Kiss Miklós dizájner-képzőművész világviszonylatban is különleges dolgot alkotott: egy nyilvános WC-t, amit pop-artos csomagolással látott el.
A romkocsmák és a szabadulószobák után – de akár a Flippermúzeumot is idesorolhatjuk – egy újabb olyan dolog született Budapesten, ami annyira a párját ritkítja, hogy nem is nagyon tudunk hasonló nemzetközi példával előállni. A Pop&Roll Art Toilet két egymástól látszólag nagyon távoli dolgot hoz egy platformra, a vécézést meg a képzőművészetet, és az a nagy helyzet, hogy a helyszín bejárása után azt kell mondjuk: az ötlet működik, de olyannyira, hogy alig várjuk, hogy a belvárosban járjunk, és ránk jöjjön a szükség, hogy aztán betérhessünk ide. Persze akkor is megtehetjük ezt, ha épp nincs ingerünk kis- és nagydologra, hisz az esztétikai élményben ezek nélkül is részesülhetünk.
Amikor a belvárosi Dorottya utcában megnyitott a Madame Tussauds budapesti viaszszobor-múzeuma,
üresen és kihasználatlanul maradt egy elég nagy méretű, föld alatti és zegzugos helyiség,
ami az épületen belülről és az utcáról is elérhető. A múzeum nem tudott vele mit kezdeni, merthogy egy WC-ről van szó, és ekkor jött az ötlet: megkeresnek művészeket, hogy látnak-e benne fantáziát, tudnának-e valamit kezdeni a művészi szempontból különös és nem mindennapi térrel. A legtöbben visszadobták a felkérést, ám ekkor jött a képzőművészet és a dizájn közötti határokat feszegető Kiss Miklós (ő Maurer Dóra tanítványaként végzett a Képzőművészeti Egyetem grafika–festő szakán), akinek viszont megmozgatta a fantáziáját a senkinek nem kellő WC, hogy egy igazán mellbevágó és polgárpukkasztó dolgot lehetne oda megtervezni. És nekilátott.
A WC tervét Miklós egymaga tervezte meg, de volt két segítsége is ebben: egy 3D modellezésben jártas szakember és egy építész. Továbbá a kivitelezési fázisban iparosok hada: volt, aki a mozaikokkal rakta tele a falakat, volt, aki szekrényeket készített, de külön embere volt a hangosításnak, a fényeknek, az illatnak és a zenének is. A WC pár hónapja megnyitott, különösebb marketingtevékenység és hírverés nélkül, pusztán a szájhagyomány erejére építve.
De mit is láthatunk, ha beugrunk a Pop&Rollba a dolgunkat végezni?
Miklós a rá jellemző műalkotások köré tervezett egy összefüggő univerzumot, ami egyfelől ironizálva reflektál arra a társadalmi jelenségre, arra a modern kori egokultuszra, amire leginkább a kényszeres Instagram-kompatibilisság és még kényszeresebb szelfiláz a jellemző, másfelől pedig saját magára is visszautal az alkotó, hisz a komplex mű (maga a WC) elemei Miklós művészi pályájának leghangsúlyosabb darabjai, valamint a gyerek- és fiatal korának (80-as évek vége és a teljes 90-es évek) számára meghatározó tárgyai.
A sűrű és színes tér további részleteiről bármit elárulni dőreség lenne, egyfelől mert lehetetlenség szavakkal visszaadni az élményt, másfelől mert tényleg szájtátva járja végig az ide betévedő ember a labirintusszerű, nyilvános pop-art WC-t, és közben talán még azt is elfelejti, hogy miért is jött le, nagydologra vagy kisebbre. Láthatunk itt elveszett gyerekjáték-kollekciót, a kelet-európai fürdőkultúrára utaló színes csempéket, a happy face-ből lett emojikból lett emogramokat meg piktogramokat is, és utalásokat olyan játékokra, mint a tamagocsi, a Space Invaders vagy a Super Mario. A női és férfirész fülkéi pedig egyszerűen leírhatatlanok, mindegyik egy külön műalkotás a nagy műalkotáson belül.
A nyilvános WC és egy galéria bizarr fúziójába egy ezresért tudunk belépni, ami egy múzeumi belépőhöz képest bagatell összeg, és alig valamivel több, mint egy átlagos nyilvános WC ára. Ebből finanszírozzák a személyzetet, ami félóránként kitakarítja a helyet, így az mindig úgy fest, mintha abban a pillanatban nyitották volna meg. Külön érdekessége a Pop and Rollnak, hogy saját illatot is kreáltak neki, sőt még zenét is, ami egy fiktív számítógépes játék zenéjeként született.
A nyilvános pop-art WC-hez tartozik még további két látványosság. Ezek viszont nem átjárhatók, hanem mindnek külön bejárata van, egymás mellett, a Dorottya utcában. Közvetlenül a WC mellett található egy design shop mindenféle érdekes és kreatív tárggyal a bútortól kezdve a társasjátékon át a gyerekkönyvig. Néhány műtárgy, ami a WC-ben is látható, meg is vásárolható az üzletben, de nemcsak Miklós tervezései kaphatók itt, hanem más neves hazai és nemzetközi művész munkái is. A shop után pedig találunk még egy pop-art galériát is, ahol jelenleg Miklós kiállítása látható egészen május 24-ig. Mind a shopot, mind a galériát érdemes szemügyre venni (a WC mindennap 10-től 18-ig tart nyitva, a shop és a galéria szerdától vasárnapig 11 és 18 óra között), de csak miután elvégeztük a kis- és/vagy nagydolgunkat a Pop and Roll Art Toiletben.
Elérhetőségek
Pop&Roll Art Toilet
- 1051 Budapest, Dorottya utca 6.
(Borítókép: Herendi Dániel)