A páratlan szépségű Dunakanyar csodás túraútvonalakkal kecsegtet a nyárra és az őszre, a folyó közelsége miatt pedig nem is egy helyen csobbanhatunk. Ez a környék azonban annyira sokarcú, hogy a susogó lombok szegélyezte túraösvények mellett további kihagyhatatlan élmények is várnak bennünket: művészek kedves otthonai, titkos kertek és romantikus templomromok. A teljesség igénye nélkül ajánlunk most néhányat.
1/10
Mesetó (Sződliget)
Nyaranta szerdán, szombaton és vasárnap, látogatási időben nézhetjük meg a Mesetónak is nevezett sződligeti horgásztavat, ami a partján található, fából készült kis horgászkunyhók miatt úgy fest, mintha tündérek vagy manók laknák. Ha szerencsénk van, akkor reggel vagy délután, esetleg egy kiadósabb záport követően még a víztükörről felszálló párában úszó tájat is láthatjuk, amely egyenesen a legendák világába röpít bennünket. A környéken lakó állatok nyugalma miatt négylábú kedvencünket otthon kell hagynunk, és a bicikliket is távolabb kell leparkolni, a látogatás a mobilos fotózással egyébként teljesen ingyenes.
2/10
Hajótemető (Pilismarót)
Pilismarót jó hely, könnyen kirándulhatunk innen a Dobogó-kőre vagy a Vaskapuhoz. Ha ilyen kalandra adnánk a fejünket, mindenképp nézzük meg a kísérteties, disztópikus látványt nyújtó hajótemetőt is, amit a Dunapart utcán át, az Akácfa utca melletti földútról tudunk megközelíteni. Az egykori kavicsbánya területén kialakult öbölben régen mederkotrásra és jégtörésre használt hajókat – inkább roncsokat – találunk, amelyek kísérteties hangokat hallatva himbálóznak a vízen. Az óriás gépeket ma már nem lehet használni, szigorúan őrzik is őket, hiszen nagyon veszélyes felmászni rájuk. Inkább csak tisztes távolból kémlelhetjük az érdekes látványt.
3/10
Gorka Múzeum és Zsengélő Café (Verőce)
A Gorka keramikuscsalád neve ismerősen cseng, hiszen csodás egyedi kerámiáik mellett olyan alkotásaik is készültek, amelyek sok otthonba eljutottak a 70-es években. Verőcére Gorka Géza költözött ki a városból, egykori lakhelyén rendezték be a család három generációjának alkotásait bemutató múzeumot. Lassan egy éve pedig a házhoz tartozó kertben, az egykor zsengélésre (a kerámia égetésének egyik fázisa) használt kis épületben Zsengélő néven a Dunakanyar egyik leghangulatosabb helyét alakították ki. A múzeum péntektől, hétvégeken tart nyitva (felnőttbelépő 1200 Ft), de előzetes belejelentkezéssel hétközben is látogatható, a Zsengélőben viszont mindennap várnak, csodás kerttel, esős időben pedig az egykori keramikusművész kemencéjének látványa melegít át a beltérben. A hely a vonatállomástól is könnyen megközelíthető, az egyik túrajelzés pedig közvetlenül előtte halad el, így tökéletes kezdő- vagy végpont lehet kiránduláshoz.
4/10
Vinczemill (Szentendre)
Szentendre a művészek városa. De milyen papírra készítik alkotásaikat a legnagyobbak, például Aknay János, feLugossi László, ef. Zámbó István, drMáriás? Sok esetben Vincze László egykori, malomépületből kialakított műhelyében, ősrégi, kézművestechnikával készült papírjain kelnek életre a legszebb alkotások. A Vinczemill munkája nemcsak helyben örvend hírnévnek, hanem világszerte ismert, az angol királyi családtól köszönőlevelet őriznek, de George Bush levéltárába, a Tokiói Papírmúzeumba és a Bécsi Levéltárba is bekerültek munkáik. Érdemes betérni nemcsak akkor, ha megnéznénk, hogyan dolgozik a mester, hanem akkor is, ha szeretnénk érdekes kiállításokat látni vagy a boltban vásárolni valami szépet.
5/10
Körtvélyes Kert (Verőce)
Verőce közelében, a Fenyveshegyen, csodás túraútvonalak közelében található a Körtvélyes Kert, ami két hobbikertész közös, több mint 6 éves munkájának eredménye. A kifejezetten száraz területen a különleges öntözőrendszernek köszönhetően buja zöld oázis jött létre. A korábbi gyümölcsösből megtartották a fákat, és csodás gyep is várja a látogatókat, az itt található 4000 növényfaj pedig lepkéknek, szarvasbogaraknak is otthont ad. Nemcsak a környezet, de a kilátás is csodás, a kertben található régi hintát felújították, erre fel is pattanhatunk, és úgy érezhetjük, mintha a Dunakanyar csodás hegyei között repülnénk. A kert megadott időpontokban, előzetes jelentkezéssel látogatható, a részleteket a Facebook-oldalukon találhatjuk.
6/10
Bertényi Miklós Füvészkert (Visegrád)
A családokkal és gyerekekkel zsúfolt Apátkúti-völgynél, a – nevével ellentétben nem is olyan kemény – Spartacus-ösvénytől néhány lépésre találjuk a Bertényi Miklós Füvészkert bejáratát. Megéri megvásárolni a belépőt (1000 Ft, az Ördögmalom Étteremben kapható, vigyünk készpénzt) és megnézni ezt a csodás látnivalót, hiszen itt a széles erdei utakon jóval nagyobb nyugalomban élvezhetjük a háborítatlan természetet. A füvészkertnek két főbb része van: az egyik a tulajdonképpeni arborétum a kanyargó ösvényeivel, a másik pedig az Erdőanyai-szurdok vadregényes környéke. A terület az 1960-as években kezdte elnyerni jelenlegi formáját, a sokfajta fenyő és több egzotikus növény mellett az eredeti növénytakaróból itt maradt évszázados faóriások is hűsebbé, zöldebbé teszik utunkat.
7/10
Szőnyi István Múzeum (Zebegény)
Zebegény kétségtelenül a Dunakanyar egyik leghangulatosabb települése, szűk utcácskái, gyönyörű fák közül előbújó bájos házai egészen elbűvölő hatást keltenek. A picike helység látnivalóit akár külön toplistába is összegyűjthetnénk, hiszen van erdélyi fatemplomok mintájára épült temploma, festői vasúti hídja, hajózástörténeti múzeuma, kápolnája, strandja... Bele se vágunk, mert úgyis kimarad valami a listából. Ezért nem is tagadjuk, hogy a Szőnyi István Emlékmúzeumot (1800 Ft a belépő) egy gyermekkori élmény miatt választjuk ebbe a listába. A festő házában sétálva nemcsak művészetével ismerkedhetünk, hanem visszacsöppenünk egy lassabb, szebb, a természethez közelebbi világba is, ahonnan nagyon nehéz távozni. Ha meghosszabbítanánk az élményt, többféle nyári alkotótáborba is ellátogathatunk a környéken.
8/10
Homoksziget (Göd)
Noha most még eléggé magas a dunai vízállás, a nyár aszályosabb részében trópusi tájakat meghazudtoló strandokkal is vár a Dunakanyar. Az egyik kedvelt homokos part a kisoroszi szigetcsúcsnál található (képünkön), a másik pedig a homoksziget Gödön. Mindkét helyszín egész jól megközelíthető bringával is, a kiadós tekerés után pedig különösen jól fog esni egy kis lazulás a homokos parton. A szigetek látogatása jól kombinálható városnézéssel és különböző túrákkal is, ha Gödöt választjuk, ne hagyjuk ki a nemrég rendbe rakott Huzella Kertet sem.
9/10
Törökmező Turistaház – Kalandpark és Kis-Állatpark (Nagymaros)
Kollégánk beszámolója szerint a Törökmező-körtúrának már a kezdőpontját is nehéz elhagyni, itt találjuk ugyanis, a kellemes italokat, kávét kínáló turistaház szomszédságában a miniállatkertet, ahol meglepően barátságos és érdeklődő tollas és szőrős lakók várják, hogy megismerkedhessenek velünk. Nyuszik és papagájok, aranyfácán és szurikáták nehezítik bájos jelenlétükkel a továbbhaladást, pedig kirándulás közben is csodás élmények várnak.
10/10
Sajdik Gyűjtemény (Vác)
Nemrégiben gyűjtöttük össze Vác nevezetességeit, amelyeket egy könnyed séta keretében is bejárhatunk, a Sajdik Gyűjteményről pedig külön cikkben is beszámoltunk. Sajdik Ferenc, az idén 93 éves grafikus, Gombóc Artúr vagy a Nagy ho-ho-horgász figurájának megalkotója karikatúrákat és mintegy 300 könyvhöz illusztrációkat is készített, sajátos világa pedig akkor is ismerősnek fog tűnni, ha nevét esetleg még nem hallottuk. A gyűjtemény Vác központjában kapott méltó otthont, a szép kisvároshoz pedig különösen jól illeszkedik Sajdik kedves, tréfás világa. Nem érdemes kihagyni.
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!