Az előkészületek és az építkezés
Az 1867-es kiegyezés sok pozitív folyamatot elindított az ország fejlődésében, ennek egyik eredménye volt a Fővámház megépülése is. Az élet minden egyes területét szabályozni kellett, és ennek részeként már 1868-ban megszülettek azok a törvények, melyek a magyarországi vámszedést szabályozták. Ezt követően, 1872-ben alakították ki a független vámhivatali rendszert. Ekkor merült fel az az igény is, hogy szükség lenne egy központi épületre, amelyben nemcsak a fővámhivatal találna otthonra, hanem irodák és raktárhelyiségek is. Első körben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter által a mai Kossuth tér (amit akkoriban Tömő térnek hívtak) lett kiszemelve az építkezésre, az a terület, ahol ma az Agrárminisztérium áll, ami azokra az alapokra épült fel, amiket még a Fővámház miatt fektettek le. Ugyanis a munkálatok elkezdődtek, ám elég gyorsan le is állíttatta azokat a Pest város Építő Bizottmánya.
A bizottmánynak elsősorban városrendezési kifogásai voltak, és hosszú távra gondolva változtatta meg a leendő Fővámház építési helyszínét. Andrássy Gyula miniszterelnök javaslatára végül az akkori Só teret, az egykori dohányraktár helyét jelölték ki az építkezésre, mivel közel esett a raktárakhoz, a Dunához és a vasúthoz is. A kor meghatározó építésze, Ybl Miklós készítette el az épület tervét, amit aztán többször is átdolgozott, de nem saját elhatározásból, hanem a politikusok nyomására. A munkálatok végül négy évig tartottak: az 1870. július 4-én kezdődött építkezés 1874-ben fejeződött be, és az év május 1-jén átadták a lenyűgöző méretekkel bíró, neoreneszánsz stílusú Fővámházat. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ekkor nevezte át a teret is az új épület után Fővám térnek.
A 170 méter hosszú és 56 méter széles palota építésének összköltsége 3 250 000 forintnál állt meg.
Az épület
A kétemeletes, monumentális Fővámházban három belső udvart, 290 hivatali helyiséget, 30 konyhát és 140 lakószobát alakítottak ki. A földszinti részt sínek foglalták el, ezeken érkeztek a vámolandó árucikkek az épületbe. A pincében kazánház, mosókonyha, fáspincék és öt nagy raktár kapott helyet. Utóbbiakat zsilippel zárható alagutakkal kötötték össze a Dunával. Az alsó rakpartra nyíló kapukat is kialakítottak. Az építkezésben a kor több jó nevű iparosa és cége vett részt alvállalkozóként. Például az üvegesmunkákat a Róth család végezte el, a felvonó beszállítója pedig a Ganz volt.
Az épület jelképes szobrokat is kapott, összesen huszonkettőt, ezek mindegyike Sommer Ágost szobrászművész alkotása. Az egykori Fővámház Duna felőli oldalán 10 szobor látható, ezek a törvényt, a hatalmat, a tudományt, a vasutat, a hajózást, a nehézipart, a gépgyártást, a textilipart, a kereskedelmet és a jólétet szimbolizálják egy-egy antik isten képében. A déli homlokzaton hat jellegzetes magyar mesterség látható: révész, pásztor, madarász, halász, vadász és pákász (mocsaras területeken növénygyűjtő-halászó-vadászó életformát élő ember).
Az északi, vagyis a térre néző oldal homlokzatán allegorikus erényszobrok láthatók (remény, bátorság, igazságosság, hit, remény, szeretet).
Az épület hivatalos neve Fővámpalota vagy Fővámház volt, de a köznép gúnynévvel is illette: sóhivatalként hivatkoztak rá. Ez alapvetően a túlzott bürokráciára utalt, de más is állt a háttérben. A tér korábbi neve Só tér volt, mivel egy sópiac működött itt, és itt állt a sóraktár, illetve a sótisztek lakásai is a környéken voltak. A tér átnevezése ellenére a pesti lakosság fejében továbbra is megmaradt a régi név és a környékre jellemző tevékenység, amit összekapcsoltak a Fővámház hivatal jellegével.
Így ragadt rá a sóhivatal gúnynév.
Utóélet
A Fővámház a II. világháborúig töretlenül működött, bár az időnkénti árvizek kikezdték az alapját, ezért állandóan épületmegerősítő munkálatokat kellett elvégezni rajta. A háború során a mérete, a fekvése, a Duna és a híd közelsége miatt felértékelődött a szerepe, fontos katonai támaszpontként hasznosították előbb a németek, majd a szovjetek. Ennek köszönhetően a háború végére mind a környék, mint a Fővámház erősen megrongálódott. Az épület annyira, hogy még az elbontása is szóba került, ám végül az újjáépítés mellett döntöttek, pedig szinte csak a külső falai maradtak meg.
A munkálatok 1946-ban kezdődtek el, és közben jött az ötlet, hogy ne az eredeti funkciójában épüljön újjá, hanem alakítsák át egyetemmé. Az erre irányuló terveket Halászy Jenő és Müller Miksa készítette el, 1948-ban pedig hozzá is fogtak az építéshez. Többek között beépítették a mellékudvarokat, a díszudvarból aula lett, előadókat és szemináriumi termeket, valamint könyvtárat alakítottak ki benne, és még egy új lépcsőházat is kapott az épület. Az épületszobrokat pedig újrafaragták. A Marx Károlyról elnevezett Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem az 1950/51-es tanévtől kezdte meg a működését. Az épületet később többször felújították és a korhoz igazítva kiegészítették (például laboratóriumot és számítóközpontot), majd többszöri átalakítást követően az egyetem nevet váltott: 2004 óta Corvinus Egyetemként működik az egykori Közgáz.
Források:
