A Budapest100-nak köszönhetjük, hogy rátaláltunk ezekre a különös formájú házakra a Kis-Sváb-hegyen, ami a megjelenésén túl azért is különleges, mert a 70-es években a magyar rádiós és televíziós újságírás színe-java itt élt. Sőt, ami még ennél is jobb, ők maguk vettek részt az építésben. Bejártuk az Álom utcai házakat, ahonnan fantasztikus perspektívából is látszik a város.
Többször is írtunk már arról, mennyire meg nem értett a késő modern építészetünk, holott csupa érdekes építményt köszönhetünk neki. Ilyen a Déli pályaudvar, a Gellért-hegyi Gruber József víztároló, a Semmelweis Egyetem toronyépülete, a lakótelepek és több társasház is, mint az Álom utca 16–18. épületei. Ez a három hengerház a 70-es évek egyik különös projektje:
itt nem az állam vagy a főváros állt a beruházás mögött, hanem az a nagyjából 40 család, akik a későbbiekben beköltöztek, ugyanis saját maguknak építették fel.
A házak történetéről Dobrányi Ákos mesélt nekünk, aki maga is itt töltötte gyerekkorát, és akinek a szülei is kivették részüket az építkezésből.
A kalákában való építés ma már egy kevésbé ismert fogalom, pedig régen, különösen a falvakban sokszor így, csoportosan, közös erővel, egymás erőforrásait használva építették fel a házakat. Itt pedig azért is hozzuk fel, mert a kis-sváb-hegyi körházakat is így, kalákában építették. Az építkezést egyébként a Magyar Televízió szakszervezete kezdeményezte, hogy lakást adhasson a dolgozóinak, az elképzelésük pedig az volt, hogy az egészet önerőből hozzák létre.
A lakók fizikai munkát is végeztek: ástak, téglát és sittet hordtak, betonoztak vagy locsolták a betont. Így esett meg, hogy például Peták István újságíró, az Ablak című műsor főszerkesztője és a Magyar Televízió későbbi elnöke többek között betont locsolt, vagy épp a darut kezelte. Rajta kívül olyan híres rádiós és televíziós újságírók éltek itt, mint Bölcs István, a Magyar Rádió ifjúsági főosztályának rovatvezető-helyettese és a 168 Óra szerkesztő-műsorvezetője; Radnóti László sportriporter, Gubcsi Lajos, a Magyar Ifjúság főszerkesztője vagy Sas István reklámfilmes.
Az eltelt évtizedek alatt sokféle neve volt ezeknek az épületeknek, a Budapest100-ra készített plakáton is különböző elnevezések olvashatók, így a Martinovics-hegyi körházak, Hengerházak, TV-házak és a kis-sváb-hegyi körházak éppúgy megtalálhatók itt, mint a Mikrofonházak – mi így olvastunk róla mindenhol – vagy a Körházak, ahogy Ákos elmondása szerint ők mindig is hívták őket.
A TV és a Mikrofon elnevezés az itt lakó sok rádiós és televíziós személyiségre utal, akik egyébként Mikrofon Lakásfenntartó Szövetkezet néven indították el a beruházást.
A szépen gondozott, ám mégis vadregényes kertben egymás mellett 3 épület helyezkedik el – Drávai Tamás építész tervezte őket –, ezek felülnézetből egy háromlevelű lóherét formáznak, ezekben vannak a lakások. Ezek az akkori korszakhoz képest viszonylag nagy alapterületűek: 90 négyzetméteresek, ellenben minden lakás alaprajza egy kicsit más, hiszen mindenki saját maga döntötte el, hogyan osztja fel. Egyébként az épületekben 12, 14 és 15 lakás van, és a kezdetekkor még a tetőre is ki lehetett menni, amolyan tetőteraszként használták. Dobrányi Ákos elmondta, hogy akkoriban nemcsak a panoráma volt különleges, de szuper rálátás volt az augusztus 20-i tűzijátékra is.
Ezt a három házat valójában nemcsak a formája és a létrejötte teszi különlegessé, hanem maga a környezete is. Bár a terület sokáig hadi funkciókat látott el, erre ma már csak egy elhagyott bunker emlékeztet, s míg a környék egy része beépült, a másik természetvédelmi terület lett. Egy ilyen helyen, a budai Várra, az Országházra, a Mátyás-templomra vagy akár a Gödöllői-dombságra nyíló panorámával és ilyen különleges elrendezéssel a mai napig zseniális lehet élni, amit ottjártunkkor egy picit meg is irigyeltünk.
