2023. május 25-én megnyitja kapuit a főváros legújabb turisztikai célpontja, a Madame Tussauds Budapest.

Ez lesz a világ 24. Madame Tussauds produkciója, amely a Palazzo Dorottyában kapott helyet. Az attrakció 51 – köztük 17 magyar vonatkozású – figurával, installációkkal és élményközpontú vizuális megoldásokkal várja a látogatókat. Találkozhatunk hollywoodi sztárok, híres énekesek, művészek, történelmi személyiségek és sportcsillagok élethű másával, közös fotót készíthetünk velük, megismerhetjük életük egy-egy ikonikus pillanatát.

Az élethű viaszfigurák mindegyikén átlagosan 20 művész dolgozott 3-4 hónapon keresztül egy London melletti stúdióban. Csak a figurák hajkoronájának megalkotása önmagában hat hetet vett igénybe, mert minden szálat egyesével helyeztek el.
A körülöttük lévő installációkat magyar mesteremberek készítették, többek között ólomüvegművészek, épületszobrászok, fafaragómesterek, díszműbádogosok, aranyozó szakemberek, valamint film- és színházi díszlettervezők.

Ferenc pápával és II. Erzsébettel is találkozhatnak a látogatók. A katolikus egyházfőt ábrázoló figura egyik érdekessége, hogy ez a világ második Madame Tussauds viaszfigurája, amely róla készült, a másikat New Yorkban láthatja a közönség. De a néhai II. Erzsébet királynő figurája is megtekinthető náluk. 

Az előzetes jegyvásárlási lehetőség május 22-én, 12 órától érhető el ezen az oldalon.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék

Elérhetőségek

Madame Tussauds Budapest 1051 Budapest, Dorottya utca 6. Facebook-oldal Weboldal