pozsonyi út és a rakpart közötti szakaszon tágas és világos, 2, 3 és 5 szobás lakásokkal ellátott bérpaloták épültek, amelyek fürdőszobájában egy külön csapból még a margitszigeti termálvíz is elérhető volt – a csövek egy idő után tönkrementek, mert az ásványi lerakódások eltömítették.
A budapesti építkezések közül messze kiemelkedik a »Palatinus« gyönyörű vállalkozása, amely dicséretes célul tűzte maga elé, hogy a főváros legszebb és legegészségesebb helyén, remek kilátással s mégis közel a központhoz, a legkényesebb igényeket kielégítő és mégis olcsó, a mai nehéz házbérviszonyok között igen könnyen elviselhető áron, igazi modern otthonokat teremtsen a jó lakást annyira szomjúhozó fővárosi közönségnek – olvasható Az Újság 1911. októberi számában.
Bár a Margit hídon sétálva mindig azt gondoljuk, hogy ezekre a házakra ráférne egy alapos felújítás, a probléma nem új keletű: már az 1930-as évek végén is a lakások rémes állapotára panaszkodtak a lakók, de a vállalat a sok panasz és negatív vélemény hatására végül elvégezte a szükséges felújításokat.
„Ezeknél nem lehet semmiben sem alkudozni, csak azt csinálják, amit ők jónak látnak. Pl. a mosogató is rémes állapotban van, mint minden, de nem adnak helyette másikat, mert nem lyukas tehát használható” – olvasható egy levélrészlet a Lakás-Történet oldalon.
Az öt épületből álló tömb Jászai Mari térhez közel eső háza a Duna felé franciaudvaros, a többi épület között pedig egy magánutca vezet át, eredetileg még saroktornyok is díszítették – ez volt az elsődleges ismertetőjegye. A tornyok jó része a II. világháborúban megsemmisült, az 50-es, 60-as évek újjáépítési hullámában pedig nem építették vissza őket, hiszen az akkori hatalom a kapitalista Nyugattal azonosította a kupolákat és az ornamentikát is. A szocializmus idején a partra néző franciaudvart beépítették: a belügyesek étkezdéje lett belőle.
Források:
- Mártonffy Melinda: Franciaudvaros bérházak Budapesten, II. kötet
- Dvorszky Anikó: Palatinus Budapesten – a Margitszigettől Újlipótvárosig
- Lakáskeresés és otthonteremtés a II. világháború kezdetén: Palatinus-házak, 1939–1940
